Járvány
NYITNAK: Szlovéniában véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat

Szlovéniában hétfőn véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat: az iskolások és az óvodások ismét visszatérhettek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithattak az üzletek és a szolgáltatások. A helyi sajtó szerint újra fogadhatnak látogatókat a könyvtárak, a galériák és a múzeumok is, tíz főig pedig – a megfelelő távolság betartása mellett – engedélyezik azokat a sportokat, amelyeknél a résztvevők közvetlenül nem érintkeznek egymással.
Leon Cizelj, a ljubljanai Jožef Stefan kutatóintézet munkatársa, aki a kormány számára készít előrejelzéseket a járványhelyzet alakulásáról, a sajtónak nyilatkozva hétfőn elmondta: a leállás és a szigorú járványügyi intézkedések hatásosak voltak, mert csökkent a pozitív tesztek aránya.
A szakemberrel egyetértett Janez Poklukar egészségügyi miniszter is, aki kifejtette: amennyiben Szlovéniában korábban nem zártak volna le mindent tizenegy napra, most nem piros, hanem fekete besorolású lenne az ország.
Ez pedig annyit jelentene, hogy a kórházakban a betegek száma elérné az 1200-at, a napi új esetek száma pedig a 1350-et.
Újabb enyhítések viszont csak akkor léphetnek életbe, amikor heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma.
Ebben az esetben a narancssárga szakaszba lép Szlovénia, és újraindulhat a felsőoktatási intézményekben az oktatás, tíz főig engedélyezik az összejöveteleket, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, valamint feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat.
Szlovéniában hétfőre 287-tel, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, s ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4126-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 636-an vannak kórházban, 142-en intenzív osztályon.
________________________
Forrás: MTI, internet

-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot