Montenegró
„Lugansk” rendőri művelet a Balkáni Kozák Hadsereg felszámolásáraA Balkán térségében a háborús önkéntesség és az oroszbarát aktivizmus nem két egymástól távoli jelenség
A montenegrói rendőrség komoly fogásra tett szert: a „Lugansk” fedőnevű művelet során őrizetbe vették Danko Savićot, aki nemcsak a valamikori jugoszláv hadsereg, hanem a Balkáni Kozák Hadsereg egyenruháját is viselte. A vád szerint két évig harcolt Ukrajnában az oroszok oldalán, és nem üres kézzel tért haza. A művelet nyomán fény derült egy régóta figyelt hálózatra, amely vallási ikonok, pánszláv nosztalgia és lőszerek elegyéből próbált „testvériséget kovácsolni” a Balkánon – egyesek szerint kulturális alapon – Ukrajnában pedig kalasnyikovval
Letartóztatás, fegyverraktár, kozák egyenruha – Montenegróban lebuktatták az ukrajnai orosz szakadárok oldalán harcoló balkáni hálózatot. A „Lugansk” művelet nyomán fény derült arra is, hogy miként épül be az orosz geopolitikai szándék a Balkán félkatonai mozgalmaiba.
Oroszbarát szerveződés Montenegróban
A „Lugansk” fedőnevű művelet keretében a montenegrói rendőrség letartóztatta Danko Savićot (61), az egykori Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska narodna armija, JNA), valamint az úgynevezett Balkáni Kozák Hadsereg (Balkanska kozačka vojska) tagját.
A gyanú szerint Savić két évig harcolt az oroszok oldalán Ukrajnában, és másfél millió eurót „keresett” – legalábbis ennyi pénzt találtak a folyószámláján. Savić szerb származású boszniai állampolgár, de Montenegróban, Danilovgradban él.
A rendőrség átkutatta a lakását, irodáját, valamint más érintett személyek otthonait, ami során fegyvereket, lőszereket, hidegfegyvereket, katonai uniformisokat, külföldi igazolványokat és útleveleket, a kozák szervezetre utaló jelvényeket, valamint kommunikációs eszközöket és pénzügyi dokumentumokat is lefoglalt.

A Lugans rendőri művelet során elkobzott egyenruhák, zászlók és fegyverek (Forrás: montenegrói rendőrigazgatóság)
A hatóságok szerint Savić – társaival együtt – 2023 elejétől 2025 elejéig több alkalommal tartózkodott a harctereken, a kelet-ukrajnai Luhanszk régióban. A bizonyítékok — banki tranzakciók, pénzmozgások, dokumentumok, fegyverzet — alapján jogi eljárás indul ellene és társai ellen.
Az Oroszország megszállása alatt álló, azonos nevű ukrán régióról elnevezett „Lugansk” művelet részeként a rendőrség Savić 11 társánál tartott házkutatást, akiknél szintén fegyvereket találtak. A Pobjeda montenegrói portál név szerint is felsorolja, kikről van szó, de ettől mi most eltekintünk – a lényeg az, hogy legalább 21 lőfegyver került elő hozzávaló töltényekkel, egyebek között két távcsöves puska is.
Ahogy a Pobjeda biztonsági struktúrákból megtudta, az elmúlt években a szolgálatok már figyelték a csoportot, mivel hogy az ukrajnai oroszbarát szeparatisták oldalán álló félkatonai alakulatokkal tartott kapcsolatot.
Mi az a Balkáni Kozák Hadsereg?
A Balkanska kozačka vojska 2016. szeptember 11-én alakult Kotorban, a Szent Miklós-templom előtt tartott ceremóniával, amelyen orosz, szerb és montenegrói kozák csoportok, valamint az Éjszaka Farkasai motoros klub tagjai vettek részt.
Az alapító ceremónián Viktor Vladimirovics Zaplatin kozák tábornokot választották meg főatamánnak, aki korábban tizenhat évig dolgozott Szerbiában az Orosz Föderáció képviselőjeként.
A Balkáni Oknyomozó Újságírói Hálózat (BIRN) kutatása szerint a Balkáni Kozák Hadsereg, bár Montenegróban alakult, Szerbiában van bejegyezve.
A félretájékoztatás és a rosszindulatú külföldi befolyás elleni küzdelemre szakosodott podgoricai Digitális Forenzikai Központ szerint a szervezethez csatlakozott Slobodan Pejović kozák ezredes (Montenegró főatamája), Vojislav Vidaković kozák ezredes (Szerbia, Montenegró és a boszniai Szerb Köztársaság főatamája), valamint Mijajlo Backović egyházi személyiség, a Jugoszláv Hadsereg 63. ejtőernyős brigádjának volt tagja.
A kozák hadsereg alapításának időpontja és helyszíne nem véletlen: Kotor történelmileg erős orosz ortodox és kozák kapcsolatokkal rendelkezik. A szervezet megalakítása a 2014 utáni ukrajnai háborúk kitöréséhez köthető, amikor több balkáni veterán és oroszbarát aktivista kezdett kapcsolatokat építeni a Donbaszban harcoló kozák egységekkel.
Nem ismeretlen a rendőrség előtt
Savić nem ismeretlen a rendőrség előtt: már többször is letartóztatták illegális fegyverbirtoklás miatt. Egy 2018-as rendőrségi akció alkalmával, a házkutatás során jelentős mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot találtak és foglaltak le nála.
Ráadásul idén júniusban ugyanezen bűncselekmény miatt ismét megbilincselték: a rendőrség ez alkalommal 12 kilogramm robbanóanyagot talált nála kisebb, 200 grammos, öv alakú csomagokban.

A kozákoknál lefoglalt fegyverek (Forrás: montenegrói rendőrigazgatóság)
A rendőrség Savićtól lefoglalt: egy légpuskát a szükséges dokumentumok nélkül, több katonai egyenruhát, testpáncélt, sisakot, a Kozák Testvériség egyenruháit, kommunikációs eszközöket, SIM-kártyákat, tagsági könyveket, nagyszámú számlát és fizetési bizonylatot, külföldi igazolványokat és útleveleket, fronttevékenységet igazoló füzeteket, értékes ingatlanok tulajdonjogának igazolását, valamint még sok minden mást.
Savić és társai esetében ez az eddigi legkomolyabb leleplezés: feltételezhetően aktív harcosokat fogtak el, akik külföldi háborúban vettek részt — ez a nemzetközi jog és Montenegró törvényei szerint is súlyos bűncselekménynek számít.
Az eset ráirányítja a figyelmet arra, hogy a Balkán térségében tovább él és tevékenykedik olyan hálózat, amely ideológiai propaganda, fegyveres aktivizmus és külföldi harcokba toborzás kombóját kínálja — veszélyt jelentve a regionális biztonságra.
Egyúttal politikai, társadalmi és biztonsági kérdéseket is felvet: milyen mértékben működnek ilyen szervezetek, mennyien csatlakoztak, vannak‑e további aktív tagok — és milyen hatással lehet ez a stabilitásra, a visszatérők reintegrációjára vagy épp radikalizálódására a régióban.
A csoport ideológiai és mentális alapjai
Aleksandar Radić katonai elemző a Pobjedának elmondta, hogy a csoport ideológiai és mentális alapja a Putyin-kormányzattól származik: az egyszerűség, az autoritarizmus és a vezető kultusza adja a keret, amellyel sokan azonosulnak a szélesebb néptömegekben. Ezt jól mutatja a közösségi médián keresztül kiépült érzelmi támogatási bázis is.
Az önkénteseket leggyakrabban személyes kapcsolatok révén toborozzák. Senki sem teljesen „tiszta”, aki más háborújába megy harcolni – a többség csak akkor harcol, ha nagyon muszáj; az önkéntes harcosok esetében azonban mindig van valami belső indíték, valami űr, amit megpróbálnak betölteni.
A Pobjeda beszélgetőpartnere szerint a balkáni régióban vannak olyan emberek, akik fogékonyak az orosz narratívára és politikai folklórra, akik jobban szeretik Putyint, mint saját nemzeti értékeiket és vezetőiket.
– A kozákok számukra ideális modellt jelentenek, mert a nemzeti romantika, a pánszláv mítosz és a szabadság illúziójának kombinációjaként tűnnek fel. Bár valójában az orosz államapparátus részét képezik, és nagyon távol állnak a liberálisoktól, a Balkánon úgy jelennek meg, hogy megfeleljenek a szimpatizánsok elvárásainak – mondta Radić.
A szakértő még hozzátette, hogy ami a Balkáni Kozák Hadsereget – vagyis inkább ezt a félkatonai vagy parapolitikai szervezetet – illeti, pontosan ezt a profilt célozza meg. Támogatóiknak olyan képet festenek, amit azok látni szeretnének: a hovatartozás, a „testvériség” és a „valami nagyobban betöltött fontos szerep” érzését.
A szervezet hivatalosan a szerb, montenegrói és balkáni „kozák hagyományokat” hirdeti, de a sajtó és biztonsági elemzők régóta figyelmeztetnek: valójában orosz szimpatizánsokból álló paramilitáris hálózat, amely toborzással, ideológiai propaganda terjesztésével és – mint most kiderült – harcosok kiküldésével is foglalkozik.
Egészen 2020-ig nyilvánosan működött – kulturális események, gyülekezések formájában – de többen figyelmeztettek: a nyilvános imázs mögött rejtett katonai hálózat húzódik meg, amely alkalmas lehet akár harci tevékenységre is. Ez a pszichológiai fogékonyság képezi a toborzás alapját.
Nehezen átlátható tevékenység
Bár Savić és mások ellen is vádat emeltek, jogi értelemben még nincs jogerős ítélet — a bizonyítékokat értékelni kell, a védelem állításait is figyelembe veszik.
Savić védője szerint a nyomozás és az ügy „politikailag motivált” — szerinte propagandacélokra használhatják fel, hogy egy szélesebb „terrorista hálózatként” mutassák be a mozgalmat.
Miután a Balkánon működő hasonló szervezetek tevékenysége nehezen átlátható; nem mindig lehet világosan tudni, ki „csak szimpatizáns”, ki szervezett tag, ki valós harcos, és ki van éppen átmeneti fázisban. Ez megnehezíti a megelőzést és a társadalmi válaszlépéseket.
Ebben az ügyben nem egy szimpla letartóztatásról van szó: a vallási, ideológiai és paramilitáris szerveződések egy régóta figyelt, de ritkán lebukó hálózatára derült fény.
Ha a nyomozás folytatódik, és további bizonyítékok kerülnek elő, az eset precedens lehet: megmutathatja, hogy a Balkán térségében a háborús önkéntesség és az oroszbarát aktivizmus nem két egymástól távoli jelenség, hanem közvetlen realitás — és komoly biztonsági kihívás.

