Connect with us

Szerbia

Szerbiában büntetnék az online mozgolódást, és veréssel kényszeríthetnének ki vallomásokat?

Látványos visszalépés történhet a szerbiai büntetőtörvénykönyv tervezett módosításával, a kisebbségi gyanúsítottak esetében ugyanis figyelembe vehetik azt a nyelvet is, amelyen az eljárás alá vont személy ugyan ért, de nem anyanyelvi szinten használ. Aggasztónak tűnik az a módosítás is, hogy törölnék a „tanúvallomás kizsarolása” nevű bűncselekményt, ami azt jelentheti, hogy a jövőben a rendőrség veréssel és fenyegetéssel kényszeríthet ki nyilatkozatot a gyanúsítottból, ugyanakkor lopni még inkább szabad

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szerbiában tovább rontana a helyzetem, ha ebben a formában fogadnák el a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosítását
Szerbiában tovább rontana a helyzetem, ha ebben a formában fogadnák el a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény újabb módosítását
Cikk meghallgatása

Az a helyzet, hogy Szerbia egyébként sem fest túl fényesen az alapvető emberi jogokat illetően, a szakma és a civil szektor pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény módosítása tovább rontana a helyzeten, ha ebben a formában elfogadásra kerülne. A két törvényt hatodszor, illetve nyolcadszor módosítják, ami a szakemberek szerint jogi bizonytalanságot szül az emberek körében. A kis értékű lopások kapcsán Pásztor Bálint is felszólalt, hiszen annak idején a VMSZ harcolta ki, hogy annak határértékét 5000 dinárban (kb. 40 euró) határozzák meg. Ezt most újra 120 euró fölé (15 ezer dinár) emelnék. A VMDK mindeközben arról beszél, hogy a kisebbségi jogok is sérülnének.


Könyvek kedvezménnyel
A BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.

Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

A felbujtó, mint végrehajtó felel a bűncselekményért

A közvita elvileg október végéig tart, a szakma és a civil szektor viszont arra kéri az igazságügyi minisztériumot, hogy hosszabbítsa meg, ugyanis a két fontos törvény módosítása más események árnyékában nem kap elég teret a közvéleményben. Csak négy nagyvárosban, s abból egyetlen vajdaságiban, Újvidéken szerveztek közvitát az egy hónap alatt. Nišben ez lezajlott már, de semmi visszhangja nem volt.

Aki azonban nem megy el egyik közvitára sem, e-mailben vagy telefonon jelezheti, ha valami nem tetszik neki, javaslata, ellenvetése van. A jogászok szerint az lenne a tisztességes, ha a munkacsoport, amely a két módosítást kidolgozta, megjelenne az emberek előtt.

Míg korábban a módosítások csupán technikai jellegűnek minősültek, most viszont összehangolásra hivatkozva a büntetőtörvénykönyv alapjait változtatnák meg – hívják fel a figyelmet a szakemberek.

A mostani javaslat szerint megadatik a lehetőség a vádlott számára, hogy ha beismeri a tettét, és megállapodást köt az ügyésszel, nem kell felelnie a törvény előtt, vagyis nem kell letöltenie semmilyen büntetést, és nem is számít majd büntetett előéletűnek.

A tervezetben szerepel az is, hogy valaki lehet felbujtója egy bűncselekmény elkövetésének, bár a „felbujtó” kifejezést nem használja a Büntetőtörvénykönyv. A szakértők figyelmeztetnek, hogy a javaslat értelmében akár azok is büntethetők, akik a közösségi oldalakon keresztül tiltakozásra invitálják a polgárokat. A felbujtó, mint végrehajtó felel a bűncselekményért.

Rodoljub Šabić ügyvéd az N1-nek szintén azt mondta, hogy a vonatkozó rész annyira általánosan van megfogalmazva, hogy tulajdonképpen bármivel megvádolhatnak egy személyt, ami csak eszükbe jut.

Az oktatásügyben dolgozók védelme

Az oktatásügyben dolgozók egyik követelése a kormány felé, hogy az ellenük bűncselekményt elkövető, fizikailag bántalmazó egyént hasonlóan szigorúan büntessék, mintha ügyvédre támadt volna. 2019-től egyébként csak az ügyvédek és családtagjaik részesülnek ilyen védelemben, a bírák, ügyészek és rendőrök családtagjai nem.

Szerbiai börtönudvar

Szerbiai börtönudvar (Szerbiai Ombudsmani Hivatal)

A mostani törvénymódosítások védelmet nyújtanak az egészségügyi és oktatási intézményekben dolgozó portásoknak, biztonsági őröknek, takarítóknak, közgazdászoknak és jogászoknak is, akik más közintézményekben nem rendelkeznek ilyen védelemmel.

A szakértők hozzáteszik, hogy a büntetés nem terjed ki a kiskorúak büntetés-végrehajtási intézeteiben dolgozó pedagógusokra sem. Így az iskolákban dolgozó pszichológusok és pedagógusok megkapják ezt a védelmet, míg a szociális központokban dolgozó pedagógusok és pszichológusok nem.

Aleksandar Olenik ügyvéd szerint megengedhetetlen, hogy ezek a botrányos próbálkozások hátráltassák a demokrácia és a demokratikus intézmények működését. Szerinte elfogadhatatlan az a javaslat, hogy töröljék el a bírák semlegességét és segédügyészekké nevezzék ki őket.

A büntetőtörvénykönyv módosításával a bíróság ismét aktív szerepet vállal, és ahol az ügyésznek nem sikerült kellőképpen bizonyítania a vádemelést, ott bizonyítékokat keres. A bíróság tehát gyakorlatilag az ügyészség, a rendőrség oldalán áll. Az ártatlanság vélelmének pedig éppen az a lényege, hogy az ügyésznek kell kétséget kizáróan bizonyítania a vádat, nem a bírónak.

A rendőrség veréssel kényszerítheti ki a nyilatkozatot?

A jogászok arra is felhívják a figyelmet, miszerint aggasztó az a javaslat, hogy töröljék a „tanúvallomás kizsarolása” nevű bűncselekményt. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a rendőrség akár veréssel vagy fenyegetéssel is kényszerítheti a gyanúsítottak nyilatkozatát?

Erre jó példa a Danka Ilić meggyilkolásával megvádolt egyik személy bátyjának esete, aki valószínűleg a verések következtében hunyt el a börtönben, mert tanúskodásra akarták kényszeríteni.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) felhívja a figyelmet a nemzeti kisebbségek jogainak lehetséges veszélyeztetésére is: a javasolt módosításban szerepel ugyanis az eljárás alá vontak anyanyelvhasználatára vonatkozó jog, bevezethetik ugyanis az „olyan nyelven, amit ért” opciót.

A VMDK szerint a módosítás kockázatot jelent a szűken vett értelmezésre, ami veszélyeztetheti a nemzeti kisebbségek megszerzett jogait.

– Vajon csak az a nyelv számít, amelyet az eljárás alá vont aktívan használ anyanyelvi szinten, vagy figyelembe veszik azt a nyelvet is, amelyen ugyan ért, de nem anyanyelvi szinten használja, és ebből kifolyólag nem tudja megfelelően értelmezni a hozzá intézett írásos dokumentumokat és beszédet, illetve nem tudja szabatosan kifejezni magát?

– teszi fel a kérdést a párt.

A VMDK egyébként a VMSZ-t is okolja azért, hogy ilyen tervezet napvilágot láthatott.

Lopni viszont egyre inkább szabad?

A törvényjavaslat ötezerről 15 ezer dinárra emelné a kis értékű lopások összegét, vagyis a „megélhetési bűnözést”.

Az ügy kapcsán Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője a Facebookon közzétett bejegyzésében emlékeztet: mintegy 10 évvel ezelőtt, a Szerb Haladó Párt első kormánya idején sikerült elérniük az úgynevezett kis értékű lopások összegének csökkentését 15 ezerről 5 ezer dinárra.

Pásztor Bálint most azt írja: jelezte az igazságügyi miniszternek, hogy beadvánnyal fog reagálni a közvita keretében, és arra kérte, legyen partner abban, hogy az összeg ne változzon.

A VMDK eközben határozottan elítéli azt is, hogy az új büntetőtörvénykönyv lehetőséget adna az ügyészségnek arra, hogy ne indítson vizsgálatot olyan ügyekben, ahol a közbeszerzési visszaélések során az okozott kár összege 5 millió dinár alatt van, vagyis a boltban csak 15 ezer dinárig lehet lopni, a közbeszerzések esetében viszont a határ ötmillió dinár, vagyis 17 millió forint.

– Ha ez a tervezet elfogadásra kerül, akkor nyilvánvalóan a korrupció további terjedését szolgálja, és további visszaélésekre, valamint azok legalizálására ad lehetőséget a kormányzati többség számára

– véli az ellenzéki magyar párt.

A VMDK magyarázatot vár a VMSZ-től arra is, hogy miért csak a kis értékű lopások határértékének emelésével foglalkoznak, miközben szándékosan elhallgatják a sokkal nagyobb mértékű visszaéléseket lehetővé tévő javaslatot? Felteszik a kérdést: talán pártolják a „nyakkendős lopásokat”, vagyis a fehérgalléros bűnözést, és a kis értékű lopások felemlegetése csak politikai populizmus?

Az olvasás folytatása

Könyvek kedvezménnyel

A BALKÁN RITMUSA

További rádiók

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

B.A. Balkanac

Balkanac

B.A. BALKANAC ÚJ KÖNYVE

Sakk

Facebook

Magyarország

Románia

Szlovákia

Szerbia

Horvátország

Bosznia-Hercegovina

7 X 7