Magyarország
Putyin szerint Orbán bátor politikus, az orosz elnök osztja Vučić aggodalmait
Az orosz elnök pekingi látogatásának végén tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor bátor vezető, a szerb elnökkel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy osztja azt az aggodalmat, amit Aleksandar Vučić fogalmazott meg a Szerbia körül kialakult állapotokkal kapcsolatban. Az Új Selyemút csúcstalálkozóján a magyar miniszterelnök kétoldalú megbeszélést is folytatott az orosz elnökkel, a szerb államfő azonban csak futólag beszélt Putyinnal, vagyis „nem volt annyira bátor”, mint Orbán, hogy a ránehezedő nyugati nyomás közepette ő is leüljön tárgyalni Putyinnal.
Orbánra irigyek Európában
A Russia Today balkáni hírportálja szerint az orosz elnök a média képviselőivel folytatott beszélgetés során Pekingben kitért a magyar kormányfőre is, akit bátor, a magyar emberek érdekeiért küzdő vezetőként jellemzett.
A beszámoló szerint Putyin hozzátette, hogy ez sok embert zavar Európában, mert sok európai vezetőnek ma nincs annyi bátorsága, mint a magyar miniszterelnöknek.
– Ő nem oroszbarát, hanem Magyarországért küzdő politikus. Van bátorsága a népe érdekeiért küzdeni, ami sok európai vezetőből hiányzik
– mondta az orosz elnök, aki szerint Európában ezért „irigylik Orbánt”, és egyúttal támadják is, mert neki más a hozzáállása, mint a többi európai országnak.
– Orbánt gyakran vádolják azzal, hogy oroszbarát nézetei vannak, ami nonszensz. Ő nem oroszbarát. Nem oroszbarát, hanem magyarbarát politikus
– mutatott rá Putyin, aki nem csak a magyar miniszterelnökről alkotott véleményt, hanem a szerb elnökről is.

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a békéről és az energiabiztonságról tárgyalt az orosz elnökkel Pekingben (Forrás: Facebook)
Vučić aggódik
Putyin a sajtókonferencián megemlítette, hogy Aleksandar Vučić szerb elnökkel is találkozott.
– Beszéltem egyébként Aleksandar Vučić szerb elnökkel is, akit aggaszt a régiójában, Szerbiában kialakult helyzet
– mondta Putyin, majd királyi többesben hozzátette, hogy „osztoznak az aggodalmában”.
A szerb elnök már korábban beszélt arról, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi együttműködési fórumának keretében összefutott Putyin elnökkel, de csak nagyon röviden beszélt vele.
– Láttam Putyin elnököt, és röviden, nagyon röviden beszéltünk is, de nem volt kétoldalú találkozónk
– jelentette ki Vučić, aki arról a benyomásáról is tájékoztatta az újságírókat, hogy az orosz államfő „tele van önbizalommal”, de indoklással nem szolgált ezzel kapcsolatban.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
[ays_poll id=8]

