Koszovó
A szerb elnök felesége is részt vett a bécsi Szent Száva-napi bálon
Szerbiában egyre gyakrabban szerveznek Szent Száva-napi bálokat, az önálló szerb ortodox egyház alapítójára emlékezve. Már a XIX. században is ünnepnapnak számított január 27-e, vagyis Szent Száva napja, 1990-ben pedig a szerbiai művelődési minisztérium iskolai ünneppé léptette elő, miközben az országban ünnepi műsorok keretében emlékeznek meg a nagy elődről, akinek a tisztelete falusi „táncestek” formájában is megnyilvánul.
A Szent Száva-napi bálok
A balkáni ország egyre több városában szerveznek Szent Száva-napi bálokat, bár ezt a szokást a Covid-járvány némileg visszavetette. Ilyenkor művelődési programokat tartanak, amelyeken részt vesz a település apraja és nagyja, hogy lerója tiszteletét a szerb történelem emblematikus alakja előtt, aki a szerb oktatás és a szerb kultúra védőszentje.
Az esti órákban sokfelé Szent Száva-napi bálokat tartanak, amelyeken kaja-pia-tánc a program, ki-ki mehet a „maga kedvesével”, vagy éppen a kedvese nélkül.
A szerb elit azonban nem a falusi ünnepségeket helyezi előtérbe, szívesebben bálozik Bécsben, ahol a Szerb Központ (Srpski centar/Serbisches Zentrum) biztosítja a „glamourt”, vagyis a fényűző Szent Száva-bált.
Ha bál, akkor legyen bécsi
Az idei „elit” bálat a bécsi Hofburgban tartották, ahol többek között feltűnt a szerb elnök felesége, Tamara Vučić is, miközben férje otthon azt számolgatta, hogy pártja milyen esélyekkel indulhat az új választásokon, ha azokat netalán még idén megtartanák.
A szerbiai „bulvár szaklapok” beszámolói szerint az elnöki feleség erre az alkalomra Stefan Đoković szerb ruhatervező bolyhos ruháját választotta.

Szent Száva-bál a bécsi Hofburgban (Forrás: Instagram, Tamara Vučić)
Az egyik ilyen szaklap szerint „Tamara romantikusan nézett ki egy érdekes mintájú púderrózsaszín ruhában. A pánt nélküli ruhát toll formájú bolyhokkal díszítették, amelyek elbűvölő megjelenést kölcsönöztek neki”.
A „szerb first lady” maga sem titkolta, hogy milyen viseletben jelent meg a bécsi Szent Száva-bálon, inkább azt mondhatnánk, hogy az Instagramon dicsekedett el vele.

A szerb elnök felesége az Instagramon dicsekedett el, hogy milyen ruhában „tündököl” a bécsi Hofburgban (Forrás: Instagram, Tamara Vučić)
A szerb bulvársajtó megjegyezte, hogy „Tamara finom, csillogó fülbevalót és egyszerű frizurát viselt”.
A szerb elnök felesége az Instagramon csak annyit fűzött a bécsi Szent Száva-bálra történt kiruccanáshoz, hogy „mágikus este a bálok fővárosában”.
Milorad Dodik is bálozott
A bálon a szerb elnököt Milorad Dodik helyettesítette – bár azt nem mondanánk, hogy gardírozta annak a feleségét – mert ilyen információkkal nem rendelkezünk, a felvételekből az viszont kiderült, hogy sokat tartózkodott a szerb „első dáma” társaságában.

A bécsi Szent Száva-bál: a bájos mosolyú szerb first lady, és az átszellemült Dodik (Forrás: Instagram, Tamara Vučić)
A fotókon jól látható, hogy a boszniai szerbek Miléje puccparádéba vágta magát, hollófekete öltönyben és ugyanolyan csokornyakkendőben feszített a bécsi bálon
Vesna De Vinča televíziós újságírónőtől és rendezőtől tudjuk, hogy az esten Milorad Dodik, akárcsak Tamara Vučić az est meghívott, „különleges vendége” volt.
A bálozásról maga a boszniai szerb elnök is beszámolt a Twitteren, ahova egy rossz minőségű, de a hangulatot mégis csak tükröző videót is kitett, amelyet a saját aláírásával „hitelesített”.
– A bécsi Szent Száva-bál csodálatos hagyomány, amely megmutatja a Szent Száva iránti elkötelezettséget, és tanúskodik arról, hogy ez mit jelent a népünk számára
– írta nem kis pátosszal a Twitteren Dodik, aki természetesen a (boszniai) szerb népet képviselte a bécsi bálon, mint bármikor máskor, ehhez „aligha fér kétség”!
Dodik azzal folytatta a Twitteren, hogy a Szent Száva iránti elkötelezettség a szerb nép identitásának része, ami minden szerb számára, különösen a diaszpórában élők esetében, további kapcsolatot jelent az anyaországgal.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke azt írta a „madárkás csatornán”, hogy szerencsésnek érezte magát azért, hogy szemtanúja lehetett a csodálatos bécsi estének, vagyis inkább a bécsi estélynek.
Egy másik bejegyzésben Dodik arról is megemlékezett, hogy az idei bécsi Szent Száva-bálnak humanitárius karaktere is volt a rászoruló gyermekek támogatását illetően, mint majd arról alább még szó lesz.
Feleségek bálja
A Szent Szávának szentelt bécsi estélyen megjelent Jelena Đoković, az ismét világelső szerb teniszező, Novak Đoković felesége is.

A bécsi Szent Száva-bálon megjelent a „jótékonykodó” Jelena Đoković is (Forrás: jelenadjokovicndf)
A szerbiai bulvár szaksajtó szerint Jelena Đoković vállat felfedő, „szexi sliccel” ellátott, csillogóan barna ruhában jelent meg a rendezvényen, ő viszont erről alig posztolt, az előbb már említett Vesna De Vinča videójából azonban megtudhattuk, hogy Jelena igencsak jól érezte magát.
A „hirtelen szőkített” szerb újságírónő instagramos beszámolójából az is kiderül, hogy a bécsi Szent Száva-bálon humanitárius aukciót is tartottak, amelynek keretében 11 000 euróért kelt el egy Novak Đoković által aláírt mez.
És most jön az egyáltalán nem váratlan fordulat, merthogy ez a pénzt a koszovói szerbek kapják, Vesna De Vinča ugyanis arról számolt be, hogy a „Novak Foundation (@novakfoundation), valamint a csodálatos Jelena Đoković (@jelenadjokovicndf) és Novak Đoković (@djokernole) döntése alapján a pénzt a Kosovska Mitrovica-i (szerb) óvodák felszerelésére különítik el.

