Adria
TENGERRE, MAGYAR! Jelképes áron bérelhető föld az Adrián, “korona free” terület
Tengerpartra nem csak születni lehet, amire bizonyítékunk is van. Persze, arrafelé sincs tengeri csikóból a kerítés, de ezt is meg lehet szokni. Rendkívüli ajánlat a BALK olvasóinak, költözzenek egy “korona free” területre!
Négyzetmétere öt forint, Isten áldásával
A Splittől 90 kilométerre fekvő Lastovo az Adria egyik legnyugatibb lakott szigete. A szárazföldtől mintegy háromórányi hajóútra lévő földterület megközelítése igen nehézkes, emiatt az elmúlt években fokozatosan elnéptelenedett.
Lastovo lakói nemrég úgy döntöttek, hogy új trükkel vonzzák oda a fiatalokat.
A helyi római katolikus egyház kezdeményezésére a szigetre költöző családok négyzetméterenként 10 lipáért (kb 4,7 forint) bérelhetnek mezőgazdasági földterületet a 47 négyzetkilométer alapterületű szigeten.
A feltétel csupán az, hogy a bérlők valóban odaköltözzenek, ott éljenek és gazdálkodjanak.
Az első hallásra remek lehetőségnek tűnő ajánlat azonban tartogat meglepő fordulatokat.
Meglepő fordulatok, vagy csak a szerző fintorog
Az első fordulat, hogy csupán kis alapterületű parcellák állnak rendelkezésre, amelyek mezőgazdasági termelésre csak részlegesen alkalmasak, a karszton ugyanis az olajbogyón és egyes szőlőfajtákon kívül nemigen terem meg bármi is.
A másik buktató az, hogy a szárazföldtől három órás hajóútra lévő “termőfölddel” nem sokat lehet kezdeni, ha nem ott lakik az ember.
Ebből következi, hogy annak, akik ott bérelne földet, házat is kell vennie vagy bérelnie, ami koránt sem olcsó, akár több százezer eurós kiadás is lehet.
Nem elhanyagolható az sem, hogy aki mezőgazdasággal szeretne foglalkozni, az Szlavóniában vagy Baranyában ezt sokkal kevesebből is kihozhatja, jobb minőségű, és jóval nagyobb földterület beszerzésével.
(Főszerkesztői üzenet a szerzőnek: De hát a tenger mormogása, Dániel! Egyébként utánanéztem, vannak már érdeklődők.)
A lastovóiak ötlete nem egyedülálló, Dél- Olaszországból már ismertek a hasonló példák, ám azok jobban átgondolt kezdeményezések.
A horvát sziget által nyújtott támogatás valójában csak azoknak jelent pluszt, akik egyébként is a 790 lelket számláló szigetre szeretnének költözni, ám belőlük nem sok akad.
Az igazi megoldást talán az jelenthetné, ha a “mezőgazdasági földterület” mellé lakóingatlant is lehetne hasonló áron bérelni. Amig ez nem történik meg, addig Lastovo visszanépesítése is elmarad.
Adria
NEM FAKE NEWS: Sósabb lett az Adria, de a szalintás nem keverendő a szenilitással
A napszúrásra, vagy egyebekre gyanakvó kedves olvasót sietve megnyugtatom: ez nem fake news: egy négy éve tartó olasz-horvát kutatás eredményei mutattak rá az Adria szalinitásának növekvésére. A kutatómunkára azok után került sor, hogy a dél- Adriában és a palagružai küszöb közelében (Splittől 124 km-re délre) 39 ezreléket meghaladó értékeket mértek.
A tenger sós
Dr.sc. Hrvoje Mihanović, a spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet munkatársa a Slobodna dalmacija hírportálnak (és napilapnak) elmondta, ezek az értékek az Adriára tekintve szokatlanul magasak, és megközelítik a Földközi-tenger levantei – azaz a Közel- Kelettel határos – vizeinek sótartalmát.
Mielőtt még továbblépnénk, az óceánokhoz képest a Földközi-tenger sósabb (35 ezrelék versus 38 ezrelék), amit a szakértők azzal magyaráznak, hogy a Földközi tenger viszonylag zárt rendszer, és vize is melegebb mint az óceánoké.
A Frontiers in Marine Science című szaklapban napvilágot látott tanulmány a spliti és az olasz Nemzeti Oceanográfiai Intézet együttes, négy éves kutatásainak eredményeit tartalmazza, s mielőtt elküldenek a sóhivatalba, facebooki szintre fordítom a történetet: a kutatás kimutatta, hogy az utóbbi években az Adria sófelhalmozása megnövekedett, és a felszíntől számítva 300 méteres mélységben több mint 38 ezreléket tesz ki.
A felszíni rétegekben ez a déli vizekben meghaladja a 39 ezreléket, és a változás tartósnak mutatkozik.
Önműködő merülőbóják, drónok, műholdak
A kutatásokat önműködő merülőbóják segítségével végezték, amelyek szabadon lebegnek, és ötnapos intervallumokban merülnek a mélybe, akár évekig is a vízben maradnak a tengeri áramlatokat követve, amíg akkumulátorcsere miatt ki nem halásszák őket az oceanográfusok.
A merülés során összegyűjtött adatokat aztán a felszínre bukkanva műhold segítségével továbbítják a kutatóintézetekbe.
Ezekhez a mára már megszokott eszközökhöz csatlakoztak az olaszok tenger alatti drónjai. Ezek a kis torpedóra hasonlító önjáró vízi járművek azokról a vizekről gyűjtöttek adatokat, amelyek kívül esnek a tengeri áramlatokon, vagy bizonyos vektor irányában mozogva végeznek méréseket, például Baritól Dubrovnikig.
A magyar turisták és a tigriscápák
Az általában borban, sörben, narancslében vagy egyéb folyadékban gondolkodó homo turisticus, vagyis a közép-európai emberek többsége, általában akkor érdeklődik az oceanográfia eredményei iránt, amikor a gyerekekkel az Adriára készül.
A szalinitás az alföldi nyelvjárást beszélők számára nem jelent mást, minthogy a tenger tényleg sós.
Viszont a viszonylag elvont tanulmányok arra hívják fel a figyelmet, hogy az Adria azért sósabb, mert a vize évek során melegebb lett, nem globálisan, hanem lokálisan, és ezzel együtt változni kezdett a flóra és a fauna.
Cserélődnek az Adriában honos állat- és növényfajták, amire a halászok már jó ideje folyamatosan felhívják a figyelmet a hálóba tévedő, eddig sosem látott halakat, rákokat mustrálgatva.
A turistahadak számára ez nem egyértelműen jó hír, mert a melegebb vizek kellemetlen, esetenként mérgező herkentyűket is jelentenek, medúzák, ráják vagy tengeri pókok formájában.
Tigriscápáktól egyenlőre nem kell tartani, bár lehet, hogy megnövekedne az oltási kedve, ha azt az álhírt kezedenénk terjeszteni, hogy a beoltott emberektől páni félelemben menekülnek a tengerek fenevadjai.
Szóval: nyaralás előtt okvetlenül oltassák be magukat, mert így tuti, hogy nem kóstolja meg Erzsikét a tigriscápa, hanem elkotródik “antivakszerokra”, azaz oltásellenes nyaralókra vadászni…
Kár, hogy a cápa nem tud beszélni, mert megkérdezhetnénk tőle, hogy mit hoz a negyedik hullám.
-
Törökország7 nap telt el azóta
Török cégek játszák ki a nyugati szankciókat, az USA a fejükre koppintott
-
Törökország5 nap telt el azóta
TRENDFORDULÓ: Vége a gazdasági lejtmenetnek Törökországban?
-
Románia2 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?