Szlovákia
Szűkül a lehetséges forgatókönyvek száma – újra előrehozzák a választásokat Szlovákiában?
Fico alkotmánymódosítási tervekkel hozakodott elő, amelyhez nyilván alkotmányos többség, tehát legalább 90 szavazat szükséges. Alkotmányba foglalná például, hogy csak két nemet – férfi és nő – ismernek el, illetve hogy a nemváltás csak nyomós okból lehetséges, emellett egy gyereket csak házastársak, az elhunyt szülő hozzátartozói, vagy a gyerek gondozója fogadhatna örökbe

Robert Ficonak furcsa a viszonya az előrehozott választásokkal. Az előző ciklusban még népszavazást sürgetett a választási ciklus lerövidítésére, tavaly november közepén elismerte, hogy a kormánykoalíciójukban felgyülemlő problémák megoldásának egyik lehetősége lehet az előrehozott választás, decemberben már zéró esélyt látott rá, de január közepén ismét nem zárta ki ennek lehetőségét, mégis zokon vette, hogy a januári tömegtüntetéseken ezt követelték a tiltakozók.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A csütörtöki kassai 15 ezres tömeg után pénteken újabb 100 ezer ember ment az utcára, közülük 60 ezren Pozsonyban követelve a Fico-kormány lemondását és kiállva Szlovákia európai jövője, s a demokratikus értékek mellett. Arra szólították fel a kormányt, hogy kormányozzon átláthatóan, tartsa tiszteletben a törvényeket, az intézmények függetlenségét, illetve utasítson el minden együttműködést Oroszországgal.
Fico ukránokat látott a tereken
– Nem 2018-at írunk
– jelentette ki Fico. Ezzel nem csak azt jelezte, hogy tisztában van a naptárak használatával, hanem azt is, hogy nem történik meg a Kuciak-gyilkosság utáni forgatókönyv, amikor idő előtt befejezte miniszterelnöki tevékenységét, és éppen a jelenlegi köztársasági elnök, Peter Pellegrini követte őt a kormányfői székben.

NÉGYEK BANDÁJA: A Hlas listáján megválasztott 4 képviselő addig nem hajlandó megjelenni a parlamentben, amíg Matúš Šutaj Eštok pártelnök nem foglalkozik a követeléseikkel. Hajlandóak támogatni a jelenlegi kormányt, ha az elkezd foglalkozni az emberek valós problémáival és garantálja a demokratikus értékeket (Forrás: X platformm, Slovakia Elects)
Fico azt mondta, hogy a kormány csak a parlamenti választások után cserélhető le, egyben színtiszta hazugságnak nevezte, hogy a Smer ki akarná léptetni az országot az EU-ból. Ez utóbbi kijelentést a tüntetőknek tulajdonította, bár erről nem volt szó a demonstrációkon.
Fico nemzetközi környezetbe ágyazva is értékelte az eseményeket, amikor azt állította, hogy a tüntetők egyharmada ukrán volt, illetve bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki pénteken a tüntetések után az X közösségi oldalon megosztotta Zuzana Čaputová volt államfő élettársának, Juraj Rizmannak szlovák nyelvű bejegyzését: „Pozsony nem Moszkva. Szlovákia Európa”.
2025-ben már túl viharedzettnek és tapasztaltnak gondolja kormányát ahhoz, hogy civil szervezetek, a grúz és az ukrán gárda felforgassa az államot. Mindenesetre már készül a Szlovákiából kiutasítandó személyek listája, nehogy megzavarják a köztársaságot, mert nem tetszik nekik a kormány Ukrajnáról alkotott véleménye.
A szép emberek fekete báránya
A második legerősebb kormánypárt, a Hlas Samuel Migaľék csoportjaként emlegetett négy képviselője már korábban is vonakodott megszavazni kormányjavaslatokat, amely események a párt hétvégi kongresszusán kulminálódtak, amikor kettejüket kizárták a pártból. Csak találgatni lehet, hogy miért nem mindegyiküket.
A pártvezetés feltehetőleg lát még esélyt arra, hogy valamilyen megállapodásra jutnak az egyelőre megtűrt két renitenssel. Egyiküknek – a késmárki polgármesternek – például egy lengyelországi nagyköveti kinevezést lengethettek be, amivel biztosíthatják puha landolását, szellemi integritását és persze a helyére kerülő lojális pótképviselőt.

Migal szerint Szlovákia támogatja Ukrajnát (Forrás: X platform, Samuel Migaľ )
Samuel Migaľ kizárását követően hosszú interjút adott a legellenzékibb érzelmű lapnak, amiben rengeteg kulisszatitkot árult el volt pártja háza tájáról. Állítása szerint még mindig a párt tiszteletbeli alapító elnöke, Peter Pellegrini köztársasági elnök irányítja az eseményeket, az oktatási miniszteren, Tomáš Druckeren keresztül. Nem véletlen, hogy a párt hétvégi kongresszusán is jelen volt.
A párt hivatalos elnöke, Matúš Šutaj Eštok az egészségügyi miniszterük lemondása idején is inkább az Oktoberfesten múlatta/mulatta az időt.
Migaľ szerint a Hlason belül a szép emberek pártjának tartják magukat. Például amikor Pellegrini parlamenti elnöki posztjának utódlásáról volt szó házon belül, Richard Raši azért gondolta magát alkalmasnak a feladatra, mert sokan szimpatikusnak tartják és sokat jár vidéken.
Matúš Šutaj Eštokék korábban azt hangoztatták, hogy a négyek pozíciókat követeltek a pártvezetéstől, így a belügyminiszteri, a parlamenti alelnöki, a katonai hírszerzés igazgatói és a Hlas elnökhelyettesi posztokat, amit Migaľ visszautasított és azt állította, hogy éppen nekik ajánlgatták ezeket a megbékélésért.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki szebb lehetne, a parlament elnöke? (Forrás: X platform)
A nyomásgyakorlás más eszközéhez is nyúlhattak velük szemben, ugyanis egyre többen érdeklődtek náluk és családtagjaiknál magánéleti kérdéseket firtatva és mivel a titkosszolgálatokat vélik tudni a furcsa események mögött, Migaľ a belügyminisztert alkalmatlannak tartja, ha mindez a tudta nélkül zajlik, ellenben ha tudomása van róla, akkor elfogadhatatlannak nevezte ezt az eljárást.
Az interjú legérdekesebb megjegyzése arra vonatkozott, hogy Migaľ szerint egyedül Pellegrini érdekelt a kormány bukásában, mert így Čaputová után neki is lehetősége nyílna egy hivatalnokkormány kinevezésére. Pellegrini ezt a vádat nem sokkal később határozottan visszautasította. Migaľ mindenesetre a helyzet megoldásának kulcsát Fico kezében látja.
Fico előre megy, nem hátra
Fico nem szeretné nyakába venni koalíciós társai problémáit és jelezte, hogy ha a kormány nem fog tudni működni, az a két kisebb kormánypárt hibája lesz, és egyébként sem tud mit kezdeni a frakciókból kiebrudalt képviselőkkel.
A jelenlegi helyzet szerint ugyanis a kormánykoalíció csak 72 biztos szavazattal rendelkezik a 150 fős parlamentben, ami azt jelenti, hogy ha meg is tudná győzni az együttműködésről az SNS frakciójából már távozott Huliakot és két társát, egy Hlas-renitenst még mindig vissza kell csábítania, hogy meglegyen a szükséges 76 képviselője. Az igazi erőpróba az egészségügyi törvények jövő hétre tervezett elfogadása lesz, amely a felmondásukat visszavonó orvosok feltétele volt.
A koalíciós Hlas párt képviselői: Ján Ferenčák és Roman Malatinec, valamint a pénteken kizárt Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš egyelőre nem fognak szavazni a parlamentben. Kérdéses, hogy egyáltalán meg tudják-e nyitni a parlamenti ülést, hiszen ha az ellenzék is távol marad, működésképtelenné válhat a törvényhozó testület.
Fico ennek ellenére alkotmánymódosítási tervekkel hozakodott elő, amelyhez nyilván alkotmányos többség, tehát legalább 90 szavazat szükséges. Alkotmányba foglalná például, hogy csak két nemet – férfi és nő – ismernek el, illetve hogy a nemváltás csak nyomós okból lehetséges, emellett egy gyereket csak házastársak, az elhunyt szülő hozzátartozói, vagy a gyerek gondozója fogadhatna örökbe.
A jogszabályi hierachiát is felborítaná, ugyanis elképzelése szerint nem élveznének elsőbbséget az alkotmánnyal szemben az Európai Unió kötelező erejű jogi normái, ha azok ellentétesek a szlovák alkotmánnyal. Ugyanez vonatkozna a nemzetközi szerződésekre is.
Fico nyilván az ellenzéki kereszténydemokratákat szeretné megpuhítani egy ilyen csomaggal, de tisztában van vele, hogy ez még velük sem biztos, hogy átmenne, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy ne a koalíciós huzavonákról és a valódi problémákról essék szó.
Az előrehozott választásokat jelenleg technikai megoldásnak tartja, nem politikai megoldásnak, viszont a lehetséges forgatókönyvek szűkülése előbb-utóbb arra vezetheti, hogy mégiscsak ebbe az irányba induljanak el a dolgok. Az előrehozott választásokon általában a kormányzó pártokat meg szokták büntetni Szlovákiában, de a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy az oroszbarát és a velük együttműködni hajlandó parlamentbe jutó pártok ne tudnának újra többséget kialakítani.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország7 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az egyetemisták Újvidékről taxival mentek vissza Belgrádba
- Balkán5 nap telt el azóta
Kikerül a forgalomból a színes forradalmakat generáló NED is?
- Bosznia5 nap telt el azóta
Az amerikai kitoloncolások miatt lesznek visszatérők Boszniába is