Újabb dátum, újabb bizonytalanság – a Szerb Haladó Párt újvidéki nagygyűlése továbbra is csak ígéret, miközben Aleksandar Vučić kerüli a közvetlen találkozást a tiltakozó várossal. Az...
Előállították az orvosi kar dékánját és további öt dolgozót, a Bölcsészettudományi Kar egyik professzorát, valamint a Művészeti Akadémia egyik asszisztensét Újvidéken. Több hallgató neve is szerepelt...
A belgrádi Pionír parkban hónapok óta táborozó kormánypárti hallgatók – akiket a köznyelvben röviden csak Ćaci néven emlegetnek – június 1-jétől éhségsztrájkot helyeztek kilátásba, ha addig...
Belgrádban a régi Száva-híd bontása a végéhez közeledik, és már ismert az új híd kivitelezője is: kínai cégek építik a projektet közbeszerzési eljárások nélkül, titkosított szerződések...
A tervek magukban foglalják a legnagyobb adriai jachkikötő, egy nemzetközi repülőtér és a Balkán legmodernebb kórházának megépítését, valamint Ulcinj óvárosának teljes felújítását. A montenegrói miniszterelnök szerint...