Connect with us

Szerbia

Sok dolga van a szerb titkosszolgálatnak, most a tüntető gazdákat szólították be

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai kormány a Biztonsági Információs Ügynökséget, vagyis a titkosszolgálatot veti be a követeléseik teljesítéséért tüntető mezőgazdaági termelők ellen, ahogy korábban a lítiumbányászat elleni demonstrációk szervezőit is zaklatta a BIA. Az oktatási alkalmazottak holnap lépnek sztrájkba, és ha őket is megkeresi a titkosszolgálat, akkor az egyértelműen arra utal, hogy Szerbia egyre inkább rendőrállammá alakul át

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szabadkai gazdák hétfőn elállták a magyar határ felé vezető utat, de kedden már hazamentek, miután többüket beszólította a szerb titkosszolgálat
A szabadkai gazdák hétfőn elállták a magyar határ felé vezető utat, de kedden már hazamentek, miután többüket beszólította a szerb titkosszolgálat
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A gazdák sem értik, hogy kinek jó az, hogy ők háromhavonta utcára vonulással fenyegetőznek, aztán legalább évente két alkalommal lezárják valamelyik forgalmasabb útszakaszt, mert a szerb kormány ígér fűt-fát, abból viszont alig tart be valamit. Így történt ez most is, a gazdák azt mondják, tavaly év végén ugyan ígérgetett az előző kormány, de az akkori megállapodásból csak egyetlen dolog valósult meg. Hiába üzentek Belgrádba, választ nem kaptak, így kénytelenek voltak ismét az utcára és az utakra vonulni. A mezőgazdasági miniszter közben „álgazdáknak”, külföldről felbérelt, Szerbia ellen „hibrid háborút” folytató személyeknek nevezte a tüntetésben részt vevőket, a szerb kormányközeli sajtó pedig horvát kémeknek a szervezőket, ezek után már nem is csoda, hogy a titkosszolgálatot is angazsálták.

Földek helyett az utakon voltak a traktorok

Hétfőn tíz órakor kezdtek gyülekezni a szabadkai és környékbeli termelők, állattenyésztők a Szabadkát elkerülő Y elágazásnál, vagyis a kelebiai határátkelőnél, itt 12 órakor előzetes bejelentés nélkül le is zárták egy szakaszon az utat.


Este hatkor mentek haza, hogy aztán kedden újrakezdjék ugyanott, választ ugyanis kedd délelőttig nem kaptak a minisztériumtól.

Hétfőn négy követelést tartalmazó levelet küldtek – ismét – a mezőgazdasági tárcának. Követeléseik közé tartozik a hektáronként 17 ezer dinár (140 euró) kifizetése a minősített vetőmagokért, valamint a törvény módosítása, amely szerint a gazdálkodók jövedéki adó nélkül vásárolhatnának üzemanyagot 2025 januárjától.

Tüntettek a szabadkai gazdák is hétfőn, kedden azonban már abbahagyták

Tüntettek a szabadkai gazdák is hétfőn, kedden azonban már abbahagyták

Ennek kapcsán hangsúlyozták: különösen fontos lenne, hogy minden benzinkúton azonnal olcsóbban tudjanak tankolni, ne kelljen utólag kérvényezni és várni a különbség megtérítésére.

Kérik továbbá azt is, hogy hitelmoratóriumot vezessenek be, mint a koronavírus-járvány idején, és hogy az illetékesek vegyék sorra a piac és az árutőzsde szabályozását, amely a tej, hús, zöldség és a tojás ellenőrzött importjára vonatkozik.

Minderről már korábban is tárgyaltak, szavaik szerint a kormány eddig csak egyetlen kérést teljesített, konkrétan a hektáronkénti 18 000 dináros (150 euró) támogatás biztosítását.

Sakkozik velük az állam

Damir Perčić, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke hétfőn úgy nyilatkozott, hogy „sakkozik velük az állam, ők a fehér bábuk, a kormány tagjai pedig a fekete figurák”.

Szerinte az a baj, hogy a sakkparti közben a partner sokáig gondolkodik, és elfelejtette lenyomni az órát, és eljátszotta az ő idejüket, miközben semmit sem tett kilenc hónap alatt, nekik viszont kilenc hónap alatt eltelt egy egész agrárévük.

A gazdák azt sem értik, miért nem lehet egyértelmű dolgokat megoldani, mint amilyen például a hatalmas szárazság miatt az elemi csapás kihirdetése.

Szerbiában erre nincs illetékes, az önkormányzat a minisztériumhoz, a minisztérium a meteorológiai intézethez, az intézet egy harmadik irodához küldi őket. Megoldás nincs, ők pedig közben tönkremennek.

Perčić több alkalommal is feltette a kérdést: ki az, aki jót akar az államnak? Aki rámutat a problémára, vagy aki bólogat, és közben nem tesz semmit?

A szabadkai tüntetésen elhangzott, hogy a földművesek többsége még mindig bízik abban, hogy az állam nem hagyja, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók tönkremenjenek. Azt mondják, a jelenlegi helyzet senkinek sem jó: a termelő keveset kap a terményért, a vásárló viszont sokat fizet érte a boltokban. Ez nem normális helyzet.

Martinović megbélyegezte a gazdákat

Mindeközben a szerbiai köztársasági parlament rendkívüli ülésszakán a költségvetés módosításáról zajló vita hevében Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter – aki, szépen fogalmazva, a szerb elnök egyik legalázatosabb kiszolgálója – olyat talált kiejteni a száján, ami miatt a gazdák lemondatnák a pozíciójáról.

Martinović úgy fogalmazott, hogy az „úgynevezett mezőgazdasági termelők és az úgynevezett környezetvédelmi aktivisták” tüntetnek az országban, s közben „hibrid háborút folytatnak Szerbia ellen”.

Pásztor Bálint tavaly fogadta Aleksandar Martinovićot Zentán, aki akkor még államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter volt. Pásztor két zentai pályázat elfogadását is kilobbizta nála, és a Facebookon azzal dicsekedett el, hogy szennyvízhálózat épül a többségében magyar vajdasági településen

Pásztor Bálint tavaly fogadta Aleksandar Martinovićot Zentán, aki akkor még államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter volt. Pásztor két zentai pályázat elfogadását is kilobbizta nála, és a Facebookon azzal dicsekedett el, hogy szennyvízhálózat épül az abszolút magyar többségű vajdasági városban (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)

Szavai szerint a gazdák tudják, hogy az állam betartja az ígéreteit, és kifizeti a vetőmagra ígért támogatást, ám hogy mikor, azt nem árulta el. Azt viszont igen, hogy napokon belül a parlament elé kerül a mezőgazdasági támogatásokról szóló törvény módosítása, ebből kiderül, hogy tényleg kifizetésre kerül-e majd, amit a gazdák kértek.

A szervezőket hétfőn délelőtt a rendőrségen kihallgatták, nem hivatalos információk szerint a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) munkatársainak a jelenlétében. A termelők nem értik, mióta lett a mezőgazdaság nemzetbiztonsági kérdés, de ha ennyire fontos, akkor abban is bíznak, hogy a kormány komolyan veszi a követeléseiket.

A BIA kedden végképp tevékeny volt

A szabadkai mezőgazdasági termelők kedden aztán felfüggesztették az útlezárásokat és a tüntetéseket, miután a BIA több képviselőjüket is beszólította, majd telefonon ígéretet kaptak arra, hogy a mezőgazdasági minisztérium várhatóan csütörtökön fogadja őket.

A Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete a demonstrációk felfüggesztéséről döntött, miután egyik vezetőjüket kedden szintén meghallgatta a BIA.

Miroslav Matković, az elégedetlen gazdák képviselője, a BIA elbeszélgetett vele

Miroslav Matković, az elégedetlen gazdák képviselője, a BIA elbeszélgetett vele (Forrás: Screenshot, N1)

Miroslav Matković a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a BIA-val való beszélgetés során azt kérték tőlük, hogy nyugodjanak le, legyenek türelmesek és tanúsítsanak megértést, főképp pedig menjenek haza, mert minden rendben lesz.

Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett, hogy a BIA jelenléte és a földművesek kihallgatása egyértelműen egyfajta nyomásgyakorlást jelent a kormány részéről, amelynek célja a demonstrációk azonnali megszüntetése volt.

A behívott földművesek többsége – köztük Miroslav Matković és Marinko Kujundžić – önként jelent meg, míg Damir Perčićet reggel kilenc órakor erőszakkal vitték be a BIA szabadkai irodájába, mert nem tett eleget az idézésnek.

Az eljárás, amely során Perčićet erőszakkal vitték be, és a többi földművest is „beszélgetésre” hívták, világosan mutatja a kormányzat hajlandóságát arra, hogy bármilyen eszközt bevesse a tüntetések megakadályozása érdekében, beleértve a titkosszolgálatot is.

Interjúra szólították be Toldi László csantavéri termelőt is, aki azt tervezte, hogy egyesületének tagjaival csatlakozik a tiltakozásokhoz.

Čačak környékén is tevékeny a titkosszolgálat

Nemcsak Szabadkán, hanem Čačak környékén is tiltakoznak a földművesek. Az ottani gazdák, különösen a tejtermelők, az ibari főút lezárásával akarnak nyomást gyakorolni a hatóságokra. A BIA itt is megjelent: a tejtermelők egyesületének vezetőjét be is kísérték a hivatalba.

A szerbiai titkosszolgálat, amely formálisan a nemzetbiztonságot hivatott szolgálni, egyértelműen a politikai érdekképviseletek elleni eszközként működik Szerbiában.

A földművesek kihallgatása nemcsak a tüntetések megszüntetését célozta, hanem világos üzenetet küldött mindenki másnak, miszerint bárkit elhallgattathatnak, aki megpróbál kiállni az érekeiért.

A szabadkai mezőgazdasági termelők döntése, hogy felfüggesztik a tüntetéseket, nem az állami ígéretekbe vetett bizalom jele, hanem sokkal inkább annak elismerése, hogy a jelenlegi rendszer nem tűri az ellentmondást.

A földművesek ugyan készek tárgyalni és bízni szeretnének az állam ígéreteiben, de az elmúlt napok eseményei arra engednek következtetni, hogy az állam az ígérgetést a megfélemlítéssel ötvözi, hogy elhallgattassa a neki nem tetsző hangokat.

A mezőgazdasági termelőknek tett ígéretek valószínűleg csak a tiltakozások időleges lecsillapítását célozzák, és a gazdák továbbra is komoly bizonytalanságban maradnak, miközben a politikai és gazdasági feszültségek egyre növekednek.

Holnapra az oktatási alkalmazottak jelentettek be sztrájkot, mert a kormány nem hajlandó 15,4%-kal emelni a bérüket, és csak 12%-os emelést ígér a jövő évtől, amit a csak a tanárok kapnának, a többi oktatási alkalmazott fizetését csak 8%-kal emelnék. A jelek arra utalnak, hogy a BIA holnap sem marad munka nélkül.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap