Horvátország
Zágrábban beomlott a szeméthegy, egy munkásnak amputálták a karját

Ma reggel (hétfőn, december 4-én) 6 óra 42 perckor újabb csuszamlás történt a legnagyobb zágrábi szeméttelepen, a Jakuševacon. Miután ez kevesebb mint egy hónap leforgása alatt a második ilyen eset (november 11-én volt az első), és mivel a hétfői balesetben három munkás is megsérült, közöttük egy olyan súlyosan, hogy amputálni kellett a karját, a polgárok elégedetlensége az egeket verdesi. Az eset annál is kínosabb, hogy a két éve hatalomra került zöld-ballib mozaikpárt, a Bírunk! (Možemo!) programjának egyik fő pontja éppen a már évek óta problematikus jakuševaci lerakat szanálása/bezárása volt, vagyis röviden szólva, bajban a fővárosi vezetőség.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
Hic Rhodus, hic salta
A latin szentenciát kísérő történet szerint egy hencegő atléta azzal fárasztotta a közönségét, hogy odahaza, Rodosz szigetén milyen elképesztő hosszúkat szokott ugrani. Végül valaki megelégelte és rászólt, hogy Rodosz itt van, most ugorjál! (Vagyis most mutasd meg, hogy mit tudsz!)
Valahogy így járt a horvát főváros vezetését megszerző Bírunk! (Možemo!) mozaikpárt is, amely főleg aktivistákat tömörít. Például Sandra Benčićet, akit a küszöbönálló parlamenti és egyéb választásokra készülődve a Bírunk! vezető jelöltként tolt előtérbe azzal, hogy miniszterelnököt csinál belőle.
Benčić márciusban még azzal házalt a parlamentben, hogy tiltsák be a kávézókban a műanyag üvegeket, mert ez nyilván megmenti a bolygót, a bálnákat és a fogyatkozóban lévő jegesmedvéket.

Zágráb a MIÉNK nevet viselő politikai platform fotója a szeméttelepnél (Forrás: Facebook)
A megismétlődő jakuševaci incidens után Benčić nagyon sok szóval fogalmazta meg azt a semmit, amit pártja konkrétan tett a helyzet orvoslására, de Tomislav Tomašević főpolgármester (és a Bírunk! társkoordinátora Benčić mellett) sem járt sokkal jobban. Sőt! Miután funkciójánal fogva valahol mégis felelős a főváros ügyes-bajos dolgaiért, a polgárok epés megjegyzéseik zömét személy szerint rá zúdították.
Mondtak is rá mindent, nekem személy szerint a legjobban az tetszett, amelyben Tomašević lemondását követelték, jelezvén felé: nemhogy Zágráb városát nem képes vezetni, hanem egy lakóközösséget sem.
A szemét lesz a vesztük
A Bírunk! ellenzéke a városi választmányban szintén élt az alkalommal és hosszasan ecsetelték, hogy a jelenlegi városi vezetés cselekvésképtelensége az, ami a jakuševaci katasztrófához vezetett.
Így többek között előkerült a már-már elfeledett Davor Bernardić (ex-SDP elnök, Milanović utódja, Grbin elődje) aki a zágrábi szociáldemokraták elnökeként elmondta, hogy a fővárosban szinte semmit sem tesznek a hulladékgazdálkodás kérdésében, „azon kívül, hogy a polgárokat a kék zsákokkal macerálják”.
– Ebben az ügyben, annyi minden történik, hogy hamarosan az ügyészségnek és az USKOKNAK (a korrupció és szervezett bűnözés elleni hivatal) kell foglalkozni vele
– mondta Bernardić, aki úgy vélte, hogy a jelenlegi városi vezetés nem csak sikertelen, de nagy károkat is okoz a horvát főváros lakosságának.
Tudomása szerint tavaly meghosszabbították a jakuševaci szemétlerakó működési engedélyét 2025 végéig, pedig a légi felvételek alapján már akkor látható volt, hogy nincs elegendő hely a hulladék feldolgozására.
A korábban már levitézlett szociáldemokrata politikus hozzátette, hogy a városi vezetés semmit sem tesz a biokomposzt, sem a válogatóüzem, de még a hulladékégető építésével kapcsolatban sem.
Tomašević büntetéseket helyezett kilátásba
A főpolgármester legközelebbi munkatársaival 15.30-kor állt a kamerák elé, és azon felül, hogy szankciókat helyezett kilátásba a felelősekkel szemben, megerősítette, hogy a folyamatban lévő helyszínlelés miatt szünetelt a szemétszállítás.
Igyekezett magyarázni a bizonyítványát és a felelősség legalább egy részét áthárítani a kormányra, mondván hogy ennek segítsége nélkül nem lehet megoldani a jakuševaci szeméttelep problémáját.
Az Eszéken tartózkodó Plenković miniszterelnök elutasította a kormány bármilyen fokú felelősségét az ügyben, ám ugyanakkor biztosította Tomaševićot a kormány hathatós és gyors megsegítéséről.
Az ügy első áldozata valószínűleg Davor Vić a Čistoća közművesítési vállalat igazgatója lesz. Vić fejét nem csak az ellenzék követeli, de a Čistoća független szakszervezet is felszólította, hogy mondjon le.
Pavao Barbarić szakszervezeti megbízott szerint, Vić a legrosszabb és leginkompetensebb igazgató, aki valaha is dolgozott a cégnél.
Darko Klasić, a HSLS (Horvát Szociál-liberális Párt) zágrábi szervezetének elnöke ugyanakkor sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy hónap alatt semmi sem változott a hulladékkezeléshez való hozzáállásban, és továbbra is folytatódik a biohulladék és az őrölt durva hulladék ellenőrizetlen lerakása.
– Bár egy hónap telt el a jakuševaci incidens óta, a mai katasztrófa azt mutatja, hogy Tomašević és a városvezetés nem vette elég komolyan az első beolmlást
– mondta Klasić, aki a sajtótájékoztatón azt állította, hogy Zágráb 2024-re javasolt költségvetésében nem szerepelnek a fővárosi hulladékgazdálkodás problémáját megoldó nagy infrastruktúrális projektek.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Egy magyar a szerb elnök „ellenforradalmi” kormányában
- Bosznia6 nap telt el azóta
Orosz önkéntesek napja Višegradban, a történelem terhe
- Szerbia4 nap telt el azóta
Kizárták a „blokádoló” hallgatókat a főiskoláról
- Szerbia5 nap telt el azóta
Feszült a helyzet a köztelevízió körül Belgrádban