Állatok
MONTENEGRÓI KRIPTOMARHA: Bitcoinért vettek tehenet
Egy montenegrói mezőgazdasági portál szervezésben első alkalommal vásároltak bitcoinért tehenet a balkáni országban, de valószínűleg az egész Balkánon. A tehenet új tulajdonosa “bitkoinkának” nevezte el.
Betört a digitalizáció a fekete hegyek országába, ahol a térségben egyelőre egyedülálló dolog történt: bitcoinnal fizetettek egy tehénért.
Az üzletet a seljak.me (a szó jelentése paraszt, falusi) mezőgazdasági kereskedelmi portál szervezte, amelynek alapítója szerint az új tulajdonos 0,03 bitcoint fizetett a tehénért. Ez mintegy 440 ezer forintnak felel meg.
– Ennek a tranzakciónak az volt a célja, hogy munkánk révén ismét rámutassunk az innováció és a mezőgazdaság közötti összefüggésekre. A kriptovaluták, amelyek közül a leghíresebb a bitcoin, mindennapossá váltak. Nemrégiben a labdarúgás terén történt meg az első transzfer, ami kriptovalutában zajlott, így arra gondolatunk, hogy miért ne lehetne ezt a mezőgazdaságban is bevezetni
– mondta Marko Maraš, a seljak.me weboldal alapítója, amelynek segítségével az üzlet köttetett.
Anđela Bojić – aki egyébként a portál munkatársa és szülei révén a tehén új tulajdonosa – ezt a lépést a mezőgazdaság és a modern technológiák találkozásának tartja.
– Amikor Marko kollégámnak elmondtam, hogy a szüleim szeretnének egy tehenet vásárolni, akkor ő azt javasolta, hogy válaszunk egy innovatív megoldást: legyen ez az állat az első kriptovalutával vásárolt tehén Montenegróban, és talán az egész régióban. Fiatal nőként, aki a családi termelés és a jelenlegi munkám által részt veszek a mezőgazdaságban, úgy gondolom, hogy a mezőgazdaság jövője a mezőgazdaság és az új technológiák kombinációjában rejlik
– nyilatkozta Bitkoinka tehenecske új tulajdonosa.
A seljak.me mezőgazdasági-kereskedelmi portál célja egyébként, hogy a digitalizáció és az internet által magasabb szintre emelje a mezőgazdasági termelést, valamint hogy korszerűsítse és felgyorsítsa a mezőgazdasági folyamatokat, amivel új távlatokat nyit például a mezőgazdasági termékek kriptovalutákban történő adásvétele előtt is.
_________________________________
Fotó: a bitcoinért vásárolt tehén
- Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Szerbia4 nap telt el azóta
Sok dolga van a szerb titkosszolgálatnak, most a tüntető gazdákat szólították be
- Szerbia5 nap telt el azóta
Szerbiában a titkosszolgálatot is bevonják az árak letörésébe?
- Horvátország6 nap telt el azóta
Amerika megduplázza Horvátország LNG-ellátását