Radar: Magyarországon az ellenzék félreáll, hogy esélye legyen a győzelemre

A magyar ellenzék „kollektív öngyilkossága” tanulságos lehet Szerbia számára is

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A magyar ellenzék „kollektív öngyilkossága” tanulságos lehet Szerbia számára is – írja a belgrádi Radar magazin internetes kiadása. A hetilap a szerb elnök által olyannyira gyűlölt United Media istállójába tartozik, amelyet Dragan Šolak szerb médiamogullal szokás összefüggésbe hozni, vagyis azzal a struktúrával, amelyet a hatalom minden baj forrásaként azonosít.

A Radar megjegyzi, hogy miközben Szerbiában az ellenzéki pártok görcsösen küzdenek minden egyes százalékért, Magyarországon egy egészen szokatlan politikai kísérlet zajlik: ellenzéki politikusok önként választják a visszavonulást, hogy ne álljanak útjában annak az egyetlen erőnek, amely valóban képes lehet megbuktatni Orbán Viktor rendszerét.

A szerb ellenzéki portál szerint adódik a kérdés: vajon nem ez lenne-e az a pillanat, amikor Szerbiában is el kellene gondolkodnia a „régi ellenzéknek” azon, hogy ideje letenni a fegyvert az új energia előtt?

Az áldozathozás matematikája

A magyar ellenzéki pártok logikája kegyetlen, de őszinte. A D’Hondt-módszer – amely Szerbiában is érvényes – könyörtelenül bünteti azokat a listákat, amelyek a küszöb alatt maradnak: a „kidobott” szavazatok automatikusan a legerősebb pártot erősítik.

Az ellenzék félelme nem alaptalan: ha szétaprózódnak, abból még mindig a Fidesz profitálhat, még akkor is, ha a kormánypárt jelenleg több felmérésben is az ellenzék mögött áll.

Országjáró körútja során Vitnyédre is megérkezett a magyar miniszterelnök, ahol megtalálta a legjobb csülköt (Forrás: Facebook: Orbán Viktor)

A Radar megjegyzi, hogy a felismerés fájdalmas volt, de világos: az ellenzéki identitásokhoz való görcsös ragaszkodás valójában újabb négy év Orbán-kormányzást jelenthet. A pártok egymás melletti, de külön indulása nemcsak szavazatokat pazarol el, hanem pszichológiai előnyt is biztosít a hatalomnak – még akkor is, ha a feltételezések szerint alacsony támogatottsággal rendelkezik.

Ezért döntöttek többen úgy, hogy nem kérnek listás helyet, nem alkudoznak pozíciókra, hanem egyszerűen logisztikai és szervezeti hátteret biztosítanak a legerősebb kihívónak: Magyar Péternek és a Tisza Pártnak.

A magyar mumus és a „családi hatalomátadás”

A történet legszimbolikusabb fejezete kétségtelenül Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődik. Ő volt az a politikus, akit Orbán évtizedeken át sikerrel használt fel elrettentő figuraként, a „régi világ” megtestesítőjeként.

Gyurcsány nem könnyen ugyan, de végül megtette a lépést, amelyet hosszú ideig halogatott: lemondott a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról, és bejelentette politikai visszavonulását.

A történet azonban nem maradt mentes az ellentmondásoktól. A párt élére felesége, Dobrev Klára került. Bár Dobrev képzett, tapasztalt és nemzetközileg is ismert politikus, a közvélemény jelentős része ezt a lépést úgy értelmezte: „új csomagolás, régi tartalommal”.

Ez a mozzanat különösen tanulságos a szerb politikai színtér szereplői számára. A valódi változás nem jön el pusztán attól, hogy egy kompromittálódott vezető „hátrébb lép”, miközben a hatalmi háló érintetlen marad.

A Radar szerint Magyarországon éppen az hozott fordulatot, hogy megjelent egy „harmadik ember” – Magyar Péter –, és ezzel párhuzamosan eltűntek azok a figurák, akiket a rendszer évekig hatékonyan használt a választók riogatására.

A magyar „teflon”

A szerb hetilap szerint Magyar Péter személyes ellenálló képessége lett a fordulat kulcsa a kormányzati lejárató gépezettel szemben. A kormánymédia mindent bevetett: erőszakvádakat, külföldi pénzelést, karaktergyilkosságot. Hiába. Magyar „teflonnak” bizonyult: semmi nem ragadt rá.

Mi a titka? (Nem a Béres-csepp.) Inkább az, hogy belülről érkezett, ismeri a rendszert, és nem a stúdiókban próbálta megcáfolni a vádakat. Ehelyett végigjárta Magyarország falvait.

Magyar Péter néha azért stúdiókban is megfordult (Forrás: Facebook,Magyar Péter)

Míg a régi ellenzék éveken át magyarázkodott, ő új valóságot épített vidéken – amely mellett a propaganda önmaga paródiájává vált. Ez kényszerítette térdre a kisebb pártokat is, hogy kimondják: „ő képes arra, amire mi nem vagyunk”.

Magyarország a laboratórium

Miközben Magyarország a választások előtti utolsó hónapokat számolja, Szerbia különös helyzetben van: megfigyelő lehet, és így van ideje tanulni abból, hogyan működik – vagy bukik el – ez a modell.

Ebben az összefüggésben a Demokrata Párt (a szerbiai ellenzéki pártok „anyapártja”) az utóbbi időben üdítő kivételként jelenik meg: felismerte, hogy a „régi pártok” szerepe ma nem a főszerep, hanem a háttér biztosítása.

A régi nagyságának köszönhetően a Demokrata Párt képes infrastruktúrát, tapasztalatot és védelmet adni egy hiteles új erőnek – jelen esetben a diákmozgalomnak –, amely egyedül rendelkezik a propagandával szembeni immunitással.

Kapcsolódó cikk

Tizenhét éves a Szerb Haladó Párt, de megéri-e a felnőttkort?

A szerb ellenzék többi része viszont továbbra is ugyanazt az érvelést ismétli, amelyet korábban a magyar DK: „ha mi visszalépünk, nem lesz kire szavazni”. A tények (Szerbiában is) mást mutatnak.

A helyhatósági választások sorozatos kudarca azt bizonyítja, hogy a választók nem kérnek az elaprózódásból. Ezzel szemben ott áll a diákmozgalom tömegbázisa, amely faluról falura jár, és közvetlenül beszél az emberekkel.

Miközben a régi elit „rejtett ügynököket” és „ideológiai veszélyt” emleget, a választók bennük, a diákmozgalomban látják az egyetlen erőt, amelyet nem nyomasztanak a múlt terhei.

Mi a tanulság?

„Magyarország ma a mi laboratóriumunk” – szögezi le a belgrádi Radar. Ha a tudatos visszalépés, a koncentráció és az új szereplők támogatása valóban képes megbuktatni Orbán rendszerét, akkor a szerb ellenzék többé nem hivatkozhat a saját „mumusai” miatt semmilyen kényszerpályára.

Néha nem az győz, aki a színpad (vagy inkább a szorító) közepén áll, hanem az, aki félrevonul, és hagyja, hogy végre valaki más vigye be helyette az utolsó ütést.

A tanulság egyszerű: foglyul ejtett intézmények és torz választási szabályok mellett az ellenzék nem szélességgel, hanem koncentrációval (tömörüléssel) nyerhet. Aki ezt nem hajlandó elfogadni, objektíve a hatalom szövetségese lesz – függetlenül attól, mit gondol magáról – zárja cikkét a belgrádi ellenzéki hetilap.