Connect with us

Szerbia

RÁKENTÉK VALAKIRE? Hivatalos közlés szerint egy nagykereskedő idézte elő a szerbiai cukorhiányt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Hivatalos közlés szerint stabilizálódott a szerbiai cukorpiac, miután a belgrádi kabinet két intézkedést is hozott. A belgrádi vezetés rendeletet adott ki, amelyben 89,9 dináron (300 forint) maximálta a cukor új árát a korábbi 83 dinár (277 forint) helyett, függetlenül a kiszerelés nagyságától. A hiány enyhítésére az állam 260 tonna cukrot biztosított a tartalékokból a kereskedők részére. Kérdés azonban, hogy ezáltal megszüntethető-e a cukorhiány, amely az ukrajnai háborút miatt bevezetett (téves) korlátozó intézkedések következménye.

Uroš Kandić a szerbiai kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési minisztérium államtitkára úgy nyilatkozott a szerbiai állami televíziónak (RTS), hogy a helyzet normalizálódik, és a következő napokban már lesz elegendő cukor.


Szerb médiajelentések szerint kiderült, hogy az egykilós csomagolású cukor azért tűnt el a szerbiai boltokból, mert egy vállalkozó nagy mennyiségeket tartott vissza belőle az ár korlátozására vonatkozó kormányrendelet miatt.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a szóban forgó vállalkozó székhelye a nyugat-szerbiai Kolubara járásban van, a céget azonban nem nevezete meg. Azt viszont elárulta, hogy egy nagykereskedőről van szó, akinél az ellenőrzések során mintegy 2000 tonna cukrot találtak egykilós csomagolásban, miközben a termelőknél további 30.000 tonna cukor halmozódott fel.

Az említett kereskedő az utóbbi időben mindössze 25 tonna cukrot bocsátott piacra védett áras kiszerelésben, és tízszerannyit ömlesztve (rinfúz), vagyis kimérésre, mert úgy jobban keresett, vagy éppenséggel nem veszített rajta. A rinfúz módon piacra dobott cukor ára 140-190 dinár között mozgott, így a kimérés során kétszerannyiba került, mint védett áras csomagolásban.

Kandić elmondta, hogy a cégnél tovább folyik az ellenőrzés, de hozzátette, hogy nincs olyan törvény, amely bárkit is megakadályozna abban, hogy spekuláns legyen, ha erre adja a fejét.

Az üggyel foglalkozott Aleksandar Vučić szerb elnök is, aki szerint két cukorgyár és 20 kiskereskedelmi lánc tulajdonosával beszéltek, és meggyőződése szerint „minden rendben lesz”.

Erre azonban nem lehet mérget venni, mert a 89,9 dináros ár sem fedezi az a cukor előállításának költségeit. A cukorrépa termesztéssel foglalkozó Matijević vállalat véleménye szerint egy kilogramm cukor valódi ára ugyanis 110 dinár körül mozog, a hozzáadottérték-adó (PDV), vagyis áfa nélkül.

A megoldást sokak szerint az jelentené, ha a cukrot levennék a védett áras termékek listájáról, mivel nem számít alapvető közfogyasztási cikknek, bár a háziasszonyok – akik most a befőttek körül sürgölődnek – ezzel valószínűleg nem értenek egyet.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap