Connect with us

A Háború

SZIJJÁRTÓ: A baloldal nem tett le arról, hogy veszélybe sodorja Magyarországot

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A külgazdasági- és külügyminiszter azzal vádolja a baloldalt, hogy továbbra is veszélybe sodorná Magyarországot és megpróbálja elbizonytalanítani az ország energiaellátását. Szijjártó Péter a közösségi oldalára pénteken feltett videóban leszögezte, hogy zavartalanul áramlik a földgáz és az olaj Magyarországra, és azt is hangsúlyozta, hogy hiába követeli a magyar ellenzék a fegyverszállítást Ukrajnába, ezt a magyar kormány „természetesen nem fogja megtenni”.

A kormány álláspontja

Szijjártó Péter a közösségi oldalára pénteken feltett videóban azt mondta: úgy tűnik, hogy a magyar baloldal továbbra sem tett le arról a céljáról, hogy veszélybe sodorja Magyarországot, hiszen továbbra is azt követeli, hogy szállítsunk fegyvereket a szomszédban zajló háborúba és továbbra is próbálja elbizonytalanítani az ország energiaellátását.


Ezzel szemben – folytatta – a kormány álláspontja egyértelmű: „nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba, nem sodorjuk veszélybe Magyarországot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságát továbbra is garantáljuk”.

Kijelentette: a magyar ellenzék több támogatást kap a „zavarkeltésben” külföldi szereplőktől, a nemzetközi médiumoktól is. Az elmúlt napokban például azt az álhírt keringtették – mondta -, hogy a Bulgárián keresztüli gázszállítások a jövőben nehézségekbe ütköznének a Gazprom és Bulgária vitája miatt. A külügyminiszter ezt álhírnek, hazugságnak nevezte és közölte: beszélt bolgár kollégájával és a Gazprom illetékeseivel is. Hozzátette: a Gazprom kifizette Bulgáriának a szerződés szerint járó tranzitdíjat, nincsen vitás kérdés a Gazprom és Bulgária között a gáztranzit tekintetében, így Magyarország gázellátása továbbra is biztonságban van.

Beszámolt arról is, hogy Délről Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül minden nap szerződés szerint, zavartalanul áramlik a földgáz, napi 10 millió köbméter, és ütemszerűen érkezik a földgáz Ausztria felől is, naponta 14 millió köbméter. Sőt, ellentétben a korábbi helyzettel, már Szlovákián keresztül, tehát északról is napi szinten 6 millió és 9 millió köbméter közötti földgáz érkezik szintén oroszországi forrásból.

Nyomatékosította: Magyarország földgázellátása tehát biztosított, az ide irányuló földgázszállítások szerződés szerint, ütemezetten és zavartalanul történnek, és ugyanez a helyzet a kőolajszállítások tekintetében is. Hozzátette: a kőolaj szerződés szerint érkezik a Barátság kőolajvezetéken naponta 19 ezer és 20 ezer tonna közötti mennyiségben.

– Magyarország energiaellátása tehát biztonságban van, és amíg mi kormányzunk, addig biztonságban is lesz

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány semmilyen olyan európai korlátozó intézkedést nem tud elfogadni, amely Magyarország vagy bármely más európai ország energiaellátásának biztonságát veszélyeztetné.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: hiába követeli a magyar baloldal, hogy szállítsunk fegyvereket, engedjük át a fegyverszállítmányokat Magyarországon, „természetesen mi ezt nem fogjuk megtenni, nem vagyunk hajlandóak kockáztatni Magyarország biztonságát”. Magyarországnak a szomszédban zajló háborúból ki kell maradnia, és amíg ők kormányoznak, addig ki is fog maradni.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

English

.
sitemap