Vajdaság
A szerb kormányzat nem állt bele az „ukrajnázásba”Ami nem robbant fel, az politikailag mégis nagyot szólt
A hatalom hőstörténetet mesél a megtalált hátizsákokról, az ellenzék inkább csendben marad vagy gyanakszik, miközben egyre többen kérdezik: ez most elhárított támadás volt, vagy gondosan megírt előadás. A hatalom szerint megmentették a napot, a kétkedők szerint inkább csak jól időzítették a jelenetet.
Két nappal azután, hogy húsvét vasárnap az oromhegyesiek és Magyarkanizsa környékbeli falvakban élők arra ébredtek, hogy helikopterek köröznek a fejük felett, a szerbiai ellenzék egy része továbbra is hallgat, míg a hatalmon lévő pártok büszkék arra, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Ügynökség (VBA) milyen jó munkát végzett, amikor megtalálta az út mellett hagyott fekete hátitáskákat, amelyekben állítólag négy kilogrammnyi plasztik robbanószer volt, ami már veszélyes mennyiségnek számít.
Sokak szerint egy hamis zászlós műveletről van szó, amelynek célja, hogy beleavatkozzon a magyarországi választások végeredményébe. A magyarok utalgattak rá, hogy Ukrajna állhat az eset mögött, ezt azonban a szerbek az első pillanattól fogva tagadták. A Török Áramlat gázvezeték egyelőre biztonságban van.
A szerbek nem álltak bele az ukrajnázásba
Továbbra is keresik a feltételezett elkövetőt, aki elhelyezhette a robbanóanyagot a Török Áramlat szerbiai szakaszánál vasárnap. Az első információk szerint a gyanúsított külföldi állampolgár, a Katonai Nemzetbiztonsági Ügynökség (VBA) igazgatója, Đuro Jovanić szerint valószínűleg migránsról van szó.
A Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) adott nyilatkozatában azonban cáfolta, hogy az ukránok állnak a támadási kísérlet mögött, úgy fogalmazott, ez dezinformáció.
Bratislav Gašić szerb védelmi miniszter hétfőn a Blic TV-nek azt mondta, hogy a hadsereg nagy dolgot vitt véghez. Az ügyet egyébként a szabadkai Felsőfokú Ügyészség vette át, a védelmi miniszter pedig bízik abban, hogy a nyomozás során feltárt részletekről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
Arra a kérdésre, milyen következményekkel járt volna, ha a rendőrség nem akadályozza meg a támadást, Gašić azt válaszolta: a Szerb Hadsereg már egy hónapja biztosítja a kritikus infrastruktúrát, az olaj- és gáztárolókat.
„Látjuk, hogy a világban gyors és jelentős változások zajlanak, és az elmúlt mintegy 15 napban számos országban – nemcsak Európában, hanem világszerte – veszélybe kerültek ezek a létesítmények” – nyilatkozta a miniszter.
Szerinte a következmények súlyosak lettek volna Szerbia egész északi részére nézve, valamint azokra az ipari létesítményekre is, amelyek a gázellátástól függenek. Természetesen Magyarországra is, amely – ahogy az ottani miniszter is elmondta – jelenleg több mint 60 százalékban ezen az útvonalon keresztül kapja a gázt.
A miniszter kitért a magyar ellenzék egyes állításaira is, amelyek szerint az eset összefügghet a magyarországi választásokkal és Magyarország–Ukrajna viszonyával. Azt mondta, hogy a Szerb Hadsereg sem Szerbia belpolitikai folyamataiba nem avatkozik be, sem más országok politikájába. Ezért határozottan elutasítja ezt a narratívát. Ez összhangban van a VBA igazgatójának vasárnapi nyilatkozatával.
Veszélyben lehetett Magyarország biztonsága a haladó vezér szerint
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt vezetője és az elnök tanácsadója üdvözölte az akciót, és bírálta azokat, akik szerinte felelőtlenül kommentálják az esetet.
“Gratulálok a biztonsági szolgálatoknak és az állami vezetésnek. Megakadályozták a szabotázst és egy súlyos robbanásos támadást a gázinfrastruktúra ellen, amely veszélyeztette volna a nemzeti érdekeket – biztonsági, gazdasági és energetikai szempontból egyaránt” – dicsérte meg a biztonsági erőket Vučević.

Miloš Vučević szerint nemzeti érdekek forogtak veszélyben Forrás: szerb Euronews/Tanjug)
„Az is lehetséges lett volna, hogy Magyarország biztonsága is veszélybe kerül. A vizsgálat majd megállapítja a részleteket, de aggasztó, hogy egyes médiumok bizonyítékok nélkül állítják, hogy az eszközök Ukrajnából vagy Törökországból származnak” – tette még hozzá Vučević.
