Bosznia
Vučić farmerban találkozott Orbánnal, a tegnapi lazaságot ma már komoly tárgyalások követik

Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn délután találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a két ország együttműködési stratégiai tanácsának mai első ülése előtt.
Casual dress code
A szerb elnök és a magyar vezető „lazára vette a figurát”, ezzel kapcsolatban Vučić meg is jegyezte, hogy ez a ritka pillanatok egyike, amikor laza találkozót tarthat barátjával, Orbán Viktorral, mielőtt Szerbiát és Magyarországot egyaránt éríntő „komoly kérdésekkel” kezdenének foglalkozni.
A magyar miniszterelnök minden kétséget kizáróan farmerben volt, Vučić esetében ez a fotóról kevésbé derül ki, viszont az jól látszik, hogy ő is „casual öltözéket” hordott, vagyis kényelmes, köznapi viseletben jelent meg a találkozón.
– A projektek, amelyeken dolgozunk, mutatják majd meg a legjobban, hogy semmi sem állíthatja meg a két ország gyors növekedését
– tájékoztatta 194 ezer követőjét Instagram-profilján a szerb államfő a mai szerb-magyar üléssel kapcsolatban.
Vučić még megjegyezte, hogy „őszinte partnerekkel és barátokkal minden lehetséges és minden terv megvalósítható”.
Orbán a Facebookon kommunikálta le
A magyar miniszterelnök a Facebookon tudatta 1,2 millió követőjével, hogy Belgrádba utazott.
Az általa közzétett képen ugyan kevésbé látszik a lazaság, bár az informális jellegre utalhat a bejegyzés, miszerint csak „készülnek” a mai magyar-szerb csúcstalálkozóra.
A miniszterelnöki sajtóiroda hétfőn erősítette meg, amiről a BALK már a múlt héten írt, miszerint a magyar miniszterelnök Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába látogat, ahol nem csak Szarajevót, hanem Banja Lukát is felkeresi.
– Orbán Viktor miniszterelnök kedden a vajdasági Palicson részt vesz a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanácson Novák Katalin köztársasági elnök, Aleksandar Vučić szerb államfő és Ana Brnabić szerb miniszterelnök társaságában
– erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn az erről szóló (szerbiai) sajtóhíreket, amelyek szerint Orbán Viktor csütörtökön hivatalos látogatást tesz Szarajevóban, majd Banja Lukába utazik.
A magyar közlemény szerint Magyarország és Szerbia stratégiai partnersége, barátsága nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország „jobban tudja kezelni az előtte álló példátlan kihívásokat”, különösen az orosz-ukrán háború, a szankciós gazdasági válság, az illegális bevándorlás és az energiabiztonság ügyében”.
Havasi Bertalan sajtófőnök a magyar miniszterelnök bosznia-hercegovinai tárgyalásaival kapcsolatos híreket szintén megerősítve elmondta: Orbán Viktor csütörtökön hivatalos látogatásra Szarajevóba, majd Banja Lukába utazik.

- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Törékeny Galamb & Kövér Varangy a Manóba’ (Coyoacán – Budapest – Belgrád 2025)
- Bosznia6 nap telt el azóta
A boszniai képviselőház nem szavazta meg a külügyminiszter leváltását
- Magyarország4 nap telt el azóta
Szijjártó szerint Oroszország regionális realitás
- Szerbia6 nap telt el azóta
DEKLARÁCIÓ: Már autonómia sem jár Vajdaságnak?