Connect with us

Horvátország

Luka Modrić és Ivana Knoll nem dolgozik a horvát titkosszolgálatnak

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Luka Modrić
A horvát celeb, Ivana Knoll Luka Modrić híve (Forrás: Twitter, Ivana Knoll)

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 4 perc

A horvát országgyűlés (szábor) nemzetbiztonsági bizottságának múlt heti ülésén kiderült, hogy sem , sem Ivana Knoll nem dolgozik a horvát titkosszolgálatnak, mint ahogy azt korábban a „szerb világból” kísértő egyik élemedett korú szerb katonatiszt mostanában állította, korábban pedig a belgrádi Blic hírportál/napilap írta. Az említett bizottsági ülésnek a legfontosabb témája a horvát polgári és a katonai titkosszolgálat 2022-es éves beszámolójának előterjesztése volt, ám a címben szereplő közlés mindent háttérbe szorított, egyrészt, mert mint már többször megállapítottuk a BALK hasábjain, Horvátország hárommillió szövetségi kapitány országa, másrészt meg, mert a horvát hímeket is bűvöletbe ejtik a vonzó külsejű fiatal nők.

Nem kémnő a szép nő

A horvát nemzetbiztonsági bizottság zárt üléséről eddig egyetlen érdekes információ szivárgott ki, illetve egyetlen nyilatkozat került be a médiatérbe, amely felkeltette a bizottság tagjainak őszinte érdeklődését, főleg azért mert, a szóban forgó közlést Daniel Markić, a Biztonsági- Hírszerző Ügynökség (Sigurnosno–obavještajna agencija, SOA) igazgatója egy fotóval is alátámasztotta.

A képen természetesen nem Luka Modrić, hanem Ivana Knoll volt látható, amint bájait Horvátország, vagyis a hírszerzés szerint inkább csak a horvát foci szolgálatába állította, minekutána ő volt a csapat tizenkettedik embere, aki nem a gyepen, hanem a „lelátókon küzdött a haza becsületéért”.

Meg kell azonban vallani, hogy akadt egy-két vetélytársa is, például a zágrábi illetőségű Claudia Rivier személyében, akit akkortájt az Instagramon csak 620 ezer ember követett, ma már a követőinek a száma megugrotta az egymilliót, de ide sorolható még a némileg celebbabérokra is törő volt horvát államfő, Kolinda Grabar- Kitarović is, aki szintén Katarban csápolt, és akinek szintén több százezres tábora van az Instán.

Ivana Knoll piros-fehér kockás öltözékben készült fotói a világbajnokság idején elárasztották a külföldi médiát, Instagram-profilja pedig hatalmas növekedést ért el a követők tekintetében, de erről még majd szó lesz.

Luka Modrić

Modrićnak szurkolt, de Messivel flörtölt (Forrás: Twitter, Ivana Knoll)

A zágrábi Index a „nem kémnő a szép nő” tézissel foglalkozva megjegyezte, hogy a világbajnokság idején néhány szerb közszereplő „azzal az őrült tézissel állt elő”, hogy Knoll valójában egy horvát titkosszolgálati személyiség, akinek a szépségét különböző titkosszolgálatok használják fel rejtett célok elérésére.

Ezt az elméletet nyilvánosan Ilija Kajtez szerb szociológus, filozófus, pedagógus, nyugalmazott katonatiszt vezette elő a belgrádi Studio B televízióban, akit a szerb hazafias média „biztonsági kérdésekben jártas személyiségnek” nevez.

– A legtöbb ember vonzódik a pornográfiával határos meztelenséghez, és ez csali a férfi lakosság számára, hogy aztán politikai üzeneteket küldjenek nekik. A végén a lebilincselő képeket valószínűleg Horvátországnak, a horvát függetlenségnek és a neousztasa ideológiának a javára fordítják, ellenünk, szerbek ellen, mert ez a Nyugat és a horvát média, valamint a horvát szolgálatok kedvenc témája

Luka Modrić, Ivana Knoll

Ivana Knoll a helyi erők figyelmét is felkeltette, csak ők a fejükön viselik a kockás ruhadarabot (Forrás: Twitter. Ivana Knoll)

– jelentette ki az erősen kiöregedő Kajtez. A nyugalmazott szerb katonatisztet a horvát sajtó Dušan Kovačević szerb drámaíró Balkáni kém (Balkanski špijun) című művében feltűnő Ilija Čvorovićhoz hasonlította, aki meg volt győződve arról, hogy „semmi sem az, aminek látszik”.

A Čvorović beszélő név, a čvor szó „csomót” jelent, a színpadi darabból 1987 film is készült, a kor nagy délszláv színészeinek főszereplésével.

Nos, a Čvorović-utánzat tavaly decemberben azt fejtegette, hogy Ivana Knoll mögött nagyon komoly hatalmi központok húzódnak meg, és mindezt teszik tudományos alapon, különböző think tank csoportok támogatását élvezve, merthogy a nyugati agytrösztök azt kutatják, hogy miként nyerhetők meg az emberi lelkek, amelyeken keresztül aztán hatással lehetnek az emberi tudatra.

Stb, stb!

Knoll Katarból válaszolt

Knoll, vagy ahogy Instragram-profilját sokan ismerik, KnollDoll Katarból szólt hozzá a kiöregedett szerb nacionalista csotrogány „politikai szárnypróbálgatásaihoz”, aki ezen a témán keresztül is egy furfangos csavarral a „szerb világot” igyekezett népszerűsíteni, mert akkor ugyanis az volt a politikai túltermelésre berendezkedett szerbiai körökben a sláger.

– A nyugati titkosszolálatok titkos ügynöke jelentkezik. Üdvözletemet küldöm Dohából, ahol titkos feladatot hajtok végre Világbajnokság kódnév alatt

– nyilatkozta a Horvátországban igencsak népszerű Nova tévén keresztül Ivana Knoll decemberben.

– Be kell vallanom, hogy ennél nagyobb hülyeséget még nem hallottam

Luka Modrić, Ivana Knoll

– tette még hozzá KnollDoll, aki csak azt sajnálja, hogy a szerb baráti televíziós műsorban egy pontatlan információ is elhangzott, miszerint az Instagramon kétmillió követője van, holott már akkor közel hárommillió volt, mára viszont ez a szám már a 3,5 milliót súrolja, egy-két fotó lájkolóinak, illetve „szívecskézőinek” a száma pedig elérte az egymilliót is.

Zágrábi médiajelentések szerint a horvát polgári titkosszolgálat vezetője Luka Modrićot most csak futólag említette, miután a SOA már a 2020-as jelentésében visszautasította a szerb Blic azon állítását, hogy a horvát válogatott szövetségi kapitánya szerbiai titkosszolgálati tevékenységet finanszírozott, hogy azáltal járassa le az „ellene áskálódó” horvát ügyészt.

A Blic ezt annak idején nem az ujjából szopta, az erre vonatkozó adatokat a szerbiai Biztonsági Tájékoztató Ügynökség (Bezbednosna Informativna Agencija, BIA) szivárogtatta ki 2019-ben, bár ebben az ügyben nem könnyű tisztán látni.

Maradjunk inkább KnollDollnál, és az egyéb horvát celebeknél, jobbat tesz az a léleknek!

Horvátország

Robotok, robotok, világít az orrotok (egy költő veszett el a tudósítóban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

robot
A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a 4. Európai RoboCup Junior versenyt

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország, plusz Dél-Korea, Izrael és Egyiptom) 730 gyerek vesz részt Európa legnagyobb robotikai versenyén. A rangos eseményt, amely ezt az interdiszciplináris tudományterületet népszerűsíti, először rendezik meg Horvátországban.

RoboCup Junior

A Horvát Robotikai Társaság elnöke a Večernji list tudósítójának azt mondta, hogy pontosan 159 csapatot, azaz több mint 700 diákot és mentoraikat tudták elhozni, akik három kategóriában versenyeznek majd: On Stage, Rescue és Soccer.

– Ez három nagyon igényes kategória 15 alkategóriában, ahol 15 Európa-bajnokot kapunk

– tette hozzá Ivica Kolarić, aki egyben a Varasd megyei Robotikai Központ vezetője is.

A versenyzők változatos korcsoportokban lépnek fel, az óvodásoktól középiskolásokig, robotjaik a következő négy napban táncolni, focizni fognak, és áldozatokat mentenek veszélyes területekről, például földrengések romjai alól, stb.

A horvátországi iskolákban rendkívül népszerű a robotika, többek között a Horvát Robotikai Társaságnak köszönhetően.

A húsz évvel ezelőtt alapított lelkes egyesület tizenöt éve Ivica Kolarić professzor vezetésével folyamatosan dolgozik a fiatalok oktatásán, és kiváló eredményeket ér el az európai és világversenyeken.

Ezt a munkát és minden sikerüket az európai Robocup szervezet azzal díjazta, hogy idén Horvátországnak ítélte ennek a rangos versenynek a megszervezését.

A jéghegy csúcsa

Ez a fenti hírecske azonban csak a jéghegy csúcsa.

Kevesen tudják, hogy Horvátországban alapították a szintén „robotbarát” IRIM-et (Institute for Youth Development and Innovation), amely non-profit szervezetként Európa legnagyobb iskolán kívüli oktatási programját fejlesztette ki és hajtja végre – a CroatianMakers mozgalmon keresztül, amely csak Horvátországban több mint 300 000 gyereket ért el.

robot

KIS ÁLMOK: Február 7-e és 16-a között rendezték meg a Horvát Makers League harmadik fordulóját (Forrás: Croatian Makers)

Bár az IRIM Horvátországban indult, és elsősorban itt működik, tevékenységét kiterjesztette Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Koszovóra, Montenegróra és Svájcra is, ahol a helyi partnerekkel együttműködve valósítja meg projektjeit, és további tízezer gyermeket von be a robotika világába.

Középpontjában a digitális és tudományos műveltség, valamint a technológiai és egyéb kompetenciák fejlesztése áll a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki Tudományok és Matematika) területén annak érdekében, hogy a most cseperedő nemzedékek a 21. század egyenjogú polgáraivá váljanak a földgolyó más tájairól érkező társaikkal.

Az IRIM a STEM-mel kapcsolatos tevékenységet a fontos kompetenciák eléréséhez szükséges eszköznek tekinti olyan kulcskészségek elsajátítása során, mint a tanulási készségek, a problémamegoldás, az együttműködés, a kommunikáció, valamint az olyan személyiségjegyek, mint a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség, a kitartás, az alkalmazkodóképesség, valamint a társadalmi és kulturális tudatosság.

Az IRIM nagy mennyiségű felszerelést adományoz elsősorban a tudás széles körű és mély terjesztésének eszközeként szervezett tevékenységek, oktatók képzése (csak Horvátországban több mint 4500 pedagógus részesül ebben), oktatási tartalmak fejlesztése, valamint oktatási weboldalak készítése, stb.

Az IRIM egyedülálló abban, hogy sikerül a „skálázhatóságot”, vagyis a mély tudás átadását nagy mennyiségben elérni.

Az IRIM kezdeti és állandó kulcsfontosságú finanszírozása Nenad és Rujana Bakić adományainak köszönhető, de ugyanakkor az egyesületet polgárok, vállalatok és más források adományaiból is finanszírozzák, de sikeresen pályáznak a nemzeti és európai fejlesztési alapoknál is.

Az IRIM már kifejlesztette az oktatók (nagykövetek) szilárd ökoszisztémáját, és kiépített egy gazdag oktatási platformot, amely lehetővé teszi a tevékenységek sikeres fejlesztését.

Mi ennek az értelme?

Horvátország és a szomszédos országok iskolarendszerei a reform különböző szakaszaiban vannak, de jelenleg még nem képesek minőségi tudást nyújtani a STEM területén, vagy olyan kulcskompetenciákat fejleszteni, mint például az együttműködés a csoportmunkában, kommunikáció, tanulási készségek, kreativitás, kíváncsiság, kitartás és vezetői készségek.

Az IRIM feladata nemcsak az hogy, természetes módon befolyásolja e kompetenciák fejlesztését, hanem tudatosan törekszik azok erősítésére is.

Az Eurostat vonatkozó felmérése szerint a horvát állampolgárok – az EU egészéhez viszonyítva – az oktatásnak és a kemény munkának tulajdonítják a legkisebb jelentőséget a siker elérése terén, szemben a politikai kapcsolatokkal és az egyéni boldogsággal.

Hasonló a helyzet más nyugat-balkáni országokban is, ahol ennek kiküszöbölését, vagyis az IRIM által szorgalmazott tevékenységeket helyi partnerek végzik.

Az IRIM fő társadalmi küldetése ugyanis a siker kultúrájának megteremtése azzal a céllal, hogy megerősítse a meritokráciát, mint a társadalom központi pillérét és fő mozgatórugóját.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava