Szerbia
A szerb elnök szerint az ellenzék a gyűlöletben egyesül, Ceaușescuval zárult a kampány
Aleksandar Vučić szerb elnök a kampányzáró rendezvényeken arra figyelmeztette a szavazókat, hogy a vasárnapi helyhatósági választások alkalmával hozott döntés komoly felelősséget jelent, mert Szerbia jövőjéről szól. Szerinte az ellenzék terve a megtorlás és a másként gondolkodók elleni támadás, míg a Szerb Haladó Párt a fejlődést és a haladást képviseli
Ceaușescu is előjött a Szerb Haladó Párt kampányzáró nagygyűlésén, amelyen Aleksandar Vučić szerb elnök és a Szerb Haladó Párt (SNS) legfontosabb tagja Nišben kijelentette, hogy a választások után az ellenzék a kormányzat elleni gyűlöletben tömörül, hogy megpróbálja megváltoztatni Szerbia irányvonalát.
Vučić arra szólította fel a polgárokat, hogy vasárnap a fejlődés és előrehaladás programjára szavazzanak, nem pedig a múltba való visszatérésre. Hangsúlyozta, hogy az ellenzék célja Szerbia visszafordítása a régi, sikertelen időkbe, ehelyett az SNS a stabilitást és a gazdasági sikereket képviseli.
A szerb elnök kampányzáró beszédét élőben közvetítette az országos frekvenciával rendelkező kormánypárti Pink Televízió, amely az esti órákban – egészen pontosan kilenc órától – megnyitotta a stúdióját a szerb elnök és legközelebbi munkatársai előtt, hogy az éjfélkor kezdődött kampánycsend előtti utolsó órákat együtt töltsék a nézőkkel. Nišben és a stúdióban is jelen volt Miloš Vučević miniszterelnök, Ana Brnabić szerb házelnök, Siniša Mali pénzügyminiszter és Ivica Dačić belügyminiszter.
Stadioni hangulat a niši sportcsarnokban
Vasárnap Belgrád mellett Szerbia 89 városában és községében tartanak helyhatósági választásokat, ezek közé tartozik Niš is. A választási hadjáratra kormányzati részről nagyon ráerősítettek, így végsőkig felfokozott politikai légkörben zárult a kampány. A főszereplők éppen az említett személyek voltak, akik valójában egyetlen választási listán sincsenek rajta, és sehol sem lesznek polgármesterek.
Kapcsolódó cikk
Állampárti rendszer alakult ki Szerbiában, ahol vasárnap a decemberi választások reprízét tartják
Vučić a rengeteg szerbiai zászló tengerében mondta el kampányzáró beszédét a niši Čair sportcsarnokban, ahol arra figyelmeztetett, hogy a választási küzdelem nehezebb és bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik. Bár az ellenzék megosztottnak tűnik, a választások után a kormányzat elleni gyűlöletben egyesül, hogy megpróbálja megváltoztatni Szerbia fejlődését és útját.
Vučić annak a rémét is felvázolta, hogy az ellenzék vissza akarja vinni az országot a múltba, amikor emlékei szerint gyárakat zártak be, emberek százezreit bocsátották el, és az ország elvesztette nemzeti büszkeségét és méltóságát. Minderre néhány perccel később azzal erősített rá, hogy a jelenleg ellenzékben lévők Nišben korábbi kormányzásuk idején minden gyárat tönkretettek és bezártak.
A szerb elnök rögtön a beszéde elején arra is felhívta a figyelmet, hogy a vezető ellenzéki újságírók szerint ő úgy végzi, mint Nicolae Ceaușescu volt román elnök – talán kivégzik -, mondta egy kisebb füttykoncert és dobolás közepette, de azonnal hozzátette, hogy ő ettől nem fél, amitől fél, az csak Isten és a nép véleménye.
A beszéd során a kivégzés visszatérő motívummá vált, a szerb elnök szerint ugyanis az ellenzék programja arról szól, hogy hatalomra kerülésük után „kit fognak kivégezni, és kit fognak elüldözni”, ezzel szemben a kormányzat programja „Szerbia fejlesztése és előmozdítása”.

Nišben és a stúdióban is jelen volt Miloš Vučević miniszterelnök, Ana Brnabić szerb házelnök, Siniša Mali pénzügyminiszter és Ivica Dačić belügyminiszter, a képen az első sorban állnak (Screenshot: Pink Televízió)
Az elmondottak alapján Aleksandar Vučić rögtön beszéde első perceiben több fenyegetést is felvázolt, amelyek az országra leselkednek, ha vasárnap a választók nem a Szerb Haladó Pártra és a köré tömörülő politikai erőkre szavaznak.
Vučić szólt a niši munkásokhoz is, akiknek az elmaradt bérek kifizetését ígérte, amelyeket állítása szerint az immár tizenkét évvel ezelőtt megbukott kormányzat hagyott hátra. Kiemelte, hogy a jelenlegi kormány gazdaságilag sikeres és stabil országot épített, amit az előző kormányok nem tudtak megvalósítani.
Vučić tehát arra figyelmeztette a választókat, hogy a vasárnapi döntés komoly felelősséget jelent, és Szerbia jövőjéről szól. Szerinte az ellenzék terve a megtorlás és a másként gondolkodók elleni támadás, míg az SNS a fejlődést és a haladást képviseli.
Ceaușescu és a szerbiai kampány
A szerb elnök a niši Čair sportcsarnokban tartott grandiózus nagygyűlést követően inget és zakót váltott, a mondanivaló viszont maradt ugyanaz, indoklásként pedig elhangzott, hogy a kampányzárás középpontjában azért szerepelt Niš, mert ott a legbizonytalanabb a helyzet.
Ismételten előjött Ceaușescu is, aminek az előzménye az volt, hogy Ivan Protić, a Beta hírügynökség munkatársa a Nova S ellenzéki televízió műsorában azt találta mondani, hogy „egyetlen tekintélyelvű kormány sem adja át önként a hatalmat, hacsak nem állítod a fegyverek csöve elé, mint Romániában Ceaușescut!”

Ivan Protić, a szinte felbujtással felérő kellemetlen nyilatkozat „szerzője”, a felirat szerint a „jobboldali koalíciók a populizmus elve alapján működnek” (Screenshot, Nova S
A felvétel tegnap bejárta a szerb internetet, a kormányközeli sajtó pedig erősen ki is használta az igencsak kellemetlen nyilatkozatot, és mint láthattuk, a szerb elnöki kampányzárás során is központi téma volt.
Vučić ennek fényében a tévéműsorban ígéretet tett arra, hogy mindenhol elfogadják a vereséget, ahol veszítenek, vagyis ahol a „nép megbünteti őket”, és gratulálnak az ellenfélnek.
Nyilatkozat: A fenti tartalom Aleksandar Vučić kijelentéseit tükrözi, és sem az ő véleménye, sem az említett másik álláspont nem feltétlenül képviseli a szerző nézeteit. A választások kimenetele a cikk megjelenésének időpontjában még ismeretlen volt.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.
[ays_poll id=155]

