Miközben a Horvátországban bombariadókkal viccelődő három kölyökből pillanatok alatt „terroristagyanús” személy lett, a kormány centekben mérhető könnyítésekkel próbálja nyugtatni a magas üzemanyagáraktól tartó közvéleményt. A figyelem...
A jelek szerint Franciaország vízumpolitikával büntetne, miközben az Európai Tanács elnöke csatlakozási álomport adott be a balkániaknak. Szerbiában lassan kezdenek szembesülni azzal, hogy Emmanuel Macron a...
A horvát külügyminiszter kitért a válasz elől, amikor az őt kérdező újságíró azzal a budapesti magatartással kapcsolatban kérdezte, hogy Magyarország támogatja Aleksandar Vučić szerb elnök minden...
Legutóbb pozitív, most viszont negatív értelemben dőlt meg a részvételi rekord a montenegrói választásokon, amelyeken ezúttal a legalacsonyabb részvételi arányt mérték az ország függetlenségének 2006-os kikiáltása...
Montenegróban ma, június 11-én választásokat tartanak, holnapra kiderül, hogy miként szerepel az új montenegrói elnök, Jakov Milatović pártja, az Európa Most Mozgalom, és azt is megtudjuk,...
A koszovói elnök az európai politikai közösség Chisinauban tartott csúcstalálkozóján kijelentette, hogy Szerbia és a bűnözői struktúrák felelősek az erőszak eszkalációjáért. Vjosa Osmani az előbbi mondatból...
Erre a szerb elnök tett ígéretet, miután találkozott Margaritis Shinasszal, az Európai Bizottság alelnökével, aki egyúttal az európai életmód népszerűsítéséért felelős európai biztos. Aleksandar Vučić vendégével...
Az albán és az észak-macedón miniszterelnök, valamint a szerb elnök úgy nyilatkozott, hogy büszkék a „Nyitott Balkán” kezdeményezésre. A három országnak nem is nagyon maradt más...
Franciaország olyan átfogó európai politikai fórum létrehozását szeretné, amely nem helyettesítené sem az EU-t, sem az Európa Tanácsot, sem az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ),...