Szerbia
Trump után a kínai elnök is gratulált Vučićnak
A kínai elnök szerint Vučić vezetése alatt Szerbia gazdasági és társadalmi fejlődése gyors ütemben halad előre, a városok és falvak arculata folyamatosan megújul, és az országépítés új fejezeteket nyit
Az amerikai elnököt követően Hszi Csin-ping is üdvözlőlevelet küldött Aleksandar Vučić elnöknek a szerb nemzeti ünnep, az államiság napja alkalmából (Sretenje), természetesen ez a levél nem angolul, hanem kínaiul íródott.
A szerb elnök ezt a gratulációt – amely személyesebb hangú, mint Donald Trump irománya – szintén kitette az Instagramra, bár bizonyára kevesen lesznek, akik eredetiben megértik.
A kínai elnök és a korszakos trendek
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke hivatalos üzenetet küldött Aleksandar Vučić szerb elnöknek a Szerb Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából.
A levélben a kínai államfő meleg szavakkal üdvözölte Szerbia fejlődését, méltatta az ország független és stabil politikáját, valamint kiemelte a két ország közötti barátság és stratégiai együttműködés fontosságát.
Hszi levelében hangsúlyozta, hogy Szerbia az elmúlt években gyors gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül, miközben a nemzetközi helyzet kihívásai közepette is megőrizte függetlenségét és stabilitását.
Kína nagyra értékeli ezt a politikai önállóságot, amely összhangban áll a békés fejlődés és a kölcsönös előnyök elvével.
– Az Ön vezetése alatt Szerbia gazdasági és társadalmi fejlődése gyors ütemben halad előre, a városok és falvak arculata folyamatosan megújul, és az országépítés új fejezeteket nyit
– jegyezte meg Hszi, aki szerint Szerbia igazodik a békés fejlődés és a kölcsönösen előnyös együttműködés korszakos trendjeihez, jelentsen ez bármit is.
A kínai elnök gratulációja február 15-e, a szerb „alkotmány napja” alkalmából (Forrás: szerb elnöki Instagram)
A kínai elnök visszatekintett tavalyi sikeres szerbiai látogatására is, amely „tovább mélyítette” a kétoldalú kapcsolatokat.
– Megtapasztaltam az Ön és a szerb nép szívélyes és baráti vendégszeretetét. Közös vezetésünk alatt a kínai–szerb kapcsolatok ugrásszerű fejlődést értek el, és egy új jövő felé nyitottak kaput
– fogalmazott levelében a kínai elnök.
Hszi még hozzátette, hogy a Kína és Szerbia közötti politikai bizalom tovább erősödik, és a jövőben is készen állnak arra, hogy elmélyítsék az együttműködést a kulcsfontosságú területeken.
Közös elköteleződés
A levél külön kitért a két ország közös elköteleződésére a multilaterális együttműködés, a világ békéjének és fejlődésének előmozdítása mellett.
Hszi Csin-ping kiemelte: Kína és Szerbia együtt dolgozik a globális igazságosság védelmében, és hozzájárul az emberiség közös jövőjének építéséhez.
– Nagy figyelmet fordítok a kínai–szerb kapcsolatok fejlődésére is, és szeretném Önnel fenntartani a szoros kommunikációt, hogy előmozdítsuk az együttműködés további bővülését minden területen
– írta szerb kollégájának Hszi Csin-ping, aki szerint ennek az lenne a célja, hogy még több kézzelfogható eredményt érjenek el népeik – tehát a kínai és a szerb nép javára.
A kínai elnök végül személyesen is kifejezte jókívánságait Vučić elnöknek, és további sikereket kívánt Szerbiának, valamint boldogságot és jólétet a szerb népnek.
Ez az üzenet újabb megerősítése annak, hogy Kína és Szerbia kapcsolatai az elmúlt években rendkívül szorossá váltak, és a két ország a politikai, gazdasági és diplomáciai együttműködés számos területén közös célokat követ.

