Connect with us

Horvátország

Horvátország a Fitch-nél is A- osztályos

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Magyarország hitelbesorolása mindhárom jelentős nemzetközi hitelminősítő intézetnél a befektetésre ajánlott kategóriában van. A Fitch, a Standard and Poor’s és a Moody’s egyaránt stabil kilátással sorolja ebbe a kategóriába, bár az értékelések között kisebb eltérések vannak, viszont 2015 óta, vagyis tíz év alatt, Horvátország – rosszabb pozícióból indulva – mindhárom hitelminősítőnél beelőzte Magyarországot

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Kétszer A- a végén nem A+, de lehet, hogy hamarosan itt lesz az is, viszont a három A még messze van
Kétszer A- a végén nem A+, de lehet, hogy hamarosan itt lesz az is, viszont a három A még messze van (Forrás: horvát kormány)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Standard & Poor’s után a egy másik hiteleminősítő, a Fitch is az eddigi legmagasabb osztályzatot adta az országnak az A- besorolással és stabil kilátásokkal, amit Horvátországban történelmi eredményként könyveltek el, a kormány tagjai pedig kihasználták a helyzetet, hogy tovább fényezzék magukat. Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerint ez az esemény egyértelműen azt mutatja, hogy az országot megbízható és hitelképes államként kezelik a nemzetközi színtéren. Plenković szerint az A- besorolás elérése különösen fontos eredmény, tekintettel arra, hogy az ország viszonylag rövid idő alatt tudott ilyen magas hitelminősítést elérni, figyelembe véve a globális járvány és az energiaválság okozta kihívásokat. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a horvát gazdaság és a pénzügyi rendszer egyre erősebb, ami hozzájárul a nemzetközi hitelminősítő ügynökségek pozitív értékeléséhez.

Politikai stabilitás és gazdasági fejlődés

Plenković kiemelte, hogy a kormány reformjai és válságkezelési intézkedései közvetlenül hozzájárultak Horvátország hitelminősítésének növeléséhez. A politikai stabilitás és a kormány elkötelezettsége a reformok iránt alapvető szerepet játszott abban, hogy az ország elérte ezt az eredményt.


A miniszterelnök szerint Horvátország most már a „kiemelkedő hitelképességű országok szűk csoportjába” tartozik, és a következő évek politikai stabilitása tovább erősíti majd az ország gazdasági fejlődését és az életminőség javulását.

A horvát miniszterelnök természetesen rögtön sajtótájékoztatót tartott, nem várta meg vele a hétfőt

A horvát miniszterelnök természetesen rögtön sajtótájékoztatót tartott, nem várta meg vele a hétfőt

Az A- besorolás elérése nemcsak a kormány politikai céljainak elismerése, hanem egyértelmű jelzés a nemzetközi piacok számára is, hogy Horvátország megbízható partner a befektetések terén. A Fitch jelentése hangsúlyozza, hogy a horvát gazdaság erős növekedést mutat, amit az európai források gyors és hatékony felhasználása, a bérek emelkedése és az eurózónához való csatlakozás is támogat.

A Fitch hitelminősítő ügynökség több fontos tényezőt is kiemelt, amelyek hozzájárultak Horvátország hitelminősítésének emeléséhez. Az elsődlegesen serkentő tényezők között szerepel a dinamikus gazdasági növekedés, amelyet az európai uniós források gyors felhasználása támogatott. Emellett a bérek növekedése és az eurózónához való csatlakozás is erősítette az ország gazdasági alapjait.

A jelentés szerint Horvátország különösen jól teljesített az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Mechanizmusának forrásaiból származó pénzek felhasználásában, ami hozzájárult az ország gazdasági helyreállításához és a reformok sikeres végrehajtásához.

A Fitch szerint Horvátország a 2019-es BB+ besorolásból mára A- kategóriába lépett, ami négy szintes javulást jelent mindössze öt év alatt. A hitelminősítő ügynökség szerint Horvátország gazdasági növekedése az elkövetkező években is erős marad: a valós GDP-növekedés átlagosan 3,1% lesz a 2024–2026 közötti időszakban, ami jóval magasabb, mint az euróövezetben várható 1,3%-os növekedés.

Marko Primorac, horvát pénzügyminiszter, aki egyúttal a kormány alelnöke is, szintén nagy jelentőséget tulajdonított a Fitch hitelminősítésének.

Primorac szerint az A- besorolás elérése hosszú távú céljaik megvalósítását tükrözi, és azt mutatja, hogy Horvátország hatékonyan kezelte pénzügyeit és gazdasági politikáját. A pénzügyminiszter szerint a minősítés növekedése jelentős elismerés Horvátország számára, ami tovább javítja az ország hírnevét mind a hazai, mind a nemzetközi pénzügyi környezetben.

A magas hitelminősítés nagyobb bizalmat nyújt a külföldi és hazai befektetők számára, és hozzájárul a befektetések, a termelés, az export és a foglalkoztatás növekedéséhez. A kormány célja továbbra is a gazdasági növekedés támogatása, a költségvetési fegyelem fenntartása és az uniós források hatékony felhasználása.

Horvátország nemzetközi összehasonlításban

A horvát kormány sajtóközleménye szerint Horvátország különleges elismerésben részesült azáltal, hogy a világon egyedüli országként három hitelminősítő ügynökségnél is jelentős minősítésjavítást ért el a 2020-as járvány óta eltelt időszakban. Míg a Fitch és az S&P három szinttel növelte Horvátország hitelminősítését, a Moody’s két szinttel javította az ország besorolását.

Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy több mint 130 ország hitelminősítése kerül rendszeresen felülvizsgálatra, és egyedül Horvátország tudott ilyen jelentős javulást elérni a hitelminősítő ügynökségek értékelésében.

A horvát miniszterelnök – akárcsak a Standard & Poor’s esetében – most sem mulasztotta el, hogy nemzetközi kitekintést tegyen, és megjegyezte, hogy a Fitch-nél Horvátország hasonló minősítést kapott, mint Lettország, Lengyelország, Portugália és Spanyolország, miközben Olaszország, Görögország, Románia és Magyarország alacsonyabb osztályzattal rendelkezik.

Horvátország beelőzte Magyarországot

Magyarország hitelbesorolása 2024-ben mindhárom jelentős nemzetközi hitelminősítő intézetnél a befektetésre ajánlott kategóriában van. A Fitch, a Standard and Poor’s és a Moody’s egyaránt stabil kilátással sorolja ebbe a kategóriába, bár az értékelések között kisebb eltérések vannak, viszont 2015 óta, vagyis tíz év alatt Horvátország – rosszabb pozícióból indulva – mindhárom hitelminősítőnél beelőzte Magyarországot.

Magyarország hosszú távú adósságkötelezettségeinek besorolása a Fitch szerint BBB, stabil kilátásokkal rendelkezik. Ez azt jelzi, hogy a gazdaság megfelelő alapokon áll, bár bizonyos kihívások – mint a költségvetési hiány és a magas államadósság – továbbra is fennáll.

Magyarország 2015-ben a Fitch hitelminősítőnél BBB- besorolást kapott, ami a befektetési kategória alsó szintje. Azóta Magyarország hitelbesorolása BBB szintre javult, de nem lépte át az A kategóriát.

Ezzel szemben Horvátország 2015-ben a Fitch-nél BB besorolással rendelkezett, azaz nem-befektetési kategóriában volt. Azóta jelentős előrelépést tett, 2024-re elérte az A- besorolást, ami sokkal kedvezőbb és erősebb minősítés.

Hasonló a helyzet A Standard and Poor’s esetében is, amely szintén BBB besorolást ad Magyarországnak, stabil kilátásokkal. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaságot befektetésre ajánlják, bár némi bizonytalanság továbbra is fennáll, különösen a költségvetési hiány kezelését illetően​.

Magyarország 2015-ben már a befektetési kategóriában volt az S&P-nél, és azóta csak kisebb javulást ért el a BBB–ről BBB-re. Ezzel szemben Horvátország 2015-ben a spekulatív BB besorolással indult, de nagy lépésekkel feljött az A- szintre, ami kiemelkedő fejlődést jelent.

A Moody’s Magyarországot Baa2 szinten tartja, szintén stabil kilátásokkal. Ez a besorolás arra utal, hogy bár az államadósság nem csökkent az elvárt ütemben, a gazdaság stabilizálódása és a befektetések, különösen az elektromosjármű-iparban, javuló tendenciát mutatnak​.

Magyarország 2015-ben a spekulatív Ba1 szinten volt, de azóta javult, és mostanra elérte a Baa2 besorolást, ami a befektetési kategória része, de még mindig nem a magasabb szinteken van.

Horvátország ugyanakkor 2015-ben rosszabb helyzetben volt a Ba2 minősítéssel, de drasztikus javulást ért el, és mostanra megszerezte az A3 besorolást, ami egy stabil és megbízható befektetési minősítést tükröz.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap