Horvátország
A MOL várhatóan Horvátországban finomítja a Somogyban kitermelt földgázt

A zágrábi Jutarnji list értesülései szerint már az év második felében megkezdődhet a horvátországi Molna (Molve) mellett lévő finomítóban a somogyi Vízvár és Görgeteg- Babócsa gázmezőkön termelt földgáz finomítása. Az eset hátterében kőkemény gazdasági érdekek állnak: csupán 20 kilométeres gázvezetéket kell építeni a gólai csatlakozóig, ami sokkal kedvezőbb, mint bármilyen egyéb megoldás, amely a magyarországi finomítókig szállítaná a gázt. Logikus és egyszerű, de nem is olyan régen, még minden másként volt.
Mit tett az EU értünk?
A közép-európai természetes gazdasági folyamatokat annak idején országhatárok közbeiktatásával szétverő nagyhatalmak alapos munkát végeztek: durván száz év kellett ahhoz, hogy ismét beinduljanak ezek a folyamatok, amelyek elsősorban a geográfián és a józan észen alapulnak.
Én jobbára Horvátországban kísérem a mozgolódást: a szlovákok Zágrábban gyártanak vasúti kocsikat, a csehek a szlavónbródi Đuro Đaković nehézipari konszernben érdekeltek némi hadiipari felhangokkal, a Duna- Dráva Cement még 2015-ben megkezdte terjeszkedését, az OTP az öt legnagyobb horvát bank egyike, az INA- MOL pedig egy saját világot képez.
Éledezik a vagy húsz évig tetszhalottként tengődő Eszék, a Drávaszög és úgy tűnik Szlavónország is elmozdult a holtpontról.
Ha tetszik, ha nem, mindezt az Európai Uniónak köszönhetjük, úgy ahogy Schumann és Monet megálmodta. A brüsszeli bürokratákról továbbra sem lehet semmi jót mondani, de majd csak megreformáljuk őket is valahogy.
Vissza a gázbizniszhez
Az INA- MOL Somogy nevű közös projektje, még 2008-ból származik. Ezt időközben a gazdasági válság miatt leállítottak, de most hogy Európa egyre nyilvánvalóbban teljesen lekapcsolódik az orosz gázszállítmányokról, tavaly úgy határoztak, hogy újraindítják.
Az INA tolmácsolása szerint, a magyar gáz molnai finomításának kezdetéhez szükséges beruházást a MOL-nak kell biztosítani – 20 kilométernyi rendszerösszekötőt (interkonnektort) kell építeni, és infrastruktúrát kell fejleszteni.
A horvátországi beruházások egy része a Gola- Duboka csatlakozó átalakítására, és egy mérővezeték telepítésére vonatkozik, amelyet az INA valósít meg.
Az INA szerint, naponta 170 ezer köbméter földgáz érkezik majd Magyarországról a molnai finomítóba. Ez az mennyiség, amint azt Dalibor Pudić, a Horvát Gázszövetség elnöke elmondta a Jutarnji listnek nyilatkozva, a horvátországi teljes éves gáztermelés körülbelül 10%-a, ami szerinte „se nem kevés, se nem elhanyagolható”.
Arra a kérdésre, hogy a két cég hogyan osztja meg a Vízvár és a Görgeteg- Babócsa lelőhelyekről származó gáz értékesítéséből származó bevételt, az INA azt válaszolta, hogy „a gázt a CPS Molve (Centralna plinska stanica Molve) dolgozza fel, és az INA díjat számít fel a MOL-nak érte”.
Mindenesetre, ahogy erre felhívta Pudić a figyelmet, amikor a gázt a gázvezetékbe vagy a szállítórendszerbe szivattyúzzák, az olyan árucikké válik, amely minden piaci szereplő számára elérhető, így akár exportálható is.

Gázkút a somogyi Vízváron (Forrás: YouTube)
Horvát források szerint a magyar fél azért döntött így, mert ez számukra jövedelmezőbb, mint ha Somogyból – ahol a vízvári és a görgeteg-babócsai telephely található – a magyarországi gázfeldolgozó üzemek felé építenének gázvezetéket.
A molnai feldolgozóüzemmel való összeköttetés lehetővé teszi a két gázmezőn lévő kutak állandó működését.
A MOL üzleti beszámolói szerint a Somogy-projekt a vállalat három legfontosabb magyarországi gázprojektjének egyike. A MOL szénhidrogén-kutatást végez többek között Norvégiában, Irakban (Kurdisztán), Pakisztánban, Ománban és Kazahsztánban.
A MOL teljes kutatási portfóliójában a magyarországi kutatókutak ennek mintegy 30 százalékát teszik ki.
Magyarország körülbelül 10 milliárd köbméter gázt használ fel évente, az ukrajnai háború előtt ennek 80 százaléka orosz importból származott, és csupán ennek 20 százaléka, mintegy 2 milliárd köbméter volt a hazai kitermelés.
A finomítót nem kell bővíteni
Az INA szerint a magyar gáz CPS Molve által történő feldolgozása nem igényel további beruházásokat, mivel az üzem napi feldolgozási kapacitása ötmillió köbméter gáz. Molnában egyébként a közeli drávamenti gázmezőkről származó gázt dolgozzák fel.
Kapcsolódó cikk
Máskülönben, mint erről annakidején már cikkeztünk a BALK-on, a horvátok meglehetősen jól állnak a gázzal.
Az Állami Szénhidrogén-ügynökség adatai szerint a hazai szárazföldi és tengeri mezőkről származó földgáztermelés 2022-ben elérte az egymilliárd köbmétert, kielégítve Horvátország 2,7 milliárdos földgázszükségletének mintegy 40%-át.
Ami az INA meglévő szárazföldi kutatási területekbe történő beruházásait illeti, a közelmúltban indult meg a termelés a Novszka (Novska) melletti Jamarica kitermelési területen.
A Somogy-projekt mindenképpen fontos az INA, az állam és a MOL részvényesi kapcsolatai szempontjából. Sőt belpolitikai vetületei is lehetnek, mert egy időben a Horvátországból származó nyersolaj a horvát média egy részének rémületére Magyarországra került feldolgozásra.
Ezt ellensúlyozhatja most a Magyarországról érkező gáz, ráadásul lesz mit a mindenfelé hazaárulást szimatoló horvát ellenzék orra alá dörgölni.

Horvátország
Robotok, robotok, világít az orrotok (egy költő veszett el a tudósítóban)

A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország, plusz Dél-Korea, Izrael és Egyiptom) 730 gyerek vesz részt Európa legnagyobb robotikai versenyén. A rangos eseményt, amely ezt az interdiszciplináris tudományterületet népszerűsíti, először rendezik meg Horvátországban.
RoboCup Junior
A Horvát Robotikai Társaság elnöke a Večernji list tudósítójának azt mondta, hogy pontosan 159 csapatot, azaz több mint 700 diákot és mentoraikat tudták elhozni, akik három kategóriában versenyeznek majd: On Stage, Rescue és Soccer.
– Ez három nagyon igényes kategória 15 alkategóriában, ahol 15 Európa-bajnokot kapunk
– tette hozzá Ivica Kolarić, aki egyben a Varasd megyei Robotikai Központ vezetője is.
A versenyzők változatos korcsoportokban lépnek fel, az óvodásoktól középiskolásokig, robotjaik a következő négy napban táncolni, focizni fognak, és áldozatokat mentenek veszélyes területekről, például földrengések romjai alól, stb.
A horvátországi iskolákban rendkívül népszerű a robotika, többek között a Horvát Robotikai Társaságnak köszönhetően.
A húsz évvel ezelőtt alapított lelkes egyesület tizenöt éve Ivica Kolarić professzor vezetésével folyamatosan dolgozik a fiatalok oktatásán, és kiváló eredményeket ér el az európai és világversenyeken.
Ezt a munkát és minden sikerüket az európai Robocup szervezet azzal díjazta, hogy idén Horvátországnak ítélte ennek a rangos versenynek a megszervezését.
A jéghegy csúcsa
Ez a fenti hírecske azonban csak a jéghegy csúcsa.
Kevesen tudják, hogy Horvátországban alapították a szintén „robotbarát” IRIM-et (Institute for Youth Development and Innovation), amely non-profit szervezetként Európa legnagyobb iskolán kívüli oktatási programját fejlesztette ki és hajtja végre – a CroatianMakers mozgalmon keresztül, amely csak Horvátországban több mint 300 000 gyereket ért el.

KIS ÁLMOK: Február 7-e és 16-a között rendezték meg a Horvát Makers League harmadik fordulóját (Forrás: Croatian Makers)
Bár az IRIM Horvátországban indult, és elsősorban itt működik, tevékenységét kiterjesztette Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Koszovóra, Montenegróra és Svájcra is, ahol a helyi partnerekkel együttműködve valósítja meg projektjeit, és további tízezer gyermeket von be a robotika világába.
Középpontjában a digitális és tudományos műveltség, valamint a technológiai és egyéb kompetenciák fejlesztése áll a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki Tudományok és Matematika) területén annak érdekében, hogy a most cseperedő nemzedékek a 21. század egyenjogú polgáraivá váljanak a földgolyó más tájairól érkező társaikkal.
Az IRIM a STEM-mel kapcsolatos tevékenységet a fontos kompetenciák eléréséhez szükséges eszköznek tekinti olyan kulcskészségek elsajátítása során, mint a tanulási készségek, a problémamegoldás, az együttműködés, a kommunikáció, valamint az olyan személyiségjegyek, mint a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség, a kitartás, az alkalmazkodóképesség, valamint a társadalmi és kulturális tudatosság.
Az IRIM nagy mennyiségű felszerelést adományoz elsősorban a tudás széles körű és mély terjesztésének eszközeként szervezett tevékenységek, oktatók képzése (csak Horvátországban több mint 4500 pedagógus részesül ebben), oktatási tartalmak fejlesztése, valamint oktatási weboldalak készítése, stb.
Az IRIM egyedülálló abban, hogy sikerül a „skálázhatóságot”, vagyis a mély tudás átadását nagy mennyiségben elérni.
Az IRIM kezdeti és állandó kulcsfontosságú finanszírozása Nenad és Rujana Bakić adományainak köszönhető, de ugyanakkor az egyesületet polgárok, vállalatok és más források adományaiból is finanszírozzák, de sikeresen pályáznak a nemzeti és európai fejlesztési alapoknál is.
Az IRIM már kifejlesztette az oktatók (nagykövetek) szilárd ökoszisztémáját, és kiépített egy gazdag oktatási platformot, amely lehetővé teszi a tevékenységek sikeres fejlesztését.
Mi ennek az értelme?
Horvátország és a szomszédos országok iskolarendszerei a reform különböző szakaszaiban vannak, de jelenleg még nem képesek minőségi tudást nyújtani a STEM területén, vagy olyan kulcskompetenciákat fejleszteni, mint például az együttműködés a csoportmunkában, kommunikáció, tanulási készségek, kreativitás, kíváncsiság, kitartás és vezetői készségek.
Az IRIM feladata nemcsak az hogy, természetes módon befolyásolja e kompetenciák fejlesztését, hanem tudatosan törekszik azok erősítésére is.
Az Eurostat vonatkozó felmérése szerint a horvát állampolgárok – az EU egészéhez viszonyítva – az oktatásnak és a kemény munkának tulajdonítják a legkisebb jelentőséget a siker elérése terén, szemben a politikai kapcsolatokkal és az egyéni boldogsággal.
Hasonló a helyzet más nyugat-balkáni országokban is, ahol ennek kiküszöbölését, vagyis az IRIM által szorgalmazott tevékenységeket helyi partnerek végzik.
Az IRIM fő társadalmi küldetése ugyanis a siker kultúrájának megteremtése azzal a céllal, hogy megerősítse a meritokráciát, mint a társadalom központi pillérét és fő mozgatórugóját.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság4 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English3 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt