Connect with us

Egészségügy

MINDENKIT TESZTELNEK: Hétfőtől Zágráb tömeges koronavírus-tesztelést jelentett be, az eredmény 15 percen belül megvan

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

Zágráb városa nagyszabású antigén koronavírus-tesztelésbe kezd november 23-án, hétfőn, jelentette be a városvezetés a napi fertőzésszámok megugrása után.

Médiabeszámolók szerint a hatóságok 50 ezer gyorstesztet biztosítottak, ezek 15 percen belül eredményt produkálnak.



A tömeges tesztelést négy szakaszban hajtják végre.

Az elsőben a krónikus betegeket, az idős és legyengült embereket tesztelik az otthonukban, a második szakaszban a városi- és magántulajdonban lévő idősotthonokra koncentrálnak, a harmadik szakaszban az egészségügyi dolgozókat tesztelik, a negyedikben pedig mindenki mást.

– A teszteket a város 12 helyszínén végezzük, időpontot egyeztetni pedig egy online jelentkezési lapon lehet

– közölte Milan Bandić polgármester egy sajtótájékoztatón. Azt mondta, több tesztet is biztosíthatnak, ha a közérdek ezt megkívánja.

A hatóságok elmondása szerint a súlyos betegek számának és a kórházba kerülők, valamint a lélegeztetőgépen lévők számának emelkedése arra utal, hogy szükség van a szisztematikus tesztelésre, különösen a veszélyeztetett csoportok körében.

– A koronavírus-járvány késő februári kirobbanása óta 361 zágrábi lakos vesztette életét, 22080-nak lett pozitív a tesztje, és jelenleg 3272 aktív eset van

– tájékoztatott az önkormányzat egészségügyi osztályának vezetője, Vjekoslav Jeleč, aki a fenti képen látható.

Screenshot



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap