Connect with us

Helló, írd be ide, amit keresel

BOLDOG NŐNAPOT: Minden oroszok hadura és Zoki Bond

Horvátország

ISMÉT NYEREGBEN: Zoki Bond most Grúziát zárta ki a NATO-ból

Olvasási idő: 2 perc

Zoran Milanović horvát köztársasági elnök még az orosz invázió okozta földindulás hatására sem juhászodott meg, változatlanul “megaszond” mindent, ha kell, ha nem. A Pale Rider így ismét nyeregbe vágta magát, és hatlövetű konyhakéséből csípőből zúdított tüzet a hüledező hallgatóságra.

Kitiltotta Grúziát a NATO-ból

Mai sajtótájékoztatóján főként a bosznia-hercegovinai helyzettel foglalkozgatott, csak éppen azt nem tudni, hogy minek okán, hacsak nem azért, hogy az ezerrel tomboló “ukrán valóság” nemcsak háttérbe szorítja, hanem a feledés homályával borítja korábbi “verbális halálugrásait”, amelyekről a horvát választók emlékezhetnek rá. Ezek közül a legemlékezetesebb az a “mondolata” volt, amellyel sikerült magára haragítania az ukrán béketeremtő nacionalistákat (Mirotvorec), miután kijelentette, hogy Ukrajnának nincs helye a NATO-ban.

Mostani “nőnapi köszöntőjében” – amelyet a Nikola Tesla Műszaki Múzeumban mondott a „Nők és a technológia – kiállítás a nemek közötti egyenlőség kérdéseiről” című tárlat megtekintése után – Zoki Bond rögvest az elején leszedált mindenkit, aki esetleg egy Boszniában kirobbanó háború miatt szorong. A horvát köztársasági elnök kijelentette ugyanis, hogy Bosznia-Hercegovinában nem lesz háború, és hogy az EUFOR-nál végrehajtott erősítésnek, valamint a Balkán feletti francia légi őrjáratozásnak – amely a napokban kezdődött – nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

Legfőképpen azért, mert Milorad Dodik boszniai szerb “dalárdavezető” szecesszióval való fenyegetőzése csupán politikai retorika.

Bosznia-Hercegovinában különben sem a NATO van jelen, hanem az EU

– mondta Milanović okítás gyanánt, majd hozzáfűzte, hogy az EUFOR a boszniai erősítéssel a lelkiismeretén könnyít Ukrajna miatt.

A horvát elnök csapongó képzeletéből itt váratlanul előpattant Grúzia, amivel kapcsolatban legerélyesebben leszögezte, hogy annak NATO-tagsága szóba sem jöhet, és hogy ő azt ellenezni fogja.

Eme kecses bakugrás után visszatért az EU-ra, mert hogy talán mégis rosszul mondta “azt az izét a lelkiismerettel”, az Európai Unió ugyanis Ukrajnával kapcsolatban megtett mindent, amit tehetett, ennél tovább nem lehetett menni.

A milanovići WTF jellemző esete

Ahogy ismét Milorad Dodikra terelődött a szó, Milanović az államférfiúi magaslatokról alászállva megismételte, hogy annak a boszniai Szerb Köztársaság önállósulására vonatkozó nyilatkozatai csupán politikai retorikának számítanak, és hogy egy dolog a politikai retorika, és teljesen más a valódi cél.

A horvát köztársaság véleménye szerint, értsd Zoki Bond, az EU nem fog szankciókat bevezetni Dodik ellen.

Egyesek szerint Dodik szörnyeteg. Számomra nem az. Számomra tárgyalópartner

– mondta Zoki Bond, akinek véleménye szerint “mindenkinek lehetnek buta ötletei”, de attól még ezek csak ötletek maradnak. Ugyanúgy, mint a bosznia-hercegovinai harmadik entitás bevezetése is, amelyet egyesek Bosznia-Hercegovina szétrombolására tett kísérletnek tartanak, mások pedig csak tárgyalási taktikának, ami a horvátokat megillető jogok visszaszerzésére irányulnak.

Még Vučić is beszélgetőpartner ebben a helyzetben, amikor el kell dönteni, hogy hogyan tovább. Támogatják Oroszországot, rendben van, ilyenek a szerbek”.

– mondta Milanović, akinek a véleménye szerint a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság tény, akárcsak Koszovó, és ezt mindenkinek el kellene ismernie.

Elbocsátó üzenetként Zoki még azt vetette oda a sajtó munkásainak, hogy két hónappal ezelőtt baráti társaságban ült a vezető orosz oligarchákkal egy páholyban. “Ennyi. Véletlen barátok” – mondta Bond, Zoki Bond.

P.s.

Miután tegnap kaptam egy kis szabadkai birsalmapálinkát, így most van mivel érzéstelenítenem sajgó agyvelőmet: ez az ember egyértelműen az életemre tör.

UNIÓS CSATLAKOZÁS: Szerbiát az uniós csatlakozási folyamattal kapcsolatban mostanában legalább öt dologért fogják fülön, ebből kettő újkeletű
A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség a katonai (VBA) és a polgári titkosszolgálattal (BIA), valamint a belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni ...
Bővebben…
ŠIKARA: Migránsok főzőcskéznek a zombori befogadó központ szomszédságában lévő erdőben 2022 februárjában
Egy szíriai származású szerb állampolgár hozta létre azt a csempészhálózatot, amely zsarolta a konkurenciát és terrorizálta a menekülteket/migránsokat Zomborban, és ...
Bővebben…
MOST JÖN CSAK AZ ANYÁZÁS: Horvátországban csak az csillapíthatja le a kedélyeket, ha a politikusok nyári szabadságra mennek
A horvát köztársasági elnök ismét magára irányította a rivaldafényt, merthogy leszedte a keresztvizet Andrej Plenković miniszterelnökről és Gordan Grlić Radman ...
Bővebben…
JÓ ANYUKA: A bosznia-hercegovinai labdarúgó válogatott nem jutott ki Katarba, viszont az ország külügyminisztere másfél havonta oda utazik
Miközben Šefik Džaferović a boszniai államelnökség bosnyák tagja Brüsszelben kísérelte meg kivívni a tagjelölti státuszt, addig Bisera Turković bosznia-hercegovinai külügyminiszter ...
Bővebben…
Az albán és a macedón miniszterelnöknek már nem kell a következő évszázadig várnia
A bolgár parlament pénteken felhatalmazta az általa két nappal ezelőtt megbuktatott kormányt, hogy vonja vissza a vétót, amellyel Szófia akadályozta ...
Bővebben…
VISSZA SZÍRIÁBA: Az INA visszatérhetne Szíriába, kérdés, hogy az EU és az USA ezt engedi-e?
Horvátország, illetve a horvát-magyar olajvállalat, az INA visszatérhetne Szíriába, amihez azonban Irán segítségét kellene igénybe vennie. Ez komplikálja a helyzetet, ...
Bővebben…
Gépzongora és az első orgazmus – találat, süllyedünk! (Lecke No.2.)
E sorok írójának rég megboldogult humorista édesapja szívesen mesélte egyik gyerekkori élményét, amikor egyszer megérkezett a messze földön híres temerini ...
Bővebben…
KÉT PÓTCUMI: Bővítés helyett a francia elnök pótcumival tömi be a kitaszított országot száját, de pótcumi az Open Balkan is
Az albán és az észak-macedón miniszterelnök, valamint a szerb elnök úgy nyilatkozott, hogy büszkék a "Nyitott Balkán" kezdeményezésre. A három ...
Bővebben…
OPEN BALKAN: Közösen duzzognak
A LesEchos francia gazdaság hírportál & napilap értékelése szerint még mindig akadályok tornyosulnak a balkáni bővítés útjában. A mostani uniós ...
Bővebben…

Követés

Értesítések

Napi hírlevél

Naptár

2022. március
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Követés

Napi hírlevél

Kilenc cikk

Cikkek
Bezár