Az ostromlott Szarajevó és a titokzatos turisták esete

Bestialitásban akkortájt nem volt hiány, de ez a történet túl rosszul hangzik ahhoz, hogy igaz legyen?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A balkáni háborúk történetében kevés olyan eset akad, amely annyira tökéletesen megfelel a modern média igényeinek, mint az úgynevezett „Szarajevó Szafari”. Gazdag nyugatiak érkeznek a háborús Boszniába, pénzt fizetnek azért, hogy szerb állásokból civilekre vadásszanak, majd elégedetten hazarepülnek. A történet egyszerre hátborzongató, filmszerű és politikailag is rendkívül kényes, hogy kitűnő thriller legyen belőle. Van vele azonban egy probléma: hogy nemigen van rá bizonyíték.

A „Szarajevó Szafari” legendája az elmúlt másfél évben végigsöpört a regionális és nemzetközi sajtón. A történet szerint a boszniai háború idején főként olasz, de más nyugati országokból érkező tehetős kalandorok rendszeresen felkeresték a Szarajevót körülvevő szerb állásokat, ahol komoly összegekért cserébe civilekre lövöldözhettek.

Amikor a helyszínen lévők sem hallottak róla

A sztori alapját egy dokumentumfilm, valamint két könyv adja. Az egyik szerző az olasz Ezio Gavazzeni, aki az elmúlt időszakban számos interjúban beszélt az állítólagos eseményekről, és még a milánói ügyészségnél is próbálta elérni, hogy hivatalos eljárás induljon az ügyben. A másik könyvet a horvát Domagoj Margetić írta, aki a térségben elsősorban botrányos állításairól és összeesküvés-elméleteiről ismert.

Csakhogy az utóbbi hetekben megjelentek azok a hangok is, amelyek szerint az egész történet inkább a modern média működéséről, mintsem a boszniai háborúról szól.

A Szarajevó Szafari című dokumentumfilm (Forrás: YouTube)

A történet egyik legélesebb kritikáját Michael Martens, a Frankfurter Allgemeine Zeitung délkelet-európai tudósítója fogalmazta meg. Martens több mint húsz éve követi a volt Jugoszlávia térségét, és nemrég arról írt, hogy a „Szarajevó Szafari” története a sajtó szakmai kudarcának is tekinthető.

Martens ezért megkérdezte az egyik legismertebb Balkán-szakértőt, Tim Judah brit újságírót, aki a boszniai háború idején a The Times és az Economist tudósítójaként dolgozott a térségben.

Kapcsolódó cikk

Szarajevó Szafari: gazdag nyugati turisták is lőtték a várost (18)

Tim Judah neve nem szorul különösebb magyarázatra. A brit újságíró a kilencvenes évek elején Belgrádból tudósított a jugoszláv háborúkról, később pedig a Balkán egyik legismertebb nyugati szakértőjévé vált.

Olyan alapművek szerzője, mint a „The Serbs: History, Myth and the Destruction of Yugoslavia” vagy a „Kosovo: War and Revenge”, emellett hosszú évek óta az Economist tudósítója és a BIRN oknyomozó hálózat igazgatótanácsának elnöke.

Judah válasza meglehetősen egyértelmű volt.

Azt mondta, nem tudja teljes bizonyossággal kizárni, hogy a háború alatt esetleg előfordult egy-két elszigetelt eset, amikor valaki ilyen céllal érkezett a frontra. Arról azonban soha nem hallott, hogy mindez szervezetten, rendszeresen és jelentős léptékben történt volna.

Szerinte egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ha ilyen jelenség valóban létezett, arról ne tudtak volna a helyszínen dolgozó újságírók, ENSZ-alkalmazottak, humanitárius szervezetek vagy akár a hágai törvényszék nyomozói.

Repülőjáratok, amelyek nem léteztek(?)

Judah szerint a történet több részlete már első hallásra is problémás.

Külön kiemelte azokat az állításokat, amelyek szerint Triesztből rendszeres járatokkal érkeztek volna a „vadászok” Belgrádba.

Kapcsolódó cikk

Vučić szerepét is firtatják a szarajevói „emberszafarival” kapcsolatban

A brit újságíró szerint ilyeneket csak olyan emberek írhatnak le, akik nem ismerik a korszakot, hiszen a nemzetközi szankciók miatt a belgrádi repülőtér akkoriban gyakorlatilag zárva volt a nemzetközi polgári forgalom előtt.

Judah elmondta azt is, hogy olyan emberekkel beszélt az ügyben, akiknek a véleményében megbízik. Többek között Nataša Kandić emberi jogi aktivistával és a BIRN oknyomozó újságíróival is egyeztetett, akik szintén rendkívül szkeptikusan fogadták a történetet.

A brit újságíró szerint, ha a Szarajevó Szafari valós lett volna, akkor a Hágai Nemzetközi Törvényszék biztosan foglalkozott volna vele.

Ki beszél és milyen múlttal?

Martens kritikája azért is figyelemre méltó, mert ő maga sem kívülálló.

A Hamburgban született német újságíró a kétezres évek eleje óta tudósít a Balkánról. Hét évig Belgrádban dolgozott tudósítóként, később Törökországból és Görögországból is követte a térség eseményeit, jelenleg pedig Bécsből tudósít Délkelet-Európáról a Frankfurter Allgemeine Zeitung számára.

Szarajevót bizonyíthatóan lőtte Eduard Szavenko az orosz Nemzeti Bolsevik Párt elnöke, amit a szerbek lehetővé tettek számára, tehát létezhetett olyan gyakorlat, amely szerint „VIP-személyek” tüzet nyithattak Szarajevó lakosságára. Égyicskát a költészet hozta össze Radovan Karadžić boszniai szerb vezetővel

Martens nem is nagyon rejtette véka alá a véleményét. Egy közösségi médiás bejegyzésében azt írta, hogy az olvasó választhat: vagy hisz Tim Judahnak, a Balkánt harminc éve kutató, nemzetközileg elismert újságírónak, vagy pedig egy olyan olasz írónak, aki nem ismeri a régiót, illetve egy horvát szerzőnek, akinek saját hazájában sincs különösebb szakmai hitelessége.

A német újságíró szerint ez valójában nem is túl nehéz döntés.

A történet ettől még nem fog eltűnni

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a szarajevói ostrom alatt ne követtek volna el súlyos háborús bűncselekményeket. Az ostrom közel négy éven át tartott, és több mint tizenháromezer civil halt meg szerb mesterlövészek és tüzérségi támadások következtében.

A vita most nem erről szól, hanem arról, hogy valóban létezett-e egy szervezett, pénzért működtetett „embervadász-turizmus”.

Az Al Jazeera is készített filmet a Szarajevó Szafariról, amely visszanyúlik egy tanúvallomáshoz, ez a Hágai Törvényszék előtt hangzott el

Jelenleg úgy tűnik, hogy a történet legfontosabb állításait továbbra sem támasztják alá ellenőrizhető bizonyítékok. Viszont tökéletesen illeszkedik a mai média logikájába, ahol egy jó történet sokszor gyorsabban terjed, mint ahogy a bizonyítékok előkerülhetnének.

És éppen ezért a „Szarajevó Szafari” valószínűleg még jó ideig velünk marad – függetlenül attól, hogy végül a történelemkönyvekbe vagy a médiatörténeti tankönyvekbe kerül-e be.

(A cikk a belgrádi független Vreme összefoglalója alapján készült)