Connect with us

Koronavírus

PCR-IPAR: Megemelkedhet a Magyarországra érkező szerbiaiak száma, közülük sokan Szegeden teszteltetik magukat

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Ha az utóbbi néhány napban megnövekedett a Magyarországra érkező szerbiai bevásárlóturisták száma, akkor az nem a véletlen műve, a belgrádi Blic című napilap ugyanis hosszabb cikkben számolt be arról, hogy a szerbiai állampolgárok nincsenek teljesen kitiltva Magyarországról. Lehet, hogy a cikk a hétvégén is érezteti hatását, és nagyobb számban érkeznek szerbai állampolgárok vásárolni, pihenni vagy éppen csak rokonokat látogatni Magyarországra.

Két feltétel

Több szerbiai hírportálhoz is eljutott az információ, hogy a sárga és piros jelzésű szomszédos országok állampolgárai legfeljebb 24 órás időtartamra beutazhatnak Magyarországra.


Ez az egyik feltétel.

A másik feltétel az, hogy az államhatártól számított 30 kilométeres sávon belül kell maradniuk.

A határ átlépésének pillanatában a belépni kívánó szerbiai állampolgár nem lehet lázas, viszont az eddigi tapasztalatok szerint a magyar oldalon nem mérnek mindenkit, csak véletlenszerű vizsgálat van.

Vagyis egy kis szerencsével ezt meg lehet úszni, nem kell a klímát mínusz tíz fokra állítani az autóban.

Az előbb említett két feltételt viszont nem érdemes megszegni, mert a 30 kilométer ki van táblázva, és a Blic szerint a magyar rendőrök ellenőrzik is a szabály betartását.

A számítógépes rendszereknek köszönhetően azokat is könnyű kiszűrni, akik túllépik a 24 órát, tehát ennek a szabálynak a kijátszására sem érdemes kísérletet tenni.

A magyar hatóságok mindkét esetben 500 eurós bírságot szabnak ki a szabálysértőkre, ami nem kevés.

De nem ez tartja vissza a szerbiai állampolgárokat, hanem az, hogy ha a két szabály közül valamelyiket megszegik, akkor egy évre kitiltják őket Magyarországról.

Problémamentes a belépés

Megbízható információkhoz a szabadkai ócskapiacon juthat legkönnyebben az érdeklődő, ezért a Blic munkatársai is ott érdeklődtek a határátlépéssel kapcsolatos tapasztalatok iránt.

Az eladók és mások is arról számoltak be, hogy a magyar oldalon simán beengedik a szerbiai állampolgárokat, és az útlevélen kívül semmi mást nem kérnek.

Ennek köszönhetően nem is alakulnak ki sorok, gyorsan át lehet jutni a határon.

– A feleségemmel mentünk Szegedre. Semmit nem kérdeztek, sem azt, hogy hova megyünk, sem azt, hogy meddig maradunk. A szabályok világosak, egy nap és harminc kilométer. A határátkelőkön nincs dugó, hétvégén lehet, hogy több a jármű, de többnyire gyorsan halad a beléptetés

– mondta egy szabadkai férfi, aki arról is beszámolt, hogy a barátainak Szegeden csinálták meg a koronavírus-tesztjét, de ez sem érdekelt senkit.



Booking.com

Jó üzlet a tesztelés

A szerbiai állampolgárok közül sokan Szegeden végeztetik el a koronavírussal kapcsolatos gyorstesztet, az antitestek kimutatását és a PCR-tesztet, mindenekelőtt azért, mert hamarabb megvannak az eredmények, mint Szerbiában.

– Szabadkán személyes kérésre nem tesztelnek senkit, más szerbiai városokban pedig sokat kell várni rá. Ha valaki szeretne visszamenni Európába dolgozni, vagy bármi más okból külföldre utazna, akkor elfogadja a magyarországi ajánlatokat

– nyilatkozta egy másik szabadkai férfi, aki tisztában van azzal, hogy a tesztek elkészítése Magyarországon sokkal többe kerül.

Szerbiában „az állami szektorban” egy COVID-teszt 6 ezer dinár, vagyis mintegy 50 euró, ezzel szemben Magyarországon 100, 150 vagy akár 200 eurót is elkérnek a vizsgálatokért, attól függően, hogy milyen jellegű tesztről van szó, és hogy milyen gyorsan van rá szükség.

Van soron kívüli és hétvégi tesztelés is, jó pénzért pedig egy napon belül megvannak az eredmények, így a PCR-teszt birtokában a szerbiai állampolgárok zavartalanul folytathatják útjukat Európa felé, vagyis kiléphetnek a 30 kilométeres övezetből.

A vizsgálatokat két magyar cég végzi, amelyek akkreditált laboratóriumokkal vannak kapcsolatban. Szolgáltatásaikat az interneten, leginkább a közösség médiában népszerűsítik.

– Az időpont egyeztetése kötelező. A két cég soron kívüli gyorsteszteket is kínál, ha viszont kiderül, hogy pozitív az eredmény, akkor erről tájékoztatják az illetékes magyar hatóságokat

– mondta a belgrádi Blic informátora, aki szerint 48 órán belül elkészülnek a rendes eljárásban végzett tesztek is, azaz két nap alatt megvan az eredmény, amelyet e-mailben küldenek ki a páncienseknek.

Egy szerb férfi Twitter-bejegyzése szerint, neki azért kell Szegedre utaznia, mert „ezek a kretének nem engedik a szerbiai magánlaboratóriumoknak a PCR-tesztek végzését”.

Mindehhez hozzátette, hogy ha „a szerbek képtelenek valamire, azon a magyarok keresnek”.

Közben azonban kiderült, hogy Szerbiában is bevonják a PCR-tesztek végzésébe a magánlaboratóriumokat, de mindössze 7-8 jelentkező van, és azok is csak augusztus 15-én kezdik meg a munkát, ráadásul körülbelül ugyanannyiért, vagy még többért dolgoznak majd, mint amennyiért a hasonló magyar cégek.



Booking.com

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország21 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap