Connect with us

Horvátország

DISZNÓSÁGOK? Gyanús kavarások, ismét főszerepben a horvát Index

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

horvát index sertés
GGR mégsem Elon Musk, hogy nem vett volna észre a számláján 2,11 millió eurót
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Minden bevezető nélkül, belevágva a közepébe, az történt, hogy a hét elején a horvát Index “felfedezte”, hogy az Agroproteinka, az ország tudomásom szerint egyedüli állati tetemek ártamatlanítására szakosodott cége részben Gordan Grlić Radman (a továbbiakban néha GGR) külügyminiszter tulajdonában van. A miniszter édesapja után örökölte részesedését a cégben, amelynek a Grlić Radman testvérek – Ante, Gordan és Irena többségi tulajdonosai, a részvények több mint 60 százalékával. Az Index azt követően verte félre a harangokat, miután “kiderítette” hogy a Szlavóniában dúló afrikai sertéspestis-járvány megelőzése érdekében leölt több mint 12 ezer sertés tetemeit éppen ez a cég dolgozta fel, és az Index számításai szerint több mint 7 millió eurót keresett az üzleten. A leglátogatottabb horvát portál azt nehezményezte, hogy a külügyminiszter a cég által folyósított juttatásokat nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Az idézőjeleket azért alkalmaztuk, mert ezek az adatok publikusak voltak, és senki sem próbálta elrejteni őket.

Miért gyanús az egész?

A BALK horvátországi tudósítójaként már eleve úgy ítéltem meg, hogy itt nincs valami királyi svindliről szó, a szóban forgó cég még 2017-ben szerezte meg az állati tetemek ártalmatlanítására kiírt koncessziót, a jutalék annak rendje-módja szerint le lett adózva, magyarán senki sem lopott el semmit, így nem is foglalkoztunk ez idáig az üggyel.

Mindazonáltal valamilyen gyanús kavarást vélünk felfedezni a dolog mögött, főként azért, mert a napilapok ez idáig egyáltalán nem foglalkoztak az esettel. Az Index akcióját az erősen bulvárjellegű Nacional magazin és a Telegram.hr támogatta meg.

A Glas Slavonije hírül adta, hogy a külügyminisztert vizsgálat alá vette az összeférhetetlenségi bizottság, a jobbközép Večernji list pénteki kommentárjában pedig azt fejtegette, hogy GGR-t csak a mulasztása miatt lehet vétkesnek tekinteni, de nem azért mert gazdag, a többiek viszont a fülük botját sem mozdították.

horvát index sertés

Marija Vučković mezőgazdasági miniszter semmi ki- és elvetni valót nem lát: szerinte az Agroproteinka legálisan teszi a dolgát. Ja, hogy nem ez volt a kérdés!

Az ellenzék természetesen rámozdult az ügyre, a Szociáldemokrata Párt kilátásba helyezte, hogy a parlamentben kezdeményezi a külügyminiszter visszahívását. Ezzel kapcsolatban mi csak annyit jegyzünk meg csendesen – anélkül hogy a horvát külügyminisztert mentegetnénk ezzel -, hogy ami a vagyonyilatkozatokat illeti, Horvátországban azért az ellenzéki politikusok sem sétálhatnak kalap nélkül a tűző napon, ott is általános a “feledékenység”.

Radimir Čačić volt gazdasági miniszter mindazonáltal rosszmájúan megjegyezte: hogy GGR mégsem Elon Musk, hogy nem vett volna észre a számláján 2,11 millió eurót.

Hogy itt talán mégsem csak a szokásos napi szenzációkvóta kilövéséről van szó, arra enged következtetni a fent említett anomália is, ugyanis a horvát médiák egyként szokták rávetni magukat a prédára, és mindenki megpróbál minél nagyobb darabot kitépni a zsákmányból.

Az, hogy az írott sajtó igyekezett és igyekszik kimaradni a buliból, valamit mégiscsak jelent, még akkor is, ha jelenleg nem tudjuk, hogy mit. Ha az Egyesült Államokban volnánk, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mert rákennénk mindent az oroszokra, de egyszerű balkáni szegénylegényként ezt mégsem tehetjük.

Ki, vagy mi állhat a háttérben?

Az ellenzéket már up start kizárhatjuk, mert sem felkészültségben (tisztelet a kivételnek!), sem anyagiakban nem vehetik fel a versenyt a kormánypárttal.

Ugyanakkor az sem valószínű, hogy a kormányzó HDZ soraiból kezdeményezték GGR levadászását, ez így a választások előestéjén nem túl logikus, most mindenki a hatalom megőrzésének magasztos céljával van elfoglalva.

Ami marad, az a szemétlerakással, szekunder nyersanyagokkal foglalkozó lobby, ami akárcsak máshol a világon, itt is amolyan Soprano-stílusban működik. Nem teljesen világos hol kerülhetett érdekütközésbe velük az Agroproteinka, mert nagyon specifikus tevékenységről van szó, de akkor is ez tűnik az egyedüli logikus magyarázatnak.

A különféle titkosszolgálatokat elfelejthetjük, mert sem Horvátország, sem Gordan Grlić Radman nem áll az érdeklődés középpontjában: Horvátországban csak egy Bond működik, a Zoki Bond fedőnevű Milanović köztársasági elnök.

Indexre kerül-e GGR?

Az Index közben tovább veri a vasat, kommentárjában megállapította, hogy GGR vagy hülye, vagy hazudik, de egyik esetben sem lehet miniszter.

A hírportál a fenti esszenciális megállapítást ki is bontotta.

Tehát: Grlić Radman, akár olyan hülye, hogy nem tudja, hogyan kell kitölteni a vagyonnyilatkozatot, vagy akár olyan ravasz, hogy 2,11 millió eurót rejteget a nyilvánosság elől, ám bármelyik eset is forog fenn: az Európai Unió egyetlen országában sem lehetne kormánytag, amiben persze – jegyezzük meg gyorsan – sohasem lehetünk biztosak.

És mi lesz ebből? Az, ami a horvát botrányok és “botrányok” zöméből, egy nagy semmi.

A külügyminiszter a legrosszabb esetben majd fizet némi bírságot, a visszahívás, ha egyáltalán sikerül az ellenzéknek ilyent kezdeményezni, megbukik, a “monnyonle!” csatakiáltás pedig nem jut el az olümposzi magaslatokra, ahol Plenković miniszterelnök tartózkodik.

Úgy hogy inkább beszéljünk a nőkről, ha ez nem politikailag inkorrekt manapság.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

Szlovénia ellenőrzést vezet be a horvát határon a megszaporodott migránsok miatt

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

ellenőrzés
A cikk keletkezésekor tudósítónk még csak sejtette, azóta viszont hivatalosan megerősítést nyert, hogy Brüsszelben összefutott a szlovén és a horvát belügyminiszter, és közös migránsellenes intézkedésekről egyeztetett. A képen balról Boštjan Poklukar szlovén, jobbról Davor Božinović horvát belügyminiszter (Forrás: X-platform)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A szlovén 24 óra, azaz a 24ur kiszimatolta, hogy a szlovén rendőrség az ellenőrzések fokozása végett ellenőrző pontokat létesít a szlovén-horvát határon, miután idén drámaian megugrott az országba érkező illegális migránsok száma. A szlovén belügy szerint, az év elejétől augusztus végéig a rendőrség 36 137 illegális határátlépést észlelt Szlovénia és Horvátország között, szemben a tavalyi 13 601 illegális behatolással.

Szárnyas kapu á la Szlovénia

Boštjan Poklukar szlovén belügyminiszter nyilatkozatában ezt felkerekítette 40 ezerre, azt ígérve, hogy a rendőrség az operatív tervek szellemében jár el. Ennek értelmében máris fokozták a munkát a horvát határ legkritikusabb részein. Jelenleg ezek a Novo mesto és a Koperi Rendőrkapitányság azon területei, ahol az adatok és elemzések a legnagyobb terhelést mutatják.

Mint ahogy annó az osztrák sógorok sem kerítést, hanem csak “szárnyas kaput” telepítettek a határra, Poklukar szerint sincs arról szó, hogy belső ellenőrzést hoznának létre: ezek kizárólag “kompenzációs intézkedések” amelyeket “fokoznak” a horvát határ menti területeken.

– A rendőrök tevékenysége továbbra is az embercsempészek és a határokon átnyúló bűnözés felderítésére összpontosít

– mondta Poklukar, vastag ecsetvonalakkal vázolva a helyzetet. Még nem teljesen világos, hogy miért kerülnek a “szárnyas fejvadászok” a szlovén-horvát határ közelébe, ugyanis nyolc nappal ezelőtt a szlovén kormány még azt mondta, hogy nem fontolgatja a határellenőrzés bevezetését a horvát határon. Egészen pontosan ezt Marko Štucin, a szlovén külügyminisztérium államtitkára jelentette ki a ljubljanai kormány ülése után.

Úgy tűnik, időközben valami történt, mert hirtelen meggondolták magukat.

ellenőrzés

Egy szlovén rendőr figyel a horvát határ mentén lévő Rigoncéban, ahova közúton és vasúton is érkezhetnek a migránsok (Forrás: Dnevnik.si)

A horvátok nyugodtan fogadták a hírt

A szlovén és a horvát kormány úgy tetszik egyeztetett az intézkedések bevezetése előtt, mert a horvát fél nyugodtan fogadta a hírt. Davor Božinović horvát belügyminiszter például így kommentálta Szlovénia lépését:

– Az, hogy Szlovénia rendőrségi ellenőrző pontokat vezetett be a horvát határ mentén, nem a schengeni övezet megszüntetését jelenti, hanem fokozott megfigyelést az embercsempészek tevékenysége miatt.

Božinović szerint a határforgalom az ellenőrzés ellenére, továbbra is a schengeni rendszer szerint, fennakadás nélkül folytatódik.

A horvát belügyminiszter elmondta, hogy Horvátország is hasonló rendszert vezetett be a határátlépések megszüntetése után életbe léptetett kompenzációs intézkedésekkel, amelyek a forgalomban lévő járművek szúrópróbaszerű ellenőrzését jelentik.

Gordan Jandroković, a horvát parlament elnöke – aki éppen az Európai Néppárt spliti ülésén vett részt -, úgy találta, hogy ez nem a bizalmatlanság jele szlovén részről, hanem az Európát fenyegető jelenségre adott válasz.

A renitens polgárok által kizárólag Nyónyónak – Njonjo – titulált házelnök úr azt is el tetszett mondani, hogy ez az intézkedés várható volt, és csakis ideiglenes jellegű, de ugyanakkor nincs semmi gáz, mert ezzel nem állt le az emberek és áruk szabad áramlása.

Jandroković ugyanakkor azt is elárulta, hogy a horvát fél beszélni kíván szlovén kollégáival és barátaival, akikkel “nyílt párbeszédet” folytatnak.

– Nem titkolunk el semmit egymás elől, van egy közös problémánk, amit együtt kell megoldanunk. Horvátországban több mint 6000 rendőr van a határokon, meglátjuk, szükség van-e a határellenőrzés fokozására

– jelentette ki Nyónyó, akinek van becsületes neve is, de azt már föntebb említettük.

Rendkívüli körülmények, drasztikus megoldások

A horvát házelnök arról beszélt, hogy ezek rendkívüli körülmények, ezért úgy gondolta, hogy a mostani intézkedések ideiglenesek, és addig tartanak, amíg nem állítják meg ezt a megnövekedett migrációs hullámot.

Jandroković hozzátette, hogy a közelgő európai választások mindenképpen szerepet játszhatnak az újkeletű intézkedések meghozásában, a hatóságok ugyanis egyértelműen meg akarják mutatni az állampolgároknak, hogy “szilárdan kézben tartják az irányítást”.

Nyónyó hangsúlyozta, hogy ma az illegális migráció ellenőrzése sokkal szervezettebb mint 2015-ben. Ám a migrációs nyomás ismét erősödik, amiért is Jandroković szerint nem kizárt, hogy amennyiben ez szintet lép, “drasztikus megoldásokat” kell foganatosítani.

– Európának meg kell védenie magát, biztosítani a túlélését, meg kell védenie az értékeit. Az ideérkező embereket szocializálni kell. El kell fogadniuk az európai értékeket, nem változtathatják meg Európát ezek lerombolásával. A bevándorlókat be kell fogadni, de ennek a mikéntjére nincs gyors és egyértelmű válasz.

Ehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy: No, ugye!

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava