Karanténkápolnák a zimonyi Városi parkban

Voltak idők, amikor Zimonyban nem útlevéllel, hanem orvosi vizsgálattal kezdődött a határátlépés

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Belgrádi otthonom a zimonyi Városi park közelében van. A hatalmas parkon leginkább csak átsietek, hogy kijussak a Fő utcára, elugorjak a bankba, bevásároljak a piacon, vagy a folyópartra menjek; de van, amikor csak barangolok, kiszellőztetem a fejem két lefordított fejezet között.

Szeretem azt képzelni, hogy vannak titkos helyeim. Városok mellékutcáiban fordulnak elő, zugokban, vakutcákban, olyan helyeken, ahol ritkábban járnak emberek, vagy amelyekről csak kevesen tudnak.

Ilyen helyem a Városi park egyik központi, mégis félreeső része is: a két barokk stílusú templom között álló emlékmű, a magas bokrokkal körülvett Lamartine-obeliszk.

A zimonyi Lamartine-emlékoszlop

A zimonyi parkban található két templom, a Szent Mihály- és Gábriel arkangyal-templom, valamint a Szent Rókus-templom épületei karanténkápolnának épültek a 18. században, amikor a park helyén vesztegzárállomás működött.

A két kápolna között pedig, a nagy múltú Zimonyi Gimnázium és a Pinki Sportközpont közelében, a főbb parkutaktól kissé félreeső helyen áll az örökzöld puszpángokkal körülvett Lamartine-emlékoszlop.

Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine (Mâcon, 1790. október 21. – Párizs, 1869. február 28.) francia költő, regény- és drámaíró, politikus, kitűnő szónok, aki részt vett a Második Köztársaság kikiáltásában és kormányában. A francia romantika egyik kiemelkedő alakja.

A puszpángok most magasra nőttek, gondozásuk már elég régóta elhanyagolt, ezért a járókelők nem is vehetik észre az emlékművet.

Ez persze kár, hiszen a kőből faragott, karcsú obeliszk, oldalán az Alphonse de Lamartine francia költő zimonyi vesztegzári tartózkodásának emlékét őrző felirattal, kulturális és történelmi jelentőséggel bír.

Kontumác a két birodalom határán

Zimony a 18. században a Habsburg Birodalom határvidékén fekvő szabad királyi város és fontos határállomás volt. Az akkori Kelet és Nyugat, vagyis az Oszmán Birodalom és a Habsburg Monarchia határán, a mai Városi park helyén 1730 és 1872 között karanténállomás működött, a nevezetes zimonyi kontumác.

A szervezett karantént a törökországi nagy pestisjárványt követően, 1730-ban alakították ki, elsősorban járványok és fertőző betegségek terjedésének megakadályozása érdekében.

Az oszmán területekről érkező utasoknak, kereskedőknek és áruknak az osztrák területekre való belépés előtt át kellett haladniuk a kontumácon, ahol meghatározott ideig egészségügyi ellenőrzés alatt tartották őket.

A zimonyi Városi park helyén 1730 és 1872 között karanténállomás működött, a nevezetes zimonyi kontumác

A kontumác ugyanakkor a határforgalom ellenőrzését és az illegális tevékenységek kiszűrését is szolgálta.

Manapság a zimonyiak, főleg a park környékén élő polgárok, többet tudnak erről, mint a könyvek.

Ha nem is közvetlen szóbeli történelemből, valamiképpen mégis szóbeli beszámolókból, ugyanis a parkban található tanintézmények pedagógusai lelkesedéssel terjesztik diákjaik között a sokszor már mondákba szőtt történelmi tényeket a karanténról.

Én is ennek köszönhetően hallottam róla először, röviddel azután, hogy ideköltöztem, zimonyi kerítésszomszédomtól, aki latintanár a Zimonyi Gimnáziumban.

A vesztegzár tárgyi emlékei

A kontumác magas, erős fallal körülvett épületegyüttes volt. A falon kívül vizesárok húzódott, amit a karanténból menekülőknek szántak, mert ilyenek is előfordultak, talán nem is kis számban.

Belül a komplexum pavilonokból és kisebb épületekből állt, amelyek különböző célokat szolgáltak. Hatalmas területet foglalt el ez a karanténrendszer, nemcsak a mai parkot, amely már magában véve sem kicsi, hanem a környékbeli utcákat is.

Az 1914-ben épült zimonyi gimnázium, mintha mögötte még mindig ott állnának a sátrak és barakkok (Fotó: Pataki Angéla)

Az egykori védőfal egy része ma is fennmaradt a Városi park közvetlen közelében, a zimonyi kórház főbejárata mellett. A téglából és kőből épült fal az egykori kontumác külső határát jelölte, és ez a töredékfal, valamint a két karanténkápolna az egyetlen fennmaradt tárgyi emléke az egykori karanténrendszernek.

Az obeliszk alakú emlékoszlopot valamivel később emelték, 1933-ban, a francia költő zimonyi tartózkodásának századik évfordulója alkalmából. Lamartine ugyanis 1833-ban járt errefelé, amikor keleti körútja alkalmával visszafelé jövet karanténba került Zimonyban.

Emlékmű a bokrokban

Téblábolok az obeliszket körülvevő magasra nőtt bokrok között, arra várva, hogy a két járókelő eltávolodjon a közelből, és bemehessek egy keskeny nyíláson az emlékműhöz, a titkos helyemre.

A Francia Baráti Társaság által 1933-ban emelt Lamartine-emlékoszlop Zimonyban (Fotó: Pataki Angéla))

Keskeny kis nyílás ez a sűrű növényzeten, furcsán is néz ki, ha valaki éppen itt akar bemenni, főleg azoknak, akik nem tudják, mi van bent.

És engem is azonnal elkap a balsors, mert egy skótkockás piaci táskákkal megpakolt, testes asszony ér oda éppen, és szúrós szemekkel rám néz, kérdőre vonva tekintetével, hogy mit akarok bent a bokrokban.

Előveszem a mobiltelefonomat, mintha fényképezni készülnék, és szelíden rámosolyogva belépek a résen. Az asszonyság, úgy látszik, megpillanthatta a kőből faragott alkotást vagy annak egy részét, mert arcvonásai megpuhulnak, és szatyrait vonszolva továbbmegy.

Egészségügyi ellenőrzések a zárlat alatt

Helyi történészek munkáit olvasva a vesztegzárról megtudjuk, hogy a korabeli utasnak, amint kikötött a Duna-parton, azonnal a Kontumác felé kellett vennie az útját, vagyis a karantén külső részébe került, ahol a helyszínen orvosi vizsgálaton és triázson esett át.

A fertőző betegség tüneteit mutató egyéneket a hatóságok vagy visszaküldték, vagy a Duna menti izolációs barakkokban helyezték el.

Kapcsolódó cikk

Találka Milos fejdelem kútjánál, Belgrád szívében

Az egészséges utasokat egy bizonyos ideig ott tartották – általában ez több mint három hónapig tartó időszak volt –, majd a karantén végén orvosi igazolást kaptak, amellyel folytathatták útjukat.

Az elhunytakat a zimonyi Kálvária-negyedben elhelyezkedő, „pestistemetőként” emlegetett helyszínen temették el, maradványaikat előzőleg égetett mésszel hintették be.

A karanténállomáson kivétel nélkül mindenkinek végig kellett vonulnia, legyen az egyszerű polgár, kereskedő, rangos pap vagy ismert személyiség.

A beérkezett árukat, gabonát, szöveteket, különféle fémeket, kerámiákat, szilárd tárgyakat úgyszintén fertőtlenítették, majd egy speciálisan képzett személyzet megtisztította, és mielőtt árubocsátásra kerültek volna, akár hat hétig is tárolták.

Másfél évszázados fennállás

Az 1730-ban alapított karantén másfél évszázadon át állt fenn. Az obeliszk mellől a parkot figyelve néha úgy érzem, mintha a karantén szelleme ma is belengené ezt a térséget.

Mintha a gimnázium épülete mögött még mindig ott állnának a sátrak és barakkok, amelyekben egykor a bevándorlókat szállásolták el.
Vastag faágak közé kifeszített köteleken lógnak a kimosott, fertőtlenített ruhák, odébb pedig halmokra dobált tarkabarka holmik, amelyek hamarosan a tűzre kerülnek.

Kapcsolódó cikk

Konjarnik, a szerb főváros délkeleti pereme

Valahonnan füst gomolyog: üstökben főzik ki a határon átkelni szándékozók retkes, fertőzött ruháit, a karanténtemplomok falai mellett pedig ott gubbasztanak a betegséggel fertőzött emberek, arra várva, hogy a karanténorvosok vizsgálatra szólítsák őket.

De mennem kell, vár rám otthon a következő fordítandó fejezet. Eltávolodva a kápolnáktól a játszótér közelébe érek, ahol gyerekzsivaj tölti be a teret.

Gondos anyukák hintáztatják gyermekeiket, és pletykálnak barátnőikkel. Lassan el is hagyom a hajdani kontumác körvonalait, és átkelek a gyalogátjárón, amely valaha maga is a karantén határa volt. Szél kezd fújni a Duna felől, én pedig felgyorsítva lépteimet a Kertész utca felé iparkodom.