Connect with us

Atomenergia

HÁROM TENGER: Energiakérdésekről tárgyalt két szlovén miniszter is az Egyesült Államokban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az amerikai külügyminiszter megbeszélést folytatott a Washingtonba látogató szlovén kollégájával. Ezzel párhuzamosan a tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős segédállamtitkára memorandumot írt alá a szlovén energiaügyi miniszterrel: a téma a krškoi atomerőmű és a Három Tenger Kezdeményezés (Trimarium, BABS) volt.

Szlovénia szoros kapcsolatokat szeretne

A szlovén külügyminisztérium közleménye szerint Anže Logar Szlovénia soron következő uniós elnökségéről, a kétoldalú kapcsolatokról és a regionális kezdeményezésekről cserélt véleményt vendéglátójával.


A két napos amerikai látogatáson tartózkodó Logar tájékoztatta Mike Pompeot azokról az előkészületekről, amelyeket Szlovénia tesz a jövő év második felére eső uniós elnökség előkészületeinek során.

Logar ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a hivatalos Ljubljana szoros kapcsolatokat szeretne látni az Európai Unió és az Egyesült Államok között.

Az igencsak sablonos, de mégiscsak érdekes szlovén közlemény szerint a beszélgetés során Logar és Pompeo elégedettségét fejezte ki Szlovénia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetével, amely „a közelmúltban új szintre emelkedett”.

És akkor most jön az, ami miatt a szerződés igazán érdekessé válik, a két külügyminiszter ugyanis hangsúlyozta az együttműködés fontosságát olyan regionális kezdeményezésekben, mint a Három Tenger és a transzatlanti energiaügyi együttműködés.

A krškoi atomerőmű újabb blokkal bővül?

A külügyminiszterek találkozójával párhuzamosan a két ország közötti energiaügyi együttműködésről tárgyalt Jernej Vrtovec illetékes szlovén miniszter Philip Reekerrel az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős segédállamtitkárával, akivel memorandumot írt alá az atomenergia békés célokra történő felhasználásáról.

Egyes vélekedések szerint ez a dokumentum megnyitja az utat az amerikai cégek előtt, hogy versenyre keljenek a krškoi atomerőmű második blokkjának megépítésért, miután a szlovén hatóságok meghozzák az ezzel kapcsolatos politikai döntést.

Vertovec újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a memorandum nem képezi alapját semmiféle konkrét munkának, de „katalizátora” lehet a további együttműködésnek a tapasztalatok és az ismeretek átadása terén.

Újságírói és diplomáciai körökben többen szkeptikusan tekintenek a találkozó időzítésére, miután az Donald Trump elnökségének utolsó időszakára esik, miközben nem tudni, hogy a két szlovén miniszter kapcsolatba lépett-e a januárban beiktatásra kerülő új amerikai elnök stábjával.

Szkepticizmusra azonban semmi ok, hiszen az említett kérdések kormányzati ciklusokon átnyúló témáknak számítanak az amerikai politikában.

Donald Trump nem számolta fel, sőt inkább megerősíteni az elődje által indított Három Tenger Kezdeményezést, amellyel az Egyesült Államok az energiaellátás terén igyekszik kiszorítani Oroszországot Európából, vagy legalábbis a kedvezményezésben érintett tizenkét ország területéről.

Az amerikaiak éppen a Három Tenger Kezdeményezés tavalyi ljubljanai találkozóját használták fel arra, hogy előrébb lépjenek a krškoi atomerőmű második blokkjának megépítésével kapcsoltban, illetve hogy úgynevezett mini atomerőműveket próbáljanak meg eladni Szlovéniának.

Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere akkor azt mondta, hogy a nagyobb biztonság, a jobb technológia és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése szempontjából Szlovénia számára kulcsfontosságú ok, hogy amerikai kivitelezőt válasszon a második blokk megépítéséhez.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap