Valami furcsa kékség a B. H. Saloonban

(Jelena Belikj rendhagyó művei)

Kiindulópontul itt roppant jól jön az a tény, hogy a kék szín – minden kutatás szerint – erőteljes hatást gyakorol az emberi pszichére. Megtudható róla, hogy mivel a néha kétségesnek tűnő fejlődésünk során a tiszta, felhőtlen égbolthoz és a nyugtatóan ható kék vízfelületekhez társítottuk, agyunk így alapvetően a biztonsággal és békével azonosítja.

Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy akárcsak a kábítószer, túlzott adagokban, esetleg túl sötét árnyalatokban a kék is ellentétes hatással bírhat: súlyosan nyomaszthat, melankóliához és depresszióhoz vezethet.

– Mert miként azt már az ógörögök is megállapították, aligha van bármi, ami csírájában ne hordozná magában az ellentmondás lehetőségét. Dialektikának nevezték a jelenséget, azonban mivel e kifejezésre sok negatívum rakódott történelmünk nem oly régi szakaszában, e kifejezést mellőzzük. Miként annak a vizsgálatát is, milyen kapcsolatban állhat a dolog azzal, ami zenei ágon egyenesen odavihet bennünket a blues fogalmához. Ahogy további tánclépésekben meg – a súlyos „egzisztenciális melankólia” vonalán – esetleg a tangóhoz, meg az eltáncolható gondolathoz. Esetleg Gershwin Kék rapszódiájához.

A képzőművészetet illetően itt ugyancsak kihagyhatjuk a mi kis asszociációs körünkből például Picasso híres Kék periódusát, ahogy a rajzfilm Hupikék törpikéit is.

Viszont egyáltalán nem feledkezhetünk meg a régi mesterek közül pl. az őrült holland, Hieronymus Bosch pokolbéli kínzásokat ábrázoló paneljeiről. A Bosch-festmények vissza-visszatérő elemei közül elsősorban azokról a kéken megjelenő, kopoltyús meg madárszerű, hajmeresztő tengeri szörnyekről és démonokról. Vagy aligha hagyhatjuk figyelmen kívül James Ensor expresszionista belga festőnek a hasonló módon szürrealizmusra (is) hajazó, a kék színárnyalataiban: ciánban, türkizben és hasonlókban játszó elszállt figuráit.

Művésznő a kék ég alatt (Don Quijote-i háttérrel)

Ezen az úton aztán eljuthatunk akár a pop-art, street-art és a kortárs szürrealizmusnak – meg még minek nem? – a Nagy Kék Ég alatti megvalósulásáig. Esetleg az újszecesszió vagy pop-szecesszió fogalmáig, azonban nekünk itt – jókora kanyarú bevezetőnk után – végre illene konkrétabban is odaérnünk cikkünk főszereplőjéhez, az általunk is közzétett plakáton szerepelő JELENA BELIKJ művésznőhöz. Meg az itt Pesten műélvezeti szemlére bocsátott, furcsán szép: KÉK MŰVEK-hez. – Írásunkban is eljutnunk végül arra a „hajmeresztő”, azzal együtt jó kis különleges kiállításra, amelyről a sajtóból értesülhettünk elsőre a minap.

(Különben bízunk abban, hogy hosszú prológusunk nem volt teljesen hiábavaló, mondjuk, valamiféle tágabb művészeti „helymeghatározás” szempontjából…)

Olvashattuk ugyebár, hogy Jelena Belikj (Белиќ; szerbül Belić, nemzetközi átiratban Belic) észak-macedón művésznőnek, fotográfusnak, nem utolsósorban építésznek – nem egy db. ördögi arcot villantó – kiállítása nyílik a magyar fővárosban. Kiállítása, amely azóta már meg is nyílt. Méghozzá a János Pál pápa téri BALKAN HERITAGE SALOON emeleti termében.

Elsőre Belikjről az található még, hogy antropomorf és zoomorf figurákat, gyakorta azok keverékét ábrázoló alkotásait, rajzait általában valamiféle misztikus kék derengés jellemzi. Munkája során ténylegesen az építészeti precizitást ötvözi a szabadabb, lényegét illetően intuitív és asszociatív, különböző lelki folyamatokra nagymértékben támaszkodó képzőművészeti kifejezésmódokkal. Munkásságának egyik legfontosabb jellemzője az, amit MÉLYRAJZ (deep drawing) technikának nevezhetünk, s amelynek atyja Goran Stojčetović képzőművész.

Innentől befejezésig az ő szavaira támaszkodunk.

– Nagyon örülök – mondja ő –, hogy Jelena felkért, írjam meg a kiállítása szövegét. Azét, amely munkái magas minősége mellett erős megerősítést is hordoz arról, hogy a bolygó minden emberében ott lakozik egy különleges kreatív mag. Az ilyen magból előbukkanó rajzot én a magam részéről mélységrajznak nevezem. Ez a mélyrajzolás tkp. egyszerű rajzolási technikák rendszerét foglalja magában, amelyeket az egyén aktuális asszociációival, pszichoszomatikus reakcióival és a munkába való mélyülés közbeni tudatos felismerés pillanataival összefüggésben alkalmaz.

Arcok a végtelen kékségből

– Úgy gondolom, hogy a mélyrajz vagy mélységrajz folyamata áll a legközelebb az álmokat, látomásokat, fantáziákat és hallucinációkat gerjesztő természetes lelki mechanizmusok forrásához. A mélységrajz a psziché tudattalan vizuális tartalmaiból származó impulzusokat ragadja meg és teszi hasznossá az egyén számára, mert a valódi kreatív potenciáljára és létező energiaforrásaira irányítja figyelmét. Ezen az úton a mélyrajz egyik módja-eszköze annak, hogy az egyén – a folyamatos felszabadulása révén – lépésről-lépésre építse fel a maga szabadságát, egyidejűleg fejlesztve a saját rajzkészségét.

Aztán mondja még a művész-tanár úr, hogy:

– Jelena több tucat golyóstollrajzot is készített különböző formátumú papírra. Ezek többnyire kék színűek, ami nem véletlen, mert a kék az első színes fény, amely a sötétségből előbukkan. Jelena mindazt az izgalmat, amit ezen a misztikus utazáson átél, önmagán, családján és társadalmán keresztül átadja a szemlélőnek. Rajzai előtt a néző okvetlenül megáll, valósággal lenyűgözve a csodálatos kékségtől, amelyből a legkülönfélébb fehéres szellemarcok bukkannak elő. A szemlélő aligha látott ehhez hasonlót élőben, annyi biztos – Így alkalmi tömörítésben: Goran Stojčetović. (Két tengertelen ország közös kiállításának apropóján /is/.)