Connect with us

Szerbia

Sorra viszik be az egyetemi tanárokat, diákokat Szerbiában

Előállították az orvosi kar dékánját és további öt dolgozót, a Bölcsészettudományi Kar egyik professzorát, valamint a Művészeti Akadémia egyik asszisztensét Újvidéken. Több hallgató neve is szerepelt a listán

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Tüntetés kezdődött az užicei bíróság épülete előtt egy kosjerići középiskolás végzős letartóztatása miatt. Sorra viszik be az embereket Szerbiában
Tüntetés volt az užicei bíróság épülete előtt egy kosjerići végzős középiskolai tanuló letartóztatása miatt. Sorra viszik be az embereket Szerbiában!
Cikk meghallgatása

Aki kicsit jobban figyelte a szerb elnök kedd esti köztévés szereplését, vagy figyelte egyáltalán, meghallhatta, ahogyan tulajdonképpen bejelenti, hogy a “rendteremtés” hamarosan elkezdődik az országban. Nem célozgatott Aleksandar Vučić, csak annyit mondott: „Csak azt kérem, tisztelt polgárok, hogy bízzanak az államukban, mi fogjuk megválasztani azt a pillanatot, amikor teljes mértékben rendet teszünk” – mondta kedden este a szerb államfő, majd szerdán csak sorjáztak a hírek egyetemi tanárok, egyetemi hallgatók és középiskolások letartóztatásairól, rendőr elleni fegyelmi eljárásokról, főorvosok leváltásairól.

Ez lenne a rendtevés?

Az elnök monológja során ismét párbeszédre hívta azokat, akik nem értenek vele egyet.


Vučić a köztévén kedden azt mondta: Tudom, hogy nehéz beszélgetni, nehéz meghallani az igazságot. Mi is szeretnénk hallani az önök érveit, lehet, hogy olyasmit is megtudunk, amit eddig nem hallottunk vagy ismertünk…

„Egy olyan országban, ahol a tanárokat letartóztatják a szabadon gondolkodó emberek elleni bosszúból, nincs visszaút. #csakaharc” -közölte a Vajdasági Szociáldemokrata Liga az X-platformon

„Egy olyan országban, ahol a tanárokat letartóztatják a szabadon gondolkodó emberek elleni bosszúból, nincs visszaút. #csakaharc” – közölte a Vajdasági Szociáldemokrata Liga az X-platformon

Miután párbeszédre nyújtotta a kezét, az elnök csak annyit kért a polgároktól, bízzanak az államukban, és hogy ők majd megválasztják a pillanatot, amikor rendet tesznek.

Aztán nem telt el 12 óra, s előállították az orvosi kar dékánját és további öt dolgozót, a Bölcsészettudományi Kar egyik professzorát, valamint a Művészeti Akadémia egyik asszisztensét Újvidéken. Több hallgató neve is szerepelt a listán.

„Ez a fajta előállítás, a belügyminisztérium nyilatkozataival együtt, a köztársasági elnök tegnap esti kijelentésének kontextusában értelmezhető – miszerint az állam fogja megválasztani az időpontot, amikor leszámol az engedetlen egyetemmel” – mondta Oliver Stojković a belgrádi Orvosi Karról.

Több, a szerb sajtónak nyilatkozó egyetemi hallgató egyetértett abban, ez a nyomásgyakorlás és megfélemlítés következő lépése. Hasonló megvilágításban értelmezi az egyetemi előállításokat az Akadémiai Plénum is. Közleményük szerint három professzor 24 órán belüli letartóztatása példátlan elnyomást jelent, és annak időzítése nem véletlen.

Az elnök egyszerre hízeleg és fenyeget

Ez a lényegében koherenciát nélkülöző diskurzus – Branko Čečen újságíró szerint – az elnök szokásos taktikájának tekinthető.

„Ezt csinálja azóta, hogy ezek a tüntetések megkezdődtek, amikor még úgy tűnt, hogy csak az egyetemi hallgatók jelentik számára a problémát. Egyszerre próbálta megvesztegetni őket, hízelegni nekik, megfenyegetni őket… Látható, hogy minden forgatókönyvre felkészül, és mindig az utolsó pillanatban húzza meg a lépést, amikor már kibontakoztak az események” – mondja Čečen.

A lépést, amely – Čečen szerint – a legkevésbé káros vagy az adott körülmények között számára a legkedvezőbb, nyilatkozta az újságíró az N1-nek.

Az utóbbi lépések azonban – Oliver Stojković professzor véleménye szerint – inkább a tehetetlenséget tükrözik.

„Úgy gondolom, hogy ez valójában válasz arra a helyzetre, amelyben a kormány már nem tudja, pontosan mit tegyen annak érdekében, hogy az ország visszatérjen a tavaly november elseje előtti állapotba” – mondta.

Az egyetemisták és az őket támogatók is azonban úgy vélik, hogy a letartóztatások nem fogják megfélemlíteni a professzorokat, hanem csak tovább erősítik támogatásukat. Meggyőződésük, hogy csak azért állnak rajtuk bosszút, mert kitartanak a diákjaik mellett.

Kiket visznek be és miért?

A délelőtt folyamán a Bölcsészettudományi Kar tanárát, Miloš Jokićot és a Művészeti Akadémia asszisztensét, Veroljub Naumovićot vették őrizetbe. Őt a rendőrség a lakásából hurcolta el, letartóztatási parancs nélkül, és nem teljesen érthető magyarázattal, hogy a közrend megzavarása miatt „akarnak vele elbeszélgetni”.

Később kiderült, Veroljub Naumovićot, azzal vádolják, hogy meggyalázták a Szerb Haladó Párt épületén lévő zászlót. „Megmutatták nekem a videót, amely alapján ezzel a bűncselekménnyel vádolnak, de nem én vagyok a videón. Tehát téves azonosításról van szó” – mondja Naumović.

Az eset egyébként június 2-án történt, amikor tojással és liszttel dobálták meg a Szerb Haladó Párt újvidéki irodáját. Naumović szerint a tiltakozók azért szedték le a lobogót, hogy azt ne szennyezzék be a tojások.

Jokićot, mint utóbb kiderült, tanú minőségében hallgatták ki, de hogy ezért miért volt szükség azonnali előállításra, bejelentés nélkül, s miért kellett 16 órán át fogva tartani, egyelőre nem tudni.

Ők ketten ügyeletesek voltak a polgári gyűlések során szervezett útkereszteződés-blokádon, de mindketten a Szabad Egyetem kezdeményezésnek is tagjai.

Orvos, rendőr, nekik mindegy

Szerdai hír az is, hogy leváltották a Vajdasági Klinikai Központ Sürgősségi Központjának főorvosát, dr. Dragan Nikolić professzort, amiért támogatta az egyetemistákat. Ő és felesége is, professzorként os dolgoznak az újvidéki Orvostudományi Karon.

Nikolić volt az egyébként, aki az újvidéki előtető tavaly november elsejei leomlásakor megsérült személyeket megműtötte, és ő műtötte azt a személyt is, aki a súlyos sérültek közül egyedüliként élte túl a balesetet. Az orvos nem kívánta kommentálni a leváltásáról szóló hírt.

Mindeközben pedig fegyelmi eljárás indult Predrag Obradović, kragujevaci rendőr ellen, amiért civilként részt vett egy polgári tiltakozáson és élő adásban nyilatkozott az N1 Televíziónak. A rendőrszakszervezet, amelynek Obradović is tagja, nyilvánosan elítélte a kragujevaci rendőrkapitányság és a helyi parancsnok lépését, aki kezdeményezte a fegyelmi eljárást.

Dragan Žebeljan, a szakszervezet alelnöke a Danasnak elmondta, hogy az eljárás súlyosan sérti minden szerbiai állampolgár – így a rendőrök – véleménynyilvánítási, gyülekezési és gondolatszabadságát, amit az alkotmány és nemzetközi egyezmények is garantálnak.

„Predrag Obradović nem beszélt a munkájáról, nem viselt egyenruhát, és nem említette a Belügyminisztériumot. Nem használt sértő kifejezéseket, nem mutatott „illetlen szimbólumokat” vagy transzparenseket. Egyetlen bűne, hogy az első sorban állt, és elmondta az igazságot: a hatalomnak a népet kell szolgálnia, nem fordítva” – mondta Žebeljan, hozzátette, hogy a Belügyminisztériumon belül megpróbálnak minden polgári véleményt elhallgattatni, és boszorkányüldözés zajlik azokkal szemben, akik önállóan gondolkodnak.

Predrag Obradović egyébként rendőrcsaládból származik, és már 28 éve szolgál a rendőrségnél. Makulátlan karrierrel rendelkezik. Jelenleg iskolai rendőrként dolgozik egy középiskolában, ahol a diákok nagyon szeretik.

Az újvidéki Orvostudományi Kar dékánját, Snežana Brkićet is őrizetbe vették, nem hivatalos értesülések szerint öt másik személlyel együtt tartóztatták le, hivatali helyzettel való állítólagos visszaélés miatt. Előállításáról először a belgrádi bulvársajtó számolt be, amelyek azt írta, hogy állítólag a szabályokkal ellentétesen adott fizetésemelést a professzoroknak.

Ő és öt társa is szabadlábon védekezhet. Ellene és a sztrájkbizottság néhány tagja ellen az ügyészség már korábban is eljárást kezdeményezett hivatali helyzettel való visszaélés, és az egyetemi kar munkájának akadályozása gyanúja miatt.

Ugyancsak szerdán tartóztatták a kosjerići Uroš Veselinović egyetemi hallgatót is. Akkor vették őrizetbe, amikor visszatért Bosznia-Hercegovinából, amit a rezsimhez hű bulvársajtó példátlan gyorsaságú lejárató kampánya kísért.

Az ellenzéki Danas azt írja, a letartóztatásra azért került sor, mert Veselinović állítólag rátámadt az Informer újságírójára vasárnap, a felvételeken azonban látszik, hogy Veselinović azt követően próbálta elvenni az újságíró telefonját, hogy az provokálta őket a választás napján.

„Uroš Veselinović többször is bizonyította, hogy kész kiállni az igazságért, a szabadságért és a jogért” – hangsúlyozták az egyetemisták az előállítás után. Szerintük ez nem csupán ellene, hanem minden polgár elleni támadás, aki másként gondolkodik.

Szerdán a délutáni órákban érkezett a hír, hogy tulajdonképpen az érettségi bankett előtt hat órával tartóztatták le a požegai Szent Száva Gimnázium végzős diákját, L.E.-t. Őt ráadásul 48 órás őrizetbe vették, és holnap várhatóan a Felsőbb Ügyészség elé állítják, írja az ellenzékhez közeli Nova.rs.

Rögtön tüntetés is volt

Még szerdán több tucat polgár gyűlt össze az újvidéki szabálysértési bíróság előtt, miután a rendőrség több letartóztatást is végrehajtott. A polgárok a polgári gyűlés és a Művészeti Akadémia hallgatóinak felhívására gyűltek össze, mivel a kar egyik professzorát június 10-én őrizetbe vették.

Tüntettek Užicében is, ahol a két kosjerići diák letartóztatása miatt gyűltek össze a polgárok. Követelték a polgármestertől, hogy foglaljon állást a fiatalok előállításáról, az egész folyamatot pedig egyértelmű megfélemlítésként élik meg, de kiemelik, nem hátrálnak meg.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap