Görögország
HOMO TURISTICUS: A brit turisták valószínűleg mehetnek a görög szigetekre nyaralni, ha negatív a vírustesztjük
A görög turisztikai miniszter azt reméli, hogy a brit turisták a koronavírus-járvány ellenére is Görögországban nyaralnak. A brit médiának adott nyilatkozatai szerint Görögországban keményen dolgoznak azon, hogy a lehető legbiztonságosabb nyaralási lehetőséget kínálják fel. Nagy- Britanniában közben vizsgálják, hogy mikor módosíthatják az utazási szabályokat.
Új szabályok a strandokon
A koronavírus-járvány után a nyaralás sem lesz a régi, de aligha meglepő, hogy Görögországot élénken foglalkoztatja a kérdés, hiszen közel 20 milliárd eurós bevételtől esik el.
– Új szabályokat kell alkalmaznunk a szállodákra, a strandokra, a medencékre, a svédasztalos reggelikre, és új szabályokat a kirándulóbuszokra
– mondta Teokarisz Teokarisz görög turisztikai miniszter.
– Az intézkedések enyhítését követően egy jó hónapra lesz szükség ahhoz, hogy felkészüljünk a gépezet beindítására
– tette hozzá Teokarisz, aki reméli, hogy sikerül megfelelő szabályozást kidolgozni, mert az utazásszervezők már ugrásra készen állnak.
[totalpoll id=”7371″]
A görög miniszter szavai szerint Athénban nagyon szeretnék, hogy az emberek Görögországba menjenek nyaralni, de azért óvatosnak kell lenni.
– Természetesen óvintézkedéseket teszünk az utazás előtti körülmények tekintetében, valamint a nyaralás módja és a strandok szempontjából – továbbá az emberek közötti távolságtartásra vonatkozó szabályok vonatkozásában is
– jelezte a görög miniszter, aki eredetileg szoftvermérnök, és a Londoni Imperial College-ben szerzett diplomát.
Nyaralás vírusteszttel
Teokarisz nyilatkozata szerint Görögország nagy valószínűséggel megköveteli majd, hogy a turisták negatív koronavírus-teszttel keljenek útra.
– Erről tárgyalunk az epidemiológusainkkal, és nagyon valószínű, hogy az utazás előtt bizonyos követelményeket támasztunk, de ezt természetesen annak érdekében tesszük, hogy mindenki nyugodt lélekkel keljen útra, és tartózkodjon külföldön, annak tudatában, hogy nem kerül olyan emberrel kapcsolatba, aki megfertőzné őt.
A görög idegenforgalmi miniszter megerősítette, hogy az athéni kormány már tárgyalásokat folytat a brit utazásszervezőkkel annak reményében, hogy újból megnyitják a szigeteket, amelyeken a brit állampolgárok előszeretettel nyaralnak.
A brit kormány egyelőre nem közölte, hogy mikorra dolgozza ki az új utazási szabályokat, Priti Patel belügyminiszter szerint azonban a kérdést már vizsgálják.
A témával Londonban egy különbizottság foglalkozik, amely kikéri a tudományos tanácsadók véleményét arról, hogy a biztonsági kockázatokat figyelembe véve mikor lehetne enyhíteni a jelenlegi utazási korlátozásokat.
Görögország
Plenković mentené a Dinamo huligánjait, Zelenszkij pilóták képzését kérte Athénban
Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az esemény előtt azonban kétoldalú találkozót folytatott a házigazda Kiriákosz Micotákisszal. A beszélgetés középpontjában a nemrég letartóztatott Dinamo-szurkolók, illetve az általuk kiváltott görögországi zavargások álltak, amelyekben egy személy életét vesztette. Megérkezett Athénba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akinek három kívánsága is volt a görög miniszterelnök irányába.
Mi lesz a 102 hülyegyerek sorsa?
Sajnos, a bebörtönzött horvát rendbontók száma nem 101, hanem 102, így kútba esett a poénkodás a dalmát kiskutyákkal. A gond azzal van, hogy a görög börtönök nem sokban különböznek a török börtönöktől, azaz meglehetősen randa helynek számítanak.
Ez a horvát ördögfiókák számára már önmagában véve is rossz hír, mert ugye, a görög börtönökben elsősorban görögök vannak, köztük AEK-szurkolók is, de a helyzet ennél is cifrább, mert szép számmal vannak szerb bűnözők is, akik itt töltik a büntetésüket.
Amikor kiderült, hogy a huligánokat vizsgálati fogságba helyezik, érkezett is pár szívhez szóló üzenet, hogy onnan élve nem kerülnek ki. Ez pedig Horvátországban verte ki a biztosítékot, mert még a legmarconább huligánnak is van mamája.
A szülők jajveszékelése szépen töltötte a hasábokat, egyes ellenzéki politikusok rá is mozdultak a kínálkozó alkalomra, sőt Milanović köztársasági elnök is mondott pár zokibondosat, amit persze a görög bulvárlapok idéztek vért szimatolva.
Andrej Plenković Görögországba elvitta magával Daniel Markićot, a horvát polgári titkosszolgálat, a SOA első emberét is, aki a képen balról az első (Forrás: X-platform, Andrej Plenković )
Ebben a helyzetben ajánlatosnak tűnt némi tűzoltás, amit Plenković miniszterelnök, alias Plenx most Athénban végre is hajtott.
– Álláspontunk világos, határozottan elítéltük a huliganizmust, sajnálatunkat fejeztük ki az emberélet elvesztése miatt, ellenezzük a szurkolói erőszakot
– jelentette ki Plenx athéni nyilatkozata elején.
– A görög miniszterelnök azt mondta, hogy garantálni tudja a fogva tartott horvát állampolgárok biztonságát a görög őrizetben, ugyanakkor követeltük, hogy tisztességes tárgyalást kapjanak a rendbontásban résztvevők, harmadszor pedig követeltük, hogy azok, akik csak kihágást követtek el, térjenek vissza Horvátországba
– tette hozzá a horvát miniszterelnök a sajtótájékoztatón.
Plenković arról is beszélt, hogy a görög rendőrség még nyomoz, és megerősítette, hogy látta a legfrissebb felvételeket, mellékesen szólva mi is megnéztük, de annyira pixelesek, hogy jóformán semmi olyat nem láttunk rajtuk, ami perdöntő lenne.
Szavai szerint, figyelemmel kísérik a médiát, de egyelőre semmit sem tud a tettes kilétéről, és abban sem biztos, hogy a most bemutatott új videó mentesíti-e a horvát szurkolókat a gyilkosság vádja alól.
A horvát miniszterelnök úgy vélte, hogy egyébként meg minden a görög rendőrség és a görög hatóságok kezében van, ők végzik a nyomozást.
Rendhagyó helyzet
Plenković a görög miniszterelnökkel folytatott találkozóról szólva elmondta, hogy Micotákisz szerint a nyomozás még néhány hétig eltarthat, merthogy időbe telik, amíg minden bizonyítékot, minden felvételt megnéznek, és beszélnek a gyanúsítottakkal, de ez is jóval kevesebb, mint amire számítani lehetett.
A horvát miniszterelnök megismételte, hogy a zágrábi kormány sajnálatát és részvétét fejezte ki Micotákisznak a bunyóban megszúrt görög állampolgár halála miatt, de ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát fél írásban benyújtotta a fent felsorolt kérelmeket a görög hatóságokhoz.
– Megteszünk mindent állampolgáraink érdekében, de tiszteletben kell tartanunk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen helyzettel szembesült volna a horvát kormány, hogy hirtelenjében ennyi horvát állampolgárt tartottak fogva egy külföldi országban
– jegyezte meg végül Plenković.
Zelenszkij is besurrant
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök máskülönben hétfő este vacsorán fogadta a Nyugat-Balkán és az EU-tagállamok vezetőit a Maximos kastélyban, hogy informális vitát folytasson velük az EU bővítéséről és a régió európai jövőjéről, és egyúttal kiemelje Görögország szerepét a stabilitás, valamint a béke és az energiabiztonság pilléreként a Balkánon és Délkelet-Európában.
Görög kormányzati források hangsúlyozták, hogy a vacsorára szimbolikusan az egykori EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulóján került sor, amikor ezek az országok először állapodtak meg arról, hogy a Balkán jövője az EU-ban van. Ennek vagy húsz éve, az sem most volt.
A találkozón részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Ugyanakkor Athénba érkezett Horvátország, Bulgária és Románia miniszterelnöke – Andrej Plenković, Nikolai Denkov és Ion-Marcel Ciolacu, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Jakov Milatović montenegrói államfő, Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök, Albin Kurti koszovói miniszterelnök, Borjana Krišto, a bosznia-hercegovinai minisztertanács elnöke és Maia Sandu moldovai elnök.
Edi Rama albán miniszterelnök viszont kimaradt a buliból, miután Athén és Tirana diplomáciai perpatvart folytat Fredi Beleri, Himare város görög etnikumú polgármesterének folyamatos bebörtönzése miatt.
Zelenszkij ismét a figyelem középpontjában volt
Besurant visszont a találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, bár Ukrajna nemigen tartozik a Balkánhoz, viszont a bővítésben igencsak érdekelt, és ilyen szempontból sokkal jobb pozícióban van, mint azok a balkáni államok, amelyek már húsz éve előszobáznak.
Zelenszkij nagy titoktartás közepette érkezett meg a csúcsra, de ha már ott volt, akkor Görögország segítségét kérte az F16-os pilóták kiképzéséhez, valamint a gabonafolyosó stabilitásának biztosításához, és emlékeztetett azokra az ígéretekre, hogy a görögök részt vesznek Odessza újjáépítésében.
Mindebből kiderül, hogy a Thesszaloniki Nyilatkozat huszadik évfordulója alkalmából rendezett vacsora minden másról szólt, csak nem az Európai Unió további bővítéséről, bár ne tagadjuk, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök külön-külön találkozott az érintett országok vezetőivel, mint például a macedón és a koszovói miniszterelnökkel, illetve a szerb elnökkel.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head