Connect with us

Szerbia

Balkáni rangadó nacionalizmussal megspékelve, Piksi (majdnem) lemondott

A szerb–albán világbajnoki selejtező mérkőzés ismét bebizonyította, hogy a Balkánon a futball gyakran csak díszlet a mélyebb, nacionalista indulatok számára. A Leskovacban rendezett összecsapás után Dragan Stojković Piksi (majdnem) bejelentette lemondását, de a vereségnél is súlyosabb kérdés, hogy a pályán kívül zajló események ismét árnyékot vetnek a sport lényegére – béke helyett provokáció, játék helyett sérelmek domináltak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A két csapat felsorakozott a kezdéshez, játékot ugyan nemigen lehetett látni, de nacionalizmusból nem volt hiány
A két csapat felsorakozott a kezdéshez, játékot ugyan nemigen lehetett látni, de nacionalizmusból nem volt hiány (Screenshot)
Cikk meghallgatása

Fociban nulla, nacionalizmusban azonban mindkét csapat verhetetlen volt – így foglalható össze egy mondatban a Leskovacban tartott balkáni „rangadó”, amelyen Szerbia Albániával mérkőzött meg.

A mérkőzés egyetlen pozitív fejleménye, hogy az albánoktól elszenvedett egygólos vereséget követően (majdnem) lemondott posztjáról a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dragan Stojković Piksi, miután zsinórban ez volt a második súlyos kudarc.



Igazából már korábban mennie kellett volna, a szerb válogatott ugyanis szeptemberben Belgrád kellős közepén öt gólt kapott az angol válogatottól. A közönség – amelyet ezúttal megbízható személyek alkottak – a második félidőben és a találkozó lefújását követően hangos nemtetszéssel követelte Piksi távozását.

A lemondást azonban még nem kell teljesen biztosra venni, a szövetségi kapitány ugyanis úgy fogalmazott, hogy 99,9%-ban nem ő utazik Andorrába az ottani keddi találkozóra.

A nagyképűségről nem mondott le

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Stojković értékelte négyéves kapitányi munkáját, és beszélt távozásának okairól is. Azonban egy újságírói felvetés – miszerint elveszítette-e az irányítást a csapat fölött – láthatóan mélyen megérintette az önérzetét.

A szerb szövetségi kapitány sajnáltatta magát, mert úgy érzi, hogy folyamatos bántalmazásoknak van kitéve. Szakadj meg, szív! Szerb médiajelentések szerint a szövetségi kapitány évente másfél millió eurót keres (Forrás: X platform, B92Sport)

– Állandóan ilyen ostoba kérdéseket tesznek fel. Látott itt valaki verekedést? Nem helyes, hogy ilyesmit kérdeznek tőlem. Kérdezzék meg a játékosokat, elégedettek voltak-e a munkámmal. Megmondtam nekik, amit gondoltam. Bocsánatot kérek, hogy ostobának neveztem a kérdést. Az újságírók szeretik leltárba venni a vagyonomat, mintha bűnöző lennék. Ez se nem szép, és nem is helyes – utasította vissza a kritikákat Piksi.

– Vállalom a következményeket. Nem tragédia, ha egy szövetségi kapitány távozik. Én mindig a szerb válogatott szurkolója maradok, és mindig számíthatnak a támogatásomra – tette hozzá, majd sirámokba kezdett saját lelkiállapotát illetően.

– Már egy ideje rosszul érzem magam. Gúnyneveket ragasztanak rám. Az emberek úgy gondolják, hogy joguk van sértegetni, megalázó dolgokat mondani. Nem éreztem úgy, hogy ezt megérdemlem. A légkör nem volt jó. Kitartottam, ameddig tudtam – mondta a szerb szövetségi kapitány, aki az áldozat szerepében igyekezett tetszelegni, ami gyakori viselkedési forma a Balkánon.

Már elúszott a világbajnoki részvétel

A szerb válogatott egygólos vereséget szenvedett hazai pályán Albániától egy kis vidéki stadionban, így hét ponttal a harmadik helyen áll a csoportjában – Albánia 11, míg Anglia hibátlan teljesítménnyel 15 ponttal vezeti a csoportot.

A találkozót a leskovaci „Dubočica” stadionban rendezték meg, félig-meddig zárt kapuk mögött, mivel a FIFA fegyelmi bizottsága korábban büntetést szabott ki Szerbiára. Eredetileg a Crvena zvezda stadionjában, Belgrádban rendezték volna a mérkőzést, de a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) biztonsági okokra hivatkozva Leskovac mellett döntött.

A hivatalos közlemény szerint: „a legfőbb szempont a biztonság – nemcsak a nézők, hanem minden résztvevő számára.” Az előzmények közé tartozik, hogy az Anglia elleni mérkőzés során a kormánypárti verőlegények bántalmazták a szerb elnök ellen demonstráló nézőket.

A 2026-os amerikai, kanadai és mexikói világbajnokság selejtezőjének ezt a mérkőzését a legmagasabb kockázati kategóriába sorolták. Jegyek nem kerültek nyilvános forgalomba: azokat regionális szövetségek, klubok, utánpótlásfocisták és szüleik, illetve szponzorok és hivatalos vendégek között osztották szét, ami azt jelenti, hogy csak válogatott – megbízható – nézők léphettek be a stadionba.

A mostani vereséggel a szerbek számára minden bizonnyal elúszott a világbajnoki részvétel, bár elméleti esélyeik még vannak, de a szombati gyalázatos produkció után csodát aligha várhatunk.

A nacionalizmusban verhetetlenek

A pályára futó két csapat focit ugyan nem mutatott, de nacionalizmusban verhetetlennek bizonyultak. A szerb „válogatott nézők” folyamatos füttykoncertet rendeztek az albán himnusz intonálása alatt, majd szívükre szorított három újjal bőszen énekelték a saját himnuszukat.

A szerb nézők a 15. perc körül azzal szórakoztatták magukat, hogy a „Kosovo–Srbija” (Koszovó–Szerbia) rigmust kezdték el skandálni, amire az albánok válasza sem maradt el.

Az egyetlen gólt szerző játékos azonnal az albán sast mutatta a kezével a közönség felé

Az egyetlen gólt szerző játékos azonnal az albán sast mutatta kezével a közönség felé (Screenshot)

Az egyetlen gólt szerző Rey Manaj azonnal az albán sast mutatta kezével a közönség felé, amit a bíró – aki történetesen Kovács István volt – sárga lappal jutalmazott. Emlékezetes, hogy korábban ugyanezért a gesztusért a svájci válogatott albán nemzetiségű tagjai is büntetéseket kaptak.

A két válogatott közötti feszültség nem új keletű: 2014 októberében, a belgrádi Partizan stadionban rendezett Szerbia–Albánia mérkőzést félbeszakították, amikor egy drón „Nagy-Albánia” zászlaját és két albán nemzeti hős portréját juttatta be a pályára.

A szerb szurkolók berohantak a gyepre és megtámadták az albán játékosokat, egyikük műanyag székkel ütötte őket.

A szerb hatóságok szerint a drónt Olsi Rama, az albán miniszterelnök testvére irányította a VIP-páholyból. Őt a helyszínen őrizetbe vették, majd kihallgatták. A szerb külügyminiszter „tervezett politikai provokációnak” nevezte az esetet, és Szerbia nemzeti érdekei elleni támadásként értékelte.

Az albán játékosokat Tiranában hősként ünnepelték, Edi Rama albán miniszterelnök pedig gratulált nekik.

Az UEFA 3–0-s győzelmet ítélt meg Szerbiának, de ezzel egyidejűleg három pontot levontak tőlük. Mindkét szövetséget 100 000 euróra büntették, Szerbia pedig két hazai mérkőzést közönség nélkül volt köteles lejátszani.

Elengedték a kezét

Vasárnap megszólalt a Szerb Labdarúgó-szövetség is, amely közölte, hogy elfogadta Dragan Stojković „Piksi” szövetségi kapitány lemondását, így a válogatott nélküle utazik az Andorra elleni mérkőzésre.

Bár eredetileg úgy volt, hogy az együttest Piksi első segítője, Goran Đorović vezeti majd, ez végül nem történik meg, mivel Piksivel együtt legközelebbi munkatársai is távoztak a válogatottól.

A döntés értelmében a csapatot a következő mérkőzésen Zoran „Bata” Mirković, az U21-es válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya irányítja majd. Ez csak átmeneti megoldás, amíg új szövetségi kapitányt nem neveznek ki.

Fő esélyesként Veljko Paunović neve merült fel, akit nemrég bocsátottak el a spanyol Real Oviedo csapatától.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap