Connect with us

Szerbia

A SerbHunGas megkezdte a munkát, regionális gázközpontok épülnek Szerbiában

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

SerbHunGas
Dušan Bajatović, a szocialista őskövület a Srbijagas élén (Forrás: Tanjug)
play icon A cikk meghallgatása

Többször megfordult a fejemben, hogy hogyan kellene írni az új szerb-magyar energetikai cég nevét, SERBHUNGAS vagy Serbhungas, de végül egy harmadik megoldás mellett döntöttem, az összetételek mentén használok nagybetűket, így lesz belőle SerbHunGas. Viszont máris észrevettem, hogy elkövettem egy megbocsáthatatlan hibát, amikor szerb-magyar céget említettem, pedig valójában magyar-szerb cégről van szó, amelyben Magyarország, illetve egy magyar cég a többségi tulajdonos 51-49 arányban. Rögtön az jutott az eszembe, hogy íme egy újabb INA-MOL, és ezzel párhuzamosan az is felmerült bennem, hogy a szerbek aligha lesznek olyan mulyák, mint a horvátok, hogy évekig pereskedjenek, ők más módszereket használnak a vitás kérdések rendezésére.

Megkezdte a működést

A szerb Tanjug hírügynökség jelentése szerint a SerbHunGas megkezdte a működését, ezt pedig a szerb állami gázvezér, a Srbijagas vezérigazgatója, Dušan Bajatović tette közzé az említett hírügynökség által.

SerbHunGas

Dušan Bajatović, a csövek ura

Bajatović azt is elmondta, hogy a SerbHunGas célja a gázkereskedelem bővítése a régióban, amihez szükség van arra, hogy a Srbijagas rendelkezzen uniós regisztrációval, ennek érdekében pedig a szerb gázvállalat hamarosan saját céget alakít Budapesten.

A veterán szerb gázvezér szerint meg kell nyitni a piacokat, ezáltal a magyar-szerb, vagy szerb szempontból a szerb-magyar gázpartnerség a piacokon történő közös megjelenést szolgálja, merthogy a szerbek ezután több gázt szeretnének eladni, miután lassan tranzit gázhatalommá válnak.

Magyar szempontból megfordult a kocka, Szerbia ugyanis már nem Magyarország felől kapja a gázt, miközben az új felállás szerint Magyarország Szerbia felől szerzi, vagy szerezheti be a gáz legnagyobb részét, és ez még inkább így lehet, ha megépül a Niš-Dimitrovgrad-Szófia interkonnektor, ami az előrejelzések szerint októberre várható.

A szerbeknek nagy terveik vannak

A szerbek fantáziáját az is megmozgatta, hogy Magyarország hét milliárd köbméter gázt képes tárolni, Szerbiában ugyanakkor csak egy fél tároló áll rendelkezésre Törzsudvarnokon (Banatski dvor) szerény félmilliárdos kapacitással. Az ottani gáztároló másik felét az oroszok uralják.

Ugyanakkor a szerbeknek nagy terveik vannak, interkonnektort építenének Észak-Macedónia felé (is), de jártak Azerbajdzsánban, és már tárgyaltak az Egyesült Államokkal, valamint Katarral, mert miután elkészül a szerb-bolgár interkonnektor, és mivel már megépült a görög-bolgár konnektor, új beszállítók jelenhetnek meg a színen, amit amerikai és uniós szóhasználattal úgy fogalmazhatnánk meg, hogy megtörténik az “energiaforrások diverzifikációja”, ami által Szerbia is leamputálható az orosz gázról.

Bajatović azt sem zárta ki, hogy a SerbHunGas esetleg közös gázközpontokat hoz létre Újvidéken, Belgrádban és Nišben, és mivel a hírt először egy helyi adó tolmácsolásában hallottam Palics felé autózva, azt is beleértettem a hírbe, hogy Szabadkán is gázközpont épül.

Vagy a helyi adó magyarázta bele, vagy engem viccelt meg a hely szelleme, mert hogy később nem találtam a szabadkai gázközpont létestésére vonatkozó utalást, ezért elnézést kérek a szabadkaiaktól, pedig én nekik is adtam volna egy gázközpontot, de hát nem rajtam múlik.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava