A horvátok és az atomenergia

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Amikor a hónap elején Ante Šušnjar gazdasági miniszter felszólalt a BALK által is megemlített energetikai konferencián, senki sem gondolta volna, hogy a mini moduláris reaktorok (Small Modular Reactor, SMR) kiépítése komolyan foglalkoztatja a horvát kormányt. Šušnjar ugyan megemlítette, hogy tíz éven belül Horvátország rendelkezni fog ilyen létesítménnyel, de ez valahogy irreálisnak tűnt.

Ám a múlt héten a gazdasági minisztérium létrehozta az atomenergiával foglalkozó munkacsoportot, amelynek fő célja a nukleáris energia felhasználásával kapcsolatos törvény megalkotása és a kis moduláris atomreaktorok építésének megvalósítása lesz.

Ami különösen érdekes, hogy míg tavaly a horvát kormány egyértelműen érdeklődését mutatta a szomszédos Szlovéniában elhelyezkedő, horvát–szlovén tulajdonban lévő Krško atomerőmű második blokkjának kiépítésével kapcsolatban, most Šušnjar árnyaltabban fogalmazott, mondván, hogy amennyiben ez megegyezik a horvát nemzeti érdekkel, úgy természetesen Horvátország részt vesz a második blokk kiépítésének finanszírozásában.

Ez azt is előlegezi, hogy olyan forgatókönyv is létezik, amelynek értelmében a szlovéniai erőmű kibővítése nem képez horvát nemzeti érdeket.

Sok minden elképzelhető

Horvátországban a jelenlegi helyzet az, hogy a plomini hőerőmű 2033-ban, a krškói atomerőmű pedig 2043-ban kilép a rendszerből. Ez kifejezetten hangsúlyossá teszi a horvátországi villamosenergia-ellátás biztonságának és stabilitásának kérdését, és az egyik megoldást egy 300 megawatt kapacitású kis moduláris atomreaktor építése jelenti.

Ez mondhatni európai trend, mert néhány uniós tagállam már bejelentette az ilyen kis atomerőművek építését. Például Lengyelország, ahol tavaly decemberben jóváhagyták 24 ilyen reaktor építését hat helyszínen 2030-ig. A tportal.hr ebben a témában megszólaltatta Zdenko Šimićet, a legnagyobb horvát szaktekintélyt a nukleáris energia terén, aki jelenleg a svájci Peter Scherrer Intézet munkatársa.

Zdenko Šimić némileg sci-fi háttérrel

Šimić elmagyarázta, hogy a kis moduláris reaktorok, amelyeket szakmai körökben SMR rövidítés alatt ismernek, nem új technológia, az első kereskedelmi prototípusok a múlt század 90-es éveinek végén jelentek meg.

Šimić szerint ezek az SMR-ek akár 300 megawatt kapacitású atomreaktorok is lehetnek. Ezek lényegesen kisebbek, mint a hagyományos atomerőművek – összehasonlításképpen Krškóban 696 megawatt kapacitású reaktort telepítettek. Legnagyobb előnyük az alacsonyabb költségek és a gyorsabb megépítésük.

Kapcsolódó cikk

SZLOVÉN ATOM: Kis ország nagy atomfüggőséggel?

A modulokat üzemekben gyártják, és a helyszínen szerelik össze, csökkentve a késések és a megnövekedett költségek kockázatát. Nagyobb biztonságot is nyújtanak, mivel olyan passzív biztonsági rendszereket használnak (pl. hűtéshez), amelyek baleset esetén nem igényelnek külső energiát vagy emberi beavatkozást, és kisebb mennyiségű radioaktív anyagot tartalmaznak, ami csökkenti a balesetek lehetséges következményeit.

Ezenkívül Šimić szerint az SMR-ek előnye, hogy rugalmasabbak, mivel lehetővé teszik az energiarendszerbe való könnyebb integrációt és a hálózattól távol eső területek vagy ipari üzemek kiszolgálását.

A professzor arról is beszélt, hogy ezek sokkal kisebb létesítmények, mint egy hagyományos erőmű. A föld alatt épülnek, ami növeli biztonságukat. Evakuálási zónájuk csak egy keskeny kör az erőmű körül, így gyakorlatilag bármely ipari üzem vagy bármely város mellé el lehet helyezni őket. A nagy erőművek esetében, mint a Krško, az ország előírásaitól függően az evakuálási zóna tíz, vagy több mint tíz kilométerig terjed.

A kis moduláris reaktorok fő kihívásai a technológiai érettség és a költségek. Ezenkívül időre és befektetésre van szükség a kísérleti üzemek fejlesztéséhez, jóváhagyásához és építéséhez. Pillanatnyilag az SMR-ek által termelt energia megawattja körülbelül 10 000 dollár befektetést igényel, ám ez a sorozatgyártás esetén 6 000 dollár körüli összegre csökkenne.

Európában jelenleg egy sem üzemel

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) SMR-ekről szóló tavalyi jelentése szerint ezt a technológiát eddig csak Oroszországban és Kínában alkalmazták, ahol az SMR-ek már működnek és energiát termelnek, míg az Egyesült Államokban még csak az építésre készülnek.

Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű

Az orosz Akagyemik Lomonoszov (oroszul: Академик Ломоносов) a világ első úszó atomerőműve, két 35 megawattos SMR-rel rendelkezik, és 2020 óta működik. Kína negyedik generációs SMR-je 210 megawatt kapacitással működik 2021 vége óta.

A kis moduláris reaktorok fejlesztésével az Európai Unió területén a Cseh Köztársaság, Románia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Franciaország és Belgium foglalkozik. Az értesülések értelmében az első SMR-ek megjelenése az EU-ban 2030-ban várható.