Eddig talán már százszor leírtam, hogy Horvátország furcsa hely. Egyrészt Európa kedvenc strandja, másrészt a hi-tech és az IT délkelet-európai központja, a semmiből előpattanó egyszarvúakkal, azaz milliárd dolláros értékű cégekkel. Hogy a fociról ne is beszéljünk, vagyis inkább beszéljünk, mert stadionok ugyan nincsenek, de foci az van.

Texas és Vatikán

A liliputi országban egyaránt jelen van Közép-Európa, a Mediterrán és a Balkán, változatos helyi kultúrákat és a nyelvjárásokat generálva. Mondjuk, kevesen tudják, hogy az adriai szigetek szinte mindegyikének megvan a maga tájszólása, és hogy a Dubrovnik központú Dél-Horvátország annyira különbözik az Észak-Nyugat horvátországi Zagorjetól, mint Texas a Vatikántól.

Ezt oldalakon keresztül lehetne taglalni, de ezúttal a sportról lesz szó, és ezen belül is a fociról, mert az egész ország, ha bevallja, ha nem, fejben már a pénteki brazil-horvát meccsre van rápörögve.

Ezen a vadászgépnek csúfolt MIG-21-es őskövület szerencsétlen földet érése sem változtat, amiről már értesült a BALK nagyérdemű közönsége, és nem befolyásolja Plenković miniszterelnök ékesszóló nyilatkozata sem a schengeni övezethez való csatalakozásról.

Töretlen bizakodás

Bár a horvátok zöme elismeri, hogy a brazilok esélyesebbek, mégis abban reménykednek, hogy Modrić és társai valahogy majdcsak találnak fogást a „kariokákon”.

A horvát Index olvasóinak 73 százaléka azt gondolja, hogy Horvátország sikerrel veszi ezt a toronymagas akadályt, még ha ez a derűlátás teljesen irracionálisnak tűnik is. A számadatok ugyanis kíméletlenek. Brazil lakossága olyan 200 milió, Horvátországé 4 millió se, a brazil csapat értéke kb. 1 milliárd 200 millió euró, a horváté 300 valamennyi.

Donald Trump is ezt nézi

Brazíliában 2,1 millió bejegyzett játékos van, szemben a horvátországi 130-140 ezer focistával, bár a tíz csapatot számláló NB1 alatt már inkább félamatőr viszonyok uralkodnak.

Az országban nincs egy normális stadion sem, a Zágrábba látogató nyugati újságírók mindig attól tartanak, hogy maga alá temeti őket a Dinamónak otthont adó maksimiri aréna.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a horvát kormányok fütyülnek a sportra, Horvátország meggyőzően utolsó az EU-ban a sportra fordított támogatások tekintetében, fejenként 13,3 eurót fektet a sportba, majdnem kétszer kevesebbet, mint mondjuk Szlovákia és Románia.

És mégis, a horvát sportolók szinte mindenhol az élvonalban vannak. Az egyik legjellemzőbb sztori az, amikor a Kostelić-család elhatározta, hogy megteremti a horvát sísportot, amely, ha ma nem is annyira sikeres, mint a Kostelićok idejében, de ez azóta is létezik.

Visszakanyarodva a focihoz, a válogatott mindig is magában hordozta a háborús idők emlékét, a nemzetért való kompromisszum nélküli küzdelmet, ha kell vért izzadva, az utolsó leheletig.

Persze, az is segít, hogy a másfél horvát utánpótlás iskola – ahogy ezt az újságírók gunyorosan emlegetni szokták -, sorozatban szállítja a tehetségeket, amelyek a Dinamo, vagy a Hajduk kirakatából aztán rendre erős nyugati csapatoknál végzik.

A horvát csoda

A horvát nemzeti tizenegy a függetlenség elnyerése óta eltelt három évtizedben csak a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról hiányzott, és a harminc év alatt sikerült nekik egy bronzérmet és egy ezüstérmet összekalapálni.

Ezt, a fentiek ismeretében, nem lehet másként, mint csodának elkönyvelni, merthogy egyetlen ésszerű magyarázat sincs rá.

Az itteni focisták sorozatban szállítják a Dávid-Góliát történeteket, és ezeknek lassan már se szeri, se száma. A horvátok egyszerűen megszokták, hogy akárhogy is alakul a meccs, végül ők győznek, ha másként nem megy, akkor tizenegyesekkel.

Ezért van most is az, hogy – mint már említettük – az egész ország a pénteki brazil-horvát meccsen agyal. Nem zárják ugyan ki, hogy a brazilok egyszerűen ledarálják őket, és súlyos vereséggel búcsúznak a világbajnokságtól. De a rend kedvéért azért odateszik, hogy a labda kerek, a foci kiszámíthatatlan, főleg ha Horvátország lép pályára.

Milorad Dodik szeptemberben újságolta el Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy sikerült összehoznia a bosznia-hercegovinai és az orosz nemzeti tizenegy találkozóját, bár ő maga is érezte, hogy a dolog körül tapasztalható némi bizonytalanság. A boszniai-hercegovinai labdarúgó szövetség hétfőn (október 31-én) elhalasztotta – nem pedig lemondta – az oroszok elleni meccset, amelyet az elsődleges elképzelések szerint november 19-én tartottak volna meg Szentpéterváron.