Az ellenzék főleg hallgat, vagy manipulációra gyanakszik
Az eset érdekessége, hogy nem ugrott rá a hírre mindenki azonnal az ellenzékből. A Szabadság és Igazságosság Pártjának vezetősége, sem Dragan Đilas, sem Marinika Tepić nem nyilatkoztak az ügyben, ahogy a Szabad Polgárok Mozgalma sem, amely Vajdaságban is nagyon aktív, sőt, magyar képviselője is van a köztársasági parlamentben Öreg Anna személyében, nem adott ki közleményt, nem foglalt állást.
Kapcsolódó cikk
Ostromállapot: Magyarkanizsa térségében robbanóanyagot találtak a gázvezeték közelében
A Kreni-promeni mozgalom képviselője, Savo Manojlović kijelentette, hogy a magyarkanizsai akcióról és a fenyegetésről szóló információk alapos és komoly vizsgálatot igényelnek, és fontos, hogy a nyilvánosság hiteles információkat kapjon, viszont hozzátette, hogy szerinte a szerbiai hatalomnak nincs hitelessége az ilyen ügyek kezelésében, mivel – állítása szerint – évek óta „kölcsönös politikai támogatással” tartják fenn egymást a régió vezetői.
Aleksandar Olenik, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke szerint a magyarkanizsai akció „rossz színjáték”, és Aleksandar Vučić kísérlete arra, hogy Orbán Viktort megmentse a választási vereségtől. „A történet annyira gyenge és naiv, hogy egyértelmű: mindketten pánikban vannak, különösen a szövetségeseik, főleg a VMSZ, mert ők veszítenék el először a hatalmat Orbán bukásával” – mondta Olenik.
A Demokrata Párt szerint az eset újabb politikai-biztonsági manipuláció, amelynek nem lesz jogi következménye. A párt úgy véli, hogy az ügy célja a félelem és a fenyegetettség érzetének keltése, ezúttal Orbán Viktor választási támogatása érdekében.
A Szerbia Központ (SRCE) párt sürgős és teljes körű tájékoztatást követelt az illetékes intézményektől, és azt, hogy ne a köztársasági elnök vagy kormányközeli médiumok közvetítsenek ellenőrizetlen információkat. A párt vezetője, Zdravko Ponoš szerint „minden a politikai dimenzióra utal”. Úgy fogalmazott, hogy Vučić „a hadsereg jó hírnevére támaszkodott”, hogy hitelesebbnek tűnjön az esemény.
Kételyek a hivatalos verzióval kapcsolatban
Nemcsak a szerb oldalon, hanem a magyaron is kételkednek abban, hogy ez valós támadás lehetett. A magyar független sajtó és elemzők is úgy vélik, hogy ez a hamis zászlós akció Orbán és Vučić közös ötlete, célja pedig, hogy akár rendkívüli állapotot vezessenek be Magyarországon és ezzel együtt elhalasszák az április 12-re kiírt választásokat, hogy Orbán megtartsa hatalmát.
Rácz András Oroszország-, nemzetközi politika- és biztonságpolitikai szakértő az N1-nek adott interjújában azt mondta, hogy szerinte az esetben Szerbia részvétele korlátozott volt, és hogy mindent megtett a helyzet deeszkalálása érdekében.
„Igen, robbanószerkezetet találtak, lehetséges, hogy hamis zászlós műveletről van szó, de miután megtalálták, Szerbia mindent megtett a helyzet enyhítéséért, beleértve a Magyarországgal való viszony kezelését is”, vélekedett Rácz. Szerinte, mivel a magyar hadsereg már egy ideje védi a kritikus infrastruktúra elemeit Magyarországon belül, egy ilyen hamis zászlós támadásnak az országon kívül kellene történnie, hogy elkerüljék azt a látszatot, hogy a hadsereg vagy a kormány alkalmatlan.
Szerinte azzal, hogy Vučić elismerte, hogy robbanószerkezet volt, ami önmagában is súlyos, de hangsúlyozta, hogy nem történt robbanás, és a vezeték biztonságos. Ezzel lényegében megakadályozta, hogy Orbán ezt túlzottan kihasználja a kampányban.
Kizárták az ukrán szálat, és közölték, hogy amerikai gyártású robbanóanyagról van szó, valamint migráns háttér is felmerült. Ez sem segítette Orbánt, hiszen a magyar propaganda hetek óta ukrán támadásról beszél, miközben Szerbia hivatalosan kizárta ezt.
Színjáték: Vučić kihasználta a hadsereget
Petar Bošković katonai elemző a Nova portálnak azt nyilatkozta, hogy a magyarkanizsai helyzet valójában a nyilvánosságnak szánt színjáték volt, mivel a hadseregnek eleve nem lett volna szabad ott jelen lennie, hiszen az objektum nem katonai jellegű, és semmi köze hozzájuk.
„Aleksandar Vučić szándékosan, a főparancsnoki pozícióját kihasználva már korábban bejelentette, hogy a hadsereg biztosítani és őrizni fogja ezt az objektumot, ami szintén abszurd volt”.
Bošković szerint az egész, robbanóanyaggal teli hátizsákokról szóló történet amatőr módon lett kivitelezve. Másrészt a közvélemény még mindig viszonylag nagy bizalommal van a hadsereg iránt – még ha ez a bizalom jelentősen csökkent is az elmúlt botrányok és a hadseregben történt halálesetek miatt.
Bošković hangsúlyozta, hogy a gázvezeték-hálózat biztosítása kizárólag a BIA és a belügyminisztérium feladata.
Bošković ugyanakkor rámutatott az esemény politikai hátterére is, kiemelve, hogy a szerb vezetést elsősorban Orbán Viktor és a közelgő magyarországi választások érdeklik.
Szerinte ez egyfajta „adósság törlesztése” Orbán felé az általa Vučićnak és az autokratikus rendszerének nyújtott támogatásért – ugyanakkor Orbán pozíciója is meginogni látszik. Értékelése szerint, ha Orbán nyerne a választásokon, Vučić valószínűleg maga is kiírná a választásokat. Ha viszont Viktor Orbán vereséget szenvedne, Vučić inkább jogi-szabályozási megoldásokhoz nyúlna, vagyis jövőre tartaná meg a választásokat, kivárva a mandátuma végét.
Azt, hogy nem zárható ki: mindez egy előre egyeztetett forgatókönyv Vučić és Orbán között, a Nova számára Boško Jakšić külpolitikai elemző is felvetette.
“Orbánnak szüksége van egy olyan diverzáns akcióra, amelyet Ukrajnára foghat, hogy szimpátiát váltson ki a választókból, és a kormánypárt felé fordítsa őket” – mondta Jakšić.
A Nova beszélgetőtársa kiemelte: ha kiderülne, hogy az események előre megtervezettek voltak, valószínűbb, hogy Orbán rendkívüli állapotot vezetne be, és elhalasztaná vagy akár teljesen törölné a választásokat, hogy megakadályozza hatalma elvesztését.
Vučić és Orbán viszonya túlmutat a barátságon
Vučić és Orbán baráti viszonya egyébként túlmutat a szokásos diplomáciai együttműködésen, hiszen köztudott, hogy az elmúlt években számos dolog köti össze ezt a két autoriter vezetőt.
Például a két ország együttműködik nagy infrastrukturális és energetikai projektekben, beleértve a Belgrád–Budapest vasútvonalat és a tervezett kőolajvezetéket, amely Szerbiát az orosz Barátság vezetékhez. Emellett Belgrád és Budapest szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával és Pekinggel is, ami gyakran feszültséget okoz Brüsszellel, és ez a külpolitikai irányvonal tovább erősíti szövetségüket.
Ezzel párhuzamosan Orbán pártja, a Fidesz és a Szerb Haladó Párt (SNS) évek óta kölcsönösen támogatják egymást politikailag, közös rendezvényeken vesznek részt, és a legmagasabb szinten tartanak fenn kapcsolatokat, miközben Orbán köréhez köthető cégek üzletekhez jutottak Szerbiában. Fontos azt is figyelembe venni, hogy együttműködésük nem csupán politikai, hanem üzleti szinten is megjelenik.
Így például 2024-ben Belgrádban 11 épületet vásárolt meg a Diófa Fund Management, amely Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó csoport része. Ugyanebben az évben az is kiderült, hogy a Market Építő Zrt., amely Orbán közeli barátja, Garancsi István tulajdonában van, egyedüli ajánlattevőként nyerte el a Surčinban tervezett EXPO-komplexum „akvatikus központjának” urbanisztikai–műszaki dokumentációjára kiírt munkát.
Ebben a kapcsolatrendszerben különleges szerepet tölt be a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely politikai csatornaként működik Budapest és Belgrád között. Pásztor Bálint elnök nyíltan arra kérte a választókat, hogy támogassák Orbánt, hangsúlyozva a határon túli magyarok iránti politikáját, a vasárnapi eseményeket pedig terrortámadásnak minősítette.
Úgy fogalmazott, szerint most “újra bebizonyosodott: a rend, a biztonság, a béke, a nyugalom és a kiszámíthatóság biztosítása az érdekünk, nem pedig a cirkusz, a lázítás, a program nélküli hergelés, és szerinte a vasárnap incidens is bizonyítja, hogy ez a tapasztalt vezetők időszaka”.

