Connect with us

Koronavírus

KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN: Egy topolyai vállalkozó az első szerbiai beteg, aki Budapestről tért haza, mielőtt rosszul lett

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

korona virus 19
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Szerbiában először egy topolyai (Bačka Topola) vállalkozónál jelentek meg a világszerte terjedő koronavírus tünetei. A negyvenes éveiben járó férfi éppen a Magyarországon élő nővérétől tért haza, amikor a betegség első jeleit érezte. A hírt bejelentő szerbiai egészségügyi miniszter szerint egyelőre nincsenek teljes információk arról, hogy a férfi kivel került kapcsolatba. A vállalkozó cégénél senki nem betegedett meg, ezért egyelőre zavartalanul folyik a munka.

A múlt héten még nem volt beteg

– A múlt szombaton találkoztam vele Topolyán. Egészségesnek tűnt. Üzleti útra indult Magyarországra, de a nővére is ott él. Úgy tudjuk, hogy a vállalkozó jól van, semmiféle komplikációk nem léptek fel nála. Nem estünk pánikba, odafigyelünk a dolgokra

– nyilatkozta a belgrádi Blic című napilapnak egy topolyai lakos a 43 éves Gy. I. topolyai vállalkozóval kapcsolatban, akit először fertőzött meg a koronavírus Szerbiában.

A BALK nem hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy a vállalkozónál korábban olaszországi vendégek jártak, még minden bizonnyal azt megelőzően, hogy Magyarországra indult. Más források szerint viszont ő volt Olaszországban.

Zlatibor Lončar szerbiai egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a férfi valóban Magyarországon járt, ahol az utóbbi időben többször is felkereste Budapesten élő testvérét, majd Szerbiába hazatérve „önkéntes karanténba vonult”, miután a betegség jeleit érezte magán.

– A férfinak 37,4 fokos hőemelkedése van, de jól érzi magát. Jelenleg elkülönített helyiségben tartjuk. Tisztában volt a helyzetével, mert a gyerekeit rögtön a nagyszülőkhöz küldte, mihelyt gyanakodni kezdett a betegségre, ő pedig otthon maradt „önkéntes izolációban”

– nyilatkozta a szerb miniszter.

https://www.facebook.com/subotica/videos/815353145649866/

Zlatibor Lončar hozzátette, hogy megvizsgálták mindazokat, akikkel tudomásuk szerint a férfi kapcsolatba került.

Arról egyelőre nincsenek teljesen pontos információk, hogy a vállalkozó kikkel találkozhatott Magyarországon, vagy esetleg Szerbiában.

A beteg jól érzi magát

A megbetegedést érző férfi először a topolyai egészségházhoz fordult, majd egy magánklinikán vizsgáltatta ki magát.

A koronavírusra utaló jeleket először a tüdejéről készült CT mutatta ki. A betegség jelenlétét a kenetvétel eredményei megerősítették.

A férfit a szabadkai általános kórház fertőző osztályán ápolják, ahol megerősítették, hogy „a beteg jól érzi magát”.

Nem hivatalos értesülések szerint a koronavírus enyhébb formája fertőzte meg.

A belgrádi Blic beszámolója szerint a szabadkai kórházban már februárban készen álltak az esetleges koronavírusos betegek fogadására.

A kórházban rendkívüli intézkedéseket vezettek be, miután megérkezett az első megbetegedett személy.

A koronavírus megjelenésének hírére Szabadkán azonnal összehívták a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságot, amely azonban nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket.

A munkások dolgoznak

A vállalkozó cégénél a munkások továbbrais ugyanúgy dolgoznak, mint amikor a tulajdonos egészséges volt.

A cégnél nem változott a munkarend, és rendkívüli intézkedéseket sem vezettek be.

A dolgozók állítólag nem esetek pánikba, mindenki rendszeresen mossa a kezét, és senki sem betegedett meg – kivéve természetesen a tulajdonost, akit az alkalmazottak már egy hete nem láttak.

Ez akár azzal is magyarázható, hogy „önkéntes karanténba” vonult, majd önként jelentkezett orvosi vizsgálatra, ami az illetékes szerbiai egészségügyi hatóságok szerint „a lehető legjobb reakció volt”.

Horvátország

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

indiana uj
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Horvátországban öt spanyol állampolgárt azzal gyanúsítanak, hogy végigsétáltak Dubrovnikon, pedig tisztában voltak azzal, hogy pozitív a koronavírus-tesztjük. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat, ám az ügyészség nem ért egyet a döntéssel, amit az interneten ország-világ tudtára adott.

Beteg spanyolok

Az eset még a júliusban történt, de a hír csak most került nyilvánosságra.

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az érintett öt spanyol állampolgár – akik mindannyian 1996-ban születtek – július 22-én este fél kilenc körül a dubrovniki utcákon jártak-keltek, bár tisztában voltak azzal, hogy a repülőtéren végzett gyorsteszt kimutatta náluk a vírust, ami miatt az illetékes járványügyi szakember házi karantént rendelt el számukra.

Ők azonban elhagyták kijelölt tartózkodási helyüket, elmentek a városba, ahol be is vásároltak, és ezáltal más személyeket is veszélyeztetettek. Az esetet a házi karatén betartását felügyelő rendőrök vették észre.

A zágrábi Index hírportál szerint az illetékes ügyészség úgy véli, hogy a spanyolok a karantén elhagyásával a fertőző betegségek terjesztésének és továbbadásának bűncselekményét követték el.

Közben feltűnt Dubrovnikban Indiana Jones, azaz Harrison Ford is, de ő nem terjesztett semmiféle betegséget, és valószínűleg nem találkozott az öt „spanyol beteggel” sem, miután őt a napokban kapták lencsevégre az egyik gyöngyszemének számító városban.

Európa tovább romlik

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) legújabb térképe szerint a betegség egyre nagyobb méreteket ölt Európában és Horvátországban is, ahol a tengerpartot követően a főváros, Zágráb is besárgult.

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Zágráb városa után a leginkább veszélyeztetett térségnek Split- Dalmácia, Zágráb, Šibenik- Knin, Zára és Dubrovnik– Neretva megye számít.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 333 új esetet regisztráltak, ezzel 1552-re emelkedett az aktív megbetegedések száma. Jelenleg 192-en vannak kórházban, ebből 19-en lélegeztetőgépen, három ember pedig elhunyt.

Házi karanténban 4568 személy tartózkodik, kivéve az öt spanyolt.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava