Connect with us

Szerbia

MÁSODIK KÖR: Minden irányból érkezik a vakcina Szerbiába, február végéig egymillió ember lesz, aki mindkét oltást megkapja

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE


Szerbiában reggel kilenc órakor megkezdődött a második kör, vagyis azoknak az oltása, akik három héttel ezelőtt már megkapták a Covid-19 elleni első oltást. A szerb elnök szerint a második oltások beadásához rendelkezésre áll a szükséges vakcina, amely már vagy Szerbiában van, vagy napokon belül ott lesz.

Érkezik a sok vakcina

A jelek szerint sikeres volt a szerb elnök múlt heti akciója, amelyet a múlt héten indított az újabb vakcinák beszerzése érdekében.


Aleksandar Vučić az orosz elnököt telefonon, a kínai államfőt pedig Kína belgrádi nagykövete által sürgette meg, hogy sürgősen küldjenek újabb vakcinákat.

Oroszország és Kína azonnal összekapta magát, és küldte is azonnal az oltóanyagot. A szerb elnök maga tájékoztatta az ország lakosságát a jó hírekről.

– Ma reggel 50 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett, és a következő két hétben újabb 50 ezer adagot kapunk, ami 50 ezer ember beoltására elegendő. Ami a legfontosabb, hogy holnap, a délutáni vagy az esti órákban újabb 500 ezer adag Sinopharm-vakcina érkezik.

Vučić hozzátette, hogy a kínai vakcina érkezésével kapcsolatban nincs bizonytalansági tényező, az 500 ezer vakcina még Kínában van ugyan, de szerb raktárakban.

Vučić arról arról nem szólt, hogy miként jut el a kínai vakcina Belgrádba. Legutóbb, vagyis első alkalommal, az egymillió kínai vakcina a szerb légitárság egyik gépével érkezett meg a szerb fővárosba.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy február 15-én és 22-én – vagyis február végéig hazája újabb 88 ezer Pfizer-vakcinát kap. Elmondta azt is, hogy aláírták a szerződéseket az AstraZeneca oltóanyagának beszerzéséről, amelyből február 20-ig Szerbia 125-150 ezer darabot kap.

A szerb elnök a felsorolást követően köszönetet mondott az orosz, különösen pedig a kínai elnöknek, és mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy Szerbia hozzájusson az újabb adag vakcinákhoz.

Vučić beszélt arról is, hogy Szerbia eddig egyetlen vakcinát sem kapott a COVAX-programon keresztül, mind bilaterális megállapodások alapján érkezett az országba.

Kétmillió beoltott ember

A szerb elnök külön is megjegyezte, hogy mindennek köszönhetően február végéig egymillió ember lesz, aki mindkét oltást megkapja.

Ezt minden bizonnyal annak alapján állította, hogy Szerbiában délelőtt kilenc órakor megkezdték beadni a második injekciót azoknak, akiket az „oltási szezon” januári kezdete óta egyszer már beoltottak.

Az elsők között kapta meg a második vakcinát Zlatibor Aleksandar Lončar szerb egészségügyi miniszter.

Aleksandar Vučić közben köszönetet mondott azoknak az ellenzéki vezetőknek, akik már felvették az oltást, holott korábban azzal kampányoltak az interneten, hogy Szerbia valójában nem szerezte be a szükséges mennyiségű oltóanyagot, és az ország vezetői ezzel csak áltatják a népet.

Az erősen kormánypárti Pink TV nem kis kárörvendéssel arról számolt be, hogy a belgrádi vásárcsarnokban az orosz vakcináért állt sorba Dragan Đilas a szerbiai Szabadság és Igazság Pártjának vezetője, akitől az áltatásról szóló nyilatkozat származott, illetve aki korábban úgy nyilatkozott, hogy csakis azt a vakcinát adatja be magának, amelyet az Európai Unió jóváhagyott, illetve amelyet a fejlett nyugati országok alkalmaznak a koronavírus leküzdésére.

A kormánypárti Pink TV ezzel kapcsolatban megállapította: nem tudják, hogy a szerb elnök mikor oltatja be magát, az viszont biztos, hogy ezt a legismertebb és letöbbet emlegetett ellenzéki vezető ezt már megtette.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap