Pénzügyek
KORONAKÖTVÉNY EURÓBAN: Szlovénia új tízéves eurókötvényt hozna forgalomba
A szlovén pénzügyminisztérium január 4-én bejelentette, hogy megbízott számos nemzetközi bankot azzal, hogy menedzseljenek egy új tízéves eurókötvény-kiadást, és növeljék a 2050-ben lejáró 30 éves kötvények kiadásának mértékét.
Szlovénia legutóbb 2020. október 13-án adott ki eurókötvényt, összesen 1 milliárd euró értékben, 30 éves lejárattal, nem sokkal azután, hogy a Moody’s javított az ország hitelbesorolásán.
– Az új kötvény kibocsátására a közeljövőben kerülhet sor, a pénzügyi piacok helyzetétől függően
– áll a szlovén pénzügyminisztérium közleményében.
A minisztérium a Barclays, a BNP Paribas, a Credit Agricole CIB, a Deutsche Bank, a HSBC és a szlovén Nova KBM bankokat bízta meg azzal, hogy szervezzék meg a kibocsátását egy új tízéves eurókötvénynek, 2031-es lejárattal, illetve további kibocsátásokat eszközöljenek a 2050-es lejáratú 30 éves eurókötvénynél.
Szlovénia azon számos közép- és délkelet-európai ország között van, amelyek sikeresen szereztek pénzt a nemzetközi piacokról “koronakötvényekkel”, ha már a járvány ideje alatt alacsonyabbak az adóbevételeik és nagyobbak a kiadásaik.
A 2020-as komoly zuhanás után Szlovénia gazdasága 2021-ben talpra állhat az előrejelzések szerint, és 2022-ben visszatérhet a 2019 végi szintre. A 2020-as államháztartási mérleg várhatóan deficites lesz, a kieső bevételek és a gazdaságot támogató intézkedések miatt, de a gazdasággal együtt javulni fog 2021-ben és 2022-ben, az Európai Bizottság szerint.
A Háború
MI LESZ AZ ÁRFOLYAMMAL? Egyre inkább növekszik az euró iránti kereslet Szerbiában is
A szerbek kedvelik az oroszokat, de még inkább szeretik az eurót, így hát nem rubelben takarékoskodnak. A pénz értékének megőrzése terén Szerbiában az euró ma az, ami korábban a német márka volt, bár 2018 eleje óta a dinár igencsak stabil: a magyarországi viszonyokhoz képest szinte meghökkentő táblázat kicsit lejjebb látható. A szerb pénzügyminiszter ma úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében az állam magára vállalja a terheket, ha arra netalán szükség lenne.
Megnövekedett a kereslet
A belgrádi Blic beszámolója szerint az euróval kapcsolatban vegyes kép alakult ki Szerbiában, de országszerte azt tapasztalják, hogy a megnövekedett a kereslet ellenére sehol sincs pánik.
A lap munkatársai Belgrádban több pénzváltóhelyet is felkerestek, és maguk is meggyőződtek a kereslet növekedéséről, és nem mindenütt találkoztak “átváltási hajlandósággal”.
– Nem tudjuk, hogy mit kezdjünk a rengeteg dinárral, az emberek napok óta jönnek, hogy eurót vegyenek. Van, aki csak száz eurót kér, van aki viszont több ezret
– nyilatkozták az egyik belgrádi pénzváltóban, egy másikban viszont azt közölték, hogy már nincs is eurójuk, amiben nincsenek egyedül. (A cikk a grafikonok alatt folytatódik!)
A dinár árfolyama az euróhoz viszonyítva öt éves távlatban a Wise szerint
A forint árfolyama ugyanebben az időszakban az euróhoz képest a Wise szerint
– Egy kruševaci férfi egy nagyobb összeget szeretett volna beváltani, és vagy tíz pénzváltót is felkeresett, de egyikben sem járt sikerrel
– tudták meg a lap újságírói, akik szerint vidéken jobb a helyzet. Egy szabadkai nő a múlt hét közepén csak tíz percig állt sorban, amikor az egyik külvárosi váltóhelyen vásárolt eurót.
– Többen álltak előttem, de nem mondhatom, hogy nagy sor alakult volna ki, vagy hogy tömegek tolonganának. Arra az esetre vettem eurót, hogy ha ne adj Isten…
– mesélte a szabadkai nő. A dél-szerbiai užicei pénzváltókban sincs tolongás, a tulajdonosok szerint a vásárlók száma normális szinten van, a múlt hét közepe óta azonban megnőtt az euró iránti kereslet.
– Nem nagyon hirtelen, de megnőtt a dinármegtakarítást devizára váltók száma. Általában 1000 és 3000 eurót vásárolnak az emberek, néha még többet is
– mondták az egyik užicei pénzváltóban.
Stabilitást ígér
Siniša Mali pénzügyminiszter az idei kopaoniki üzleti fórumon tartott délelőtti beszédében a globális kihívások ellenére is fenntartható fejlődésről beszélt.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy a dinár árfolyama stabil, és az állam nem engedi meg, hogy a válság begyűrűzzön a szerb gazdaságba.
– Továbbra is figyelemmel kísérjük, hogy mi történik a globális piacon. Ha szükség lesz rá, az állam időben reagál, és magára vállalja a válság terheit
– mondta Mali, aki szerint Szerbia rendelkezik megfelelő eszközökkel arra, hogy szükség esetén reagálni tudjon.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó5 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is