Focimeccs, mint áldozati bárány

Milorad Dodik legutóbbi moszkvai látogatása alkalmával azzal szerette volna bizonyítani az orosz elnök iránti hűségét, hogy összehozta a katari világbajnokságra magát nem kvalifikáló bosznia-hercegovinai labdarúgó válogatott találkozóját a seregszemléről kitiltott orosz nemzeti tizeneggyel.

A mérkőzést Dodik elképzelése szerint Szentpéterváron játszották volna november 19-én, vagyis egy nappal a világbajnokság kezdete előtt, de ebben még ő maga sem volt biztos, pedig a szövetség akkor már 5:1 arányban megszavazta a döntést, csakhogy elég nagy volt a „társadalmi ellenállás”.

– húzta el a mézesmadzagot Vlagyimir Putyin orosz elnök orra előtt a boszniai szerb politikus, aki azonban hagyott magának menekülési útvonalat arra az esetre, ha a találkozó mégsem jönne össze.

– helyzete a “zsákmányt” a Nagyúr lába elé Mile Boszniából, tudván, hogy az orosz elnök nagy sportoló volt a maga idejében, ha nem is a labda kergetésében tűnt ki.

Unokaöcsi

És valóban nem ártott az óvatosság, mert a találkozóra mégsem kerül sor, Bosznia-Hercegovina labdarúgó szövetsége ugyanis a nemzetközi rosszallást és a hazai felháborodást is figyelembe véve, most közölte, hogy a csapat nem játssza le az orosz válogatott elleni barátságos mérkőzést, a találkozót azonban hivatalosan nem mondták le, hanem csak egy későbbi időpontra halasztották.

Ezt Vico Zeljković, az NSBiH, vagyis a szövetség elnöke is megerősítette, de neki sem volt könnyű dolga, mert – nem mellékesen szólva – Zeljković – mit ad isten – Dodik unokaöccse, ezért a boszniai Milének szeptemberben nem volt nehéz elérnie, hogy megörvendeztesse Putyin elnököt.

A legismertebb bosnyák játékosok: a csapatkapitány, a lassacskán kiöregedő Edin Džeko és a némileg fiatalabb Miralem Pjanić is nemtetszését fejezte ki, mindketten egyértelműen kijelentették, hogy nem kívánnak Oroszországba utazni.

Az oroszok sem vették teljesen komolyan, hogy november 19-én pályára lépnek Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen, az orosz szövetség ugyanis november 17-re Tádzsikisztánnal szervezett le egy barátságos találkozót, vagyis az oroszok nemigen számítottak arra, hogy két nappal később netalán Bosznia-Hercegovinával játszanak.

Milorad Dodik számára ez az első komolyabb kudarc azt követően, hogy gyanús körülmények között megválasztották a boszniai Szerb Köztársaság elnökének, ebben az esetben nem maradt más, minthogy egy családi „dalárdázás” közepette megdorgálja az unokaöcsit.

A magyar tulajdonos nem rúgta ki Nenad Bjelica vezetőedzőt, miután a város nevét viselő csapat nem jutott be egyik európai kupába sem. Az Osijek csütörtökön otthon 2:0-ás vereséget szenvedett a kazahsztáni Kizilzsar csapatától, és ezzel elbúcsúzott Európától. A helyi lap, a Glas Slavonije (Szlavónia hangja) ezzel kapcsolatban megjegyezte, „erre mondanák a cinikusok, hogy manapság mindenki ért a focihoz, kivéve az Osijekot”.

Magától nem állt fel!

A Mészáros és Mészáros céget reklámozó fehér-kék eszéki csapat az első meccsen 2:1-re nyert idegenben, így jó esélyekkel várta a hazai találkozót, a gólnélküli első félidőt követően azonban a második játékrészben kétszer is kapitulált.

A 71-dik percben esett második gólt követően a közönség azt skandálta, hogy „Buzik, játsszatok!” (Pederi, igrajte!) és hogy „Bjelica, húzz el!” (Bjelica, odlazi!).

A meccs után az egyik szurkoló úgy nyilatkozott a zágrábi Nova tévének, hogy az Osijek csapatát át kellene deportálni a magyar harmadosztályba.

A csúfos vereséget követően a nem sokkal ezelőtt még ünnepelt edző nem menekült a felelősség elől, de magától nem állt fel, hanem a magyar tulajdonos kezébe helyezte a sorsát.

– jelentette ki a bűnbánó képet vágó Bjelica, aki pénteken találkozott Szakály Ferenccel, az Osijek elnökével.

Az edző sorsa

Jelentős számban voltak azok, akik mérget vettek volna rá, hogy a vereséget követően Bjelica többet nem ül le az eszéki csapat kispadjára, a Glas Slavonije beszámolója szerint azonban a magyarok „avantgárd megoldást választottak”, miután „konstruktív találkozót” folytattak az edzővel.

– írta a Glas Slavonije, amely szerint Szakály Ferenc „természetesen” nem kívánt hivatalosan megnyilvánulni, így marad a „háttérsztori”, miszerint Bjelica továbbra is élvezi a klub vezetésének bizalmát, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.

– jegyezte meg a hírportál/napilap, amely szerint a csapat körül „megromlott a hangulat”, aminek javítására az Osijek az európai színtértől történt gyors és váratlan búcsúzását követően már csak a hazai színtéren keresheti az esélyt.