Bosznia
Az USA lekapcsolta a boszniai szerb állami honlapokat, a Google törölte az adatbázisából őket

Az amerikai szankciók miatt megbénultak a boszniai Szerb Köztársaság legfelsőbb intézményei, a hivatalos honlapok többnyire nem érhetők el, az elektronikus kommunikáció és a levélváltás pedig le van tiltva. Erről a Capital boszniai szerb gazdasági portál számolt be, miután az információt a legfelsőbb helyről is megerősítették. Ezt tetézte szerda délután a Google, amely törölte az adatbázisából ezeknek az oldalaknak az elérhetőségét. Most mindenesetre bebizonyosodott, – talán eddig egyedülálló módon -, hogy a Google vagy a Facebook mekkora világhatalom, és hogy politikai célokra mindkettő kitűnően használható.
A szankciók ezúttal működnek
Az amerikai intézkedésekkel kapcsolatos információkat megerősítette Radovan Višković, a boszniai Szerb Köztársaság kormányának elnöke, aki maga is amerikai szankciók alatt áll, ő ebben a “megtiszteltetésben” Željka Cvijanovićtyal, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjával együtt részesült három hónappal ezelőtt.

Kapcsolódó cikk
Milorad Dodik legalább két amerikai szankció boldog tulajdonosa, először 2017-ben majd 2022-ben vezetett be ellene büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok, de a napokban a fia és a lánya is fekete listára került, és lehet, hogy egyszer az unokáira is ez a sors vár, legalábbis Dodik jövendölése szerint.
Az Egyesült Államok a szankciók bevezetésekor megtiltotta az amerikai cégeknek és magánszemélyeknek, hogy a megbüntetett politikusokkal üzleteljenek, és ez a jelek szerint közvetlen hatással van a boszniai szerb hatóságok működésére.
Egyelőre nem világos, hogy ez miként fordulhatott elő, hogy a boszniai szerbek miért nem rendelkeztek védelmi mechanizmusokkal, és hogy a hivatalos boszniai szerb honlapok milyen amerikai szolgáltatásokat vettek igénybe.
A héten talán megoldják, vagy mégsem
A mostani internetes problémákkal kapcsolatban Višković közölte, hogy nincs internetes hozzáférés a boszniai szerb kormány hivatalos oldalaihoz, valamint a Szerb Köztársaság elnökének, Milorad Dodiknak a webes felületéhez, de nem működnek más kormányzati honlapok sem.
A szóban forgó oldalakat szerdán délután, vagyis ennek a cikknek a keletkezésekor mi is felkerestük, és tanúsíthatjuk, hogy nem lehet elérni őket.

ALAPTALAN OPTIMIZMUS: Radovan Višković abban bízik, hogy néhány nap alatt megoldják a problémát
Az alkalmazottak, miután nem férnek hozzá a hivatali e-mailekhez, kénytelenek privát e-mailjeiket használni, ami rejt magában némi biztonsági kockázatot.
A rendszer október 25-én omlott össze, miután egyes szolgáltatók felmondták a weboldalak karbantartására vonatkozó szerződéseket.
A boszniai szerb miniszterelnök közölte, hogy a kormány tesz bizonyos lépéseket a probléma megoldására, ezek mibenlétéről azonban nem kívánt nyilatkozni.
Višković azt ígérte, hogy két három napon belül már minden működni fog, ami olyan optimista opció, amelynek a valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő.
A Google törölte őket
A legfrissebb hírek szerint alaptalan az optimizmus miután szerda délután a Google eltávolította a boszniai szerb kormányzati oldalak elérhetőségét az internetes keresőkből, amelyek már nem indexelik őket, ahhoz azonban még valószínűleg idő kell, hogy minden adatbázisból eltűnjenek az elérhetőségek.
A Capitalnak nyilatkozó informatikai szakértők szerint a boszniai szerb intézmények honlapjainak leállítása és törlése sokkal több problémát okozhat, mint az első látásra, illetve első nem látásra tűnik.
A legfontosabb kérdés, hogy vajon létezik-e biztonsági másolat, azaz a megszűnt weboldalak összes adatának másolata, és azokat hol tárolják.
Tekintettel arra, hogy szerb részről aligha számoltak ezzel a lehetősséggel, így ha létezik is másolat, az a szolgáltató szerverén van, vagyis ugyanazon a szerveren tárolják, ahova magát a honlapot is feltöltötték.
A szakértők szerint az is kérdés, hogy honnan működtek az alkalmazások, és hol voltak az adatbázisok, ha netalán a Google felhőben vagy az Amazonon, akkor a probléma sokkal nagyobb, mint bárki gondolná.
Jelenleg senki sem férhet hozzá az adatokhoz, és nem töltheti le a használat során eddig keletkezett fájlokat sem, hogy átvigye egy másik helyre őket, miután a domainek most elérhetetlenként vannak megjelölve.
Ha a boszniai szerbek nem kaptak előzetes figyelmeztetést a tervezett letiltásról – vajon miért kaptak volna? – akkor lehetséges, hogy csapdába estek, és az összes adat lefoglalásra került.
Persze előfordulhat, hogy az adatokat egy saját szerveren tárolták, de ez aligha valószínű, és ha minden adat megvan is, akkor sincs megoldás a problémára, mert kérdés az, hogy honnan tudnák működtetni az oldalakat.
További gondot okoz, hogy az átállás hatalmas munkával jár, és speciális tudást igényel, a boszniai szerb IT-szektor viszont nem kimondottan erős, és nincs felkészülve egy ekkora feladatra.
Az üggyel kapcsolatban a boszniai szerb vezetés hallgat, a közvélemény pedig valószínűleg még fel sem fogta, hogy ennek milyen következményei lesznek, mert a szerverek leállása fokozatosan történik, és több napba is beletelik, mire az oldalak eltűnnek a Google-ból.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

-
Macedónia3 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Magyarország3 nap telt el azóta
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett
-
Magyarország6 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Két szabadkai lakost tartóztattak le, mert lányokat biztosítottak a migránsok számára