Connect with us

Szerbia

FÉLMEGOLDÁS: Elvi megállapodásra jutottak a vezető szerb ellenzéki pártok a közös választási indulásról

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

acdc zoran lutovac
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A szerbiai Demokrata Párt elnöke egy vasárnap esti tévéműsorban kijelentette, hogy a ellenzék vezető pártjai „elvi megállapodást” kötöttek a közös indulásról a jövő tavaszra tervezett parlamenti választásokon. Ez jelenleg három párt együttműködésére vonatkozik, de még csatlakozhatnak hozzájuk más pártok is.

Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke az ellenzékhez közeli „Nova S” tévécsatorna egyik műsorában megerősítette azokat a lapértesüléseket, hogy a Demokrata Párt, a Néppárt (Narodna stranka) és a Szabadság és Igazság(osság) Pártja (Stranka slobode i pravde) elvi megállapodást kötött a közös választási részvételről, és az erről szóló végleges döntést hamarosan nyilvánosságra hozzák.

A korábbi ígéretek szerint az említett pártok megállapodását október végére várták Szerbiában, ám Lutovac úgy fogalmazott, hogy jobb tíz nappal később dönteni, mint tíz nappal korábban rossz döntést hozni.

– Közel járunk a végső megállapodáshoz, amely a napokban minden bizonnyal hivatalossá válik. Más partnerekkel is beszélünk még, a jövő hét folyamán pedig várhatóan elmondhatjuk, hogy a pártok vezető testületiben lefolyatott vita után, mivel nem vagyunk diktátorok, véglegesítettük a megállapodást

– mondta Lutovac, aki ezzel jelezte, hogy még lehetnek újabb csatlakozók. Ez feltehetően és mindenekelőtt a Szabad Polgárok Mozgalmára (Pokret slobodnih građana) vonatkozik, ahonnan egyelőre egymásnak ellentmondó üzenetek érkeznek, de nem zárható ki egy-két kisebb párt belépése sem a szövetségbe.

A Demokrata Párt vezetője november elején még úgy fogalmazott, hogy ha nem sikerül megállapodni a közös ellenzéki lista felállításáról, akkor minél „szélesebb szövetséget” kell létrehozni, amivel az ellenzéki pártok megmutathatják, hogy felelősen gondolkodnak, és készek az együttműködésre.

A műsorból most az derült ki, hogy Zoran Lutovac már nem tartja fontosnak a közös ellenzéki listát, és beismerte, hogy a mostani választási tömörülés létrehozása nem a szerbiai ellenzék egyesülését jelenti, hanem csak egy szélesebb szövetség megalapozását, amelyhez különböző mozgalmak és független értelmiségiek is csatlakoznak, akik nem tartoznak egyik párthoz sem.

A most alakuló szövetség létrehozásával kapcsolatban a műsorban ugyanakkor nem merült fel Boris Tadić volt szerbiai elnök Szociáldemokrata Pártjának (Socijaldemokratska stranka) neve, pedig a szociáldemokraták hasonló elveket követnek, mint az említett pártok, lévén, hogy Tadić korábban a Demokrata Párt tagja és elnöke is volt.

Szerbiában létrejött már egy baloldali zöld tömörülés, amelyhez az Ökológiai Felkelés (Ekološki ustanak), az Együtt Szerbiáért (Zajedno za Srbiju) és a Nem Fojtogatjuk Belgrádot (Ne davimo Beograd) nevű csoport csatlakozott.

Koszovó

KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske

Közzététel:

a megjelenés dátuma

kecske 2
EGÉSZEN PONTOSAN: Plusz egy kecske menyasszonyi fátyollal (Forrás: Twitter)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

A koszovói elnök az európai politikai közösség Chisinauban tartott csúcstalálkozóján kijelentette, hogy Szerbia és a bűnözői struktúrák felelősek az erőszak eszkalációjáért. Vjosa Osmani az előbbi mondatból azt a számára logikus következtetést vonta le, hogy Szerbiának nincs helye sem a moldovai csúcson, sem a nemzetek európai közösségében. A szerbek közben a leposavići Lulzim Hetemi polgármesterről neveztek el egy kecskét.

A szerbiai hatóságok bűnözőkkel barátkoznak?

Osmani a belgrádi Danasnak nyilatkozva azt mondta, hogy az észak-koszovói bűnszervezetek tagjai nemzetközi körözés alatt állnak, és a szerb hatóságok nagyon szoros kapcsolatokat ápolnak velük.

Osmani ehhez kapcsolódóan leszögezte, hogy Szerbia nem tartozik az európai közösséghez, mert Oroszország szatellitje.

– Azért vagyok itt, hogy a partnereim támogatását kérjem ennek a trendnek a leküzdéséhez, és annak a megelőzéséhez, amit ez kivált

– mondta a koszovói elnök, aki segítséget szeretne kérni a hazája északi részében működő bűnözői csoportok elleni harchoz, mert véleménye szerint ezek a csoportok destabilizálják az országot.

Osmani hozzátette, hogy nem tervez találkozót Aleksandar Vučić szerb elnökkel, és ragaszkodik a megállapodások végrehajtásához.

Az újságírók megkérdezték a csúcstalálkozón szintén részt vevő szerb elnököt is, hogy találkozik-e valakivel a koszovóiak közül, Aleksandar Vučić úgy tett mintha nem tudná, hogy ki képviseli Koszovót a konferencián.

A szerb ellenzéki Danas hírportál ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a résztvevők kilétét előre közölték a szervezők, ráadásul Osmanit, nem sokkal Vučić előtt fogadta Maia Sandu moldovai államfő.

Osmani kikosarazta Vučićot

A szerb elnökben később tudatosulhatott, hogy Koszovót ki képviseli a konferencián, miután Xavier Bethel luxemburgi miniszterelnöknek nem sikerült összehoznia a szerb államfő és a koszovói elnök találkozóját.

– Valószínűleg hallotta már, hogy Xavier Bethel éppen ezt a kérdést vetette fel a beszélgetésünk során. Szeretett volna kapcsolatot teremteni köztünk és a pristinai hatóságok között, de Vjosa Osmani nem akart találkozni velünk

– mondta Vučić, aki szerint Osmani közölte Bethellel, hogy szervezzenek kétoldalú csúcstalálkozót Brüsszelben, arra majd elmegy és beszélget a szerb elnökkel.

– Én vele szerettem volna beszélni. Mi mindig és mindenkivel beszélni akarunk, mert párbeszédre van szükség

– bizonygatta a jóindulatát a szerb elnök és értetlenkedve tette fel a kérdést, hogy mi a baj a párbeszéddel, mi a baj a kompromisszumokkal?

Rasszizmus vagy állatkínzás?

A koszovói szerbek közben az albánok elleni, egyelőre politikai harcba bevontak egy kecskét is, amelynek a hátára piros festékkel írták fel a leposavići „3%-os polgármester”, Lulzim Hetemi nevét, a vezetéknevét a kecske egyik, a keresztnevét pedig a másik oldalára.

A kecskét a KFOR által őrzött polgármesteri hivatal elé vezeték, ahol jóadag pékárúval látták el, amit az állat jóízűen falatozni kezdett.

A slusszpoén persze az, hogy a kecskére egy menyasszonyi fátylat is tettek, ami elég erős utalás bizonyos zoofil tevékenységre.

Akinek kétségei lennének a fenti állítás felől, annak segít a zenei aláfestés, amely Halid Muslimović Nevjesta (Menyasszony) című dalának egy részlete, ahol éppen az hangzik el, hogy „jön a menyasszony, és olyan szép, mint a királylány”. (Az egész dal itt hallgatható meg.

Az interneten terjedő videóhoz egy kommentelő azt írta, hogy „a szerb rezsim által irányított szélsőségesek a rasszizmus és az állatkínzás csúnya kombinációját mutatták be Észak-Koszovóban”.

Ehhez valaki rögtön csatolta a brit Mirror egyik 2017-es cikkét, amely szerint a beteg britek Szerbiába utaznak, hogy akár 60 fontért kutyákkal szexeljenek az ottani állatbordélyokban. Ennek a részleteit itt most nem fejtenénk ki.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava