Connect with us

Szerbia

SEMMI SEM VOLT SZABÁLYOS: A belgrádi Freestyler nem először került a címlapokra

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A belgrádi Freestyler sem utószilvesztert, sem szerb újévet nem tart
A belgrádi Freestyler sem utószilvesztert, sem szerb újévet nem tart (Forrás: Twitter)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Újév éjszakáján, mindössze tíz perccel éjfél után Belgrádban süllyedni kezdett egy éjszakai mulató a Száva partján, amiről a A BALK is beszámolt. A Freestyler azóta igencsak “megborult”, és mára már szinte teljesen víz alá került. Miután egy éjszakai mulatóról van szó, könnyen felmerülhet a gyanú, hogy a helynek van némi köze a bűnözéshez, bár ez soha sem nyert bizonyítást, az viszont máris kiderült, hogy a Freestyler és a hasonló folyóparti szórakozóhelyek hivatalosan nem is léteznek, legalábbis ezt állítja a belgrádi polgármester.

Hivatalosan nem létezett

A belgrádi polgármester nem járt a helyszínen, viszont úgy értesült, hogy kétszer-háromszor annyi ember volt a vízre épült szórakozóhelyen, mint amennyi megengedett lett volna, bár itt számokat senki sem említ, merthogy a szórakozóhely valószínűleg nem éppen legálisan működött, így szabályozásról sem igen lehet beszélni.

A belgrádi Kurir jelentése szerint a Freestyler 220 főre van bejegyezve, szilveszterkor azonban minimum 400 főt fogadott, de az sem kizárt, hogy 500, vagy esetleg 600 ember is mulatott a szórakozóhelyen.

Aleksandar Šapić belgrádi polgármester az esettel kapcsolatban, azt mondta, hogy a Száva-parti szórakozóhelyek esetében olyasmiről beszélnek, ami hivatalosan nem is létezik.

– Ki ellenőriz bármit is, ami nem létezik? Ezek ott nem léteznek. A Belgrád partmenti övezetében működő szórakozóhelyek formálisan nem léteznek

– amiből már logikusan következik, hogy törvénytelenül működnek, és nyilván adót sem fizetnek, bár ez csak érintőlegesen, utalás szintjén került szóba. Ezek után logikusan merül fel a kérdés, hogy akkor mégis hogy működhettek:

BEMENT A VÍZ: Belgrádban újévezés közben megsüllyedt a Freestyler szórakozóhely

– Nem tudom, hogy miért engem kérdeznek, és miért nem azokhoz fordulnak, akik húsz évig engedték, hogy ott legyenek, nem engem (kellene kérdezni)

– mondta Šapić, aki nehezményezte, hogy az újságíról gyakran kérdezik olyasmiről, amiről korábban másokat nem kérdeztek meg.

– Most már vége, ha eddig nem kérdezték őket, akkor engem se kérdezzenek

A polgármester szerint a Freestyler hivatalosan nem létezett

A polgármester szerint a Freestyler hivatalosan nem létezett (Forrás: Twitter)

– tette még hozzá a belgrádi polgármester, aki büntetőjogi felelősségrevonást és drákói büntetéseket ígért mindazoknak, akik nem tartják be az előírásokat.

A polgármester utalt arra, hogy a “belgrádi víziváros” modernizálásával kapcsolatban a továbbiakban csak azok működhetnek, akik a munka megkezdése előtt megszerzik a városi és köztársasági szolgálatok engedélyét.

Ez lehet, hogy jól hangzik, ám az sem kizárt, hogy ezzel Šapić szerint darázsfészekbe nyúlt, mert a szóban forgó mulatók érintőlegesen vagy nem csak érintőlegesen a szervezett bűnözés szférájába tartoznak, azok meg nagy valószínűséggel be vannak csatornázva a különböző politikai struktúrák felé.

A belgrádi alvilág és a Freestyler

Merthogy nagy pénzekről van szó. Egy nagyon szimpla belépőjegy 30-40 euró volt, egy “Freestyler separe” csomag viszont már ezer euróba került, ami hat üveg szabadon választott italt tartalmazott.

A belgrádi Freestyler átmenetileg zárva

Még nem kell elindulni, a belgrádi Freestyler a Google szerint átmenetileg zárva

A szórakozóhelyen sok volt a külföldi, és természetesen a fiatal, köztük 16-17 éves fiúk és lányok, akik fejvesztve menekültek a süllyedő szórakozóhelyről, mindent maguk után hagyva, amit utána vagy elnyelt a víz, vagy enyveskezű alakok birtokába került.

A "megmolotovozott" Tilt, volt közös tulajdonosa a Freestylerrel (Forrás: Srbija Danas)

A “megmolotovozott” Tilt, volt közös tulajdonosa a Freestylerrel (Forrás: Insajder)

A mulató azonban nem most került először a címlapokra, miután a Száva-parti szórakozóhelyeket általában különböző szurkolói csoportok tagjai biztosítják, ezért nem ritka az erőszak, és akár más bűncselekmények is előfordulhatnak.

A Freestyler 2017 február utolsó napján szinte teljesen kiégett, miután reggel két órakor körül kigyulladt, természetesen nem önmagától. A szórakozóhelyet két csónakkal érkező személy gyújtotta fel, akik aztán a túlsó part felé indultak, és néhány perc múlva megpróbálták felgyújtani a Tilt nevet viselő mulatót is.

Az akkor beszámolók szerint a két objektum tulajdonosi körében voltak azonos személyek, de az derült ki, hogy kikről van szó.

A Freestyler és a Tilt népszerű belgrádi éjszakai klubok voltak, amelyek környékén mindenféle értelemben “zajlott az élet”, már csak azért is, mert a környéknek a Partizan labdarúgó csapat szurkolói csoportjai “viselték gondját”.

Négy évvel korábban, 2013 nyarán lövöldözés is volt a Freestyler előtt, amelyben három fiatalember sebesült meg, az egyik a szórakozóhely egyik biztonsági embere, a másik az Alcatraz csoport tagja, és egy harmadik alvilági alak, aki később a Janjičari csoportban tűnt fel, amelyből Veljko Belivuk (Velja Nevolja, Bajkeverő Velja) Principi nevű csoportja kinőtt.

A szerb média akkor azt írta, hogy a fegyveres összetűzés a szurkolói csoportok közötti harca következménye volt, amely az éjszakai klubok biztonsági feladatainak ellátásáért folyt. Ilyen esetekben a védelmi pénz beszedése mellett a másik nagy bevételi forrás a kábítószer kereskedem, amelyet a biztonsági emberek által a szurkolói csoportokban felcseperedett bűnözők folytattak.

Ezzel kapcsolatban 2016 áprilisában előkerült egy videó amely szerit a Tilt éjszakai klubban Darko Ristić brutálisan bántalmazta Zoran Jakšićot a kábítószerek terítésével foglalkozó Amerika csoport tagját, és itt a kör bezárul, Ristić és Belivuk legalább egy közös akcióban is részt vett.

Az ismeretség onnan származhat, hogy a Belivuk korábban a magát mostanság a legnagyobb tradícióval hirdető Baywatch partmenti mulató biztonsági embere volt, és ebben a minőséggel félholtra vert egy férfit egy fémből készült székkel.

Az Insajder blog kutatásai szerint a szerb rendőrség ezeket az eseteket követően számos büntetőeljárást kezdeményezett a legnagyobb szurkolói csoportok vezetői és tagjai ellen súlyos bűncselekmények elkövetése miatt, de az ügyek általában elakadtak az igazságszolgáltatás útvesztőiben.

A történetnek vannak még szálai, amelyeket reggelig lehetne bogozgatni, és akkor talán még az is kiderülne, hogy a belgrádi Freestyler süllyedéséhez a túlterheltség mellett esetleg más is hozzájárult, amire valószínűleg soha nem derül igazán fény.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Koszovó

Belgrádban agyondicsérik a szerb elnököt az ENSZ-ben mondott beszéde okán

Közzététel:

a megjelenés dátuma

ENSZ
Nem a ruha teszi az elnököt: balról Aleksandar Vučić 2023-ban, jobbról 2017-ből
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 7 perc

Szerbia lakosságának túlnyomó többsége büszke Aleksandar Vučićra, az ő beszéde volt ugyanis a legjobb az ENSZ-ben, és mivel az ENSZ a nagybetűs VILÁGSZERVEZET, így természetesen az egész világon. Ezt nem a BALK állítja, hanem Ana Brnabić szerb miniszterelnök, aki külügyminiszteréhez, Ivica Dačićhoz hasonlóan agyondicsérte az államfői beszédet, amelynek fókuszában természetesen Koszovó állt, és ennek folytán a beszéd csakis történelmi lehetett. A tekintélyes belgrádi Politika legalább tíz cikket szentel az idei szerb elnöki felszólalásnak. Ha viszont összehasonlítjuk a hat évvel ezelőtti beszéddel a vučići produkciót, akkor a szerb elnök színeváltozásának lehetünk szemtanúi, pedig úgy tűnik, mintha Vučić ugyanabban az öltönyben lett volna, mint hat évvel ezelőtt, mintha ugyanazt a nyakkendőt viselte volna – csak a hat évvel ezelőtti világoskék ing helyett most egy fehér volt rajta.

A bátor és őszinte Vučić

A szerb miniszterelnök újságíróknak azt mondta, hogy szerinte a a szerb elnök őszinte, bátor és precíz beszédet mondott, amely a lehető legjobban bemutatta Szerbia álláspontját, és felvázolta, hogy milyen következményekkel járhat az ENSZ Alapokmányának, valamint a nemzetközi alapelveknek és a nemzetközi jognak a megsértése.

Brnabić szerint bátorság és őszinteség szempontjából Vučić elnök beszéde volt a legjobb az ENSZ-ben, hiszen a szerb nép szívéből és lelkéből szólt.

– Vučić elnök soha nem hátrált meg, és nem mulasztott el elmondani bármit is csak azért, nehogy holnap valamelyik nagyhatalom felrója neki, amit mondott

– áradozott Brnabić, aki egyúttal rúgott egyet az ellenzékbe is, állítása szerint különösen fontos ugyanis, hogy Vučić nem ismételt meg egyetlen hibát sem, amelyet az országot 2000 és 2012 között kormányzó ellenzék elkövetett.

A nagyszerű szerb elnöki beszéd ellenére a szerb miniszterelnök nem vár semmiféle változást, mert az túlzottan idealista hozzáállás lenne.

– Túl nagy idealizmus lenne azt várni a nagyhatalmaktól, hogy változtassanak a viselkedésükön, de jó, ha tudják, hogy mi így védjük az álláspontunkat, és ha azzal is tisztában vannak, hogy nem csinálhatnak bolondot belőlünk

– hangsúlyozta Brnabić, de nem ő volt az egyedüli az ömlengésben, hasonlóan nyilatkozott Ivica Dačić szerb külügyminiszter is, aki ezt már a kilencvenes években is igazán jól csinálta, csak akkor a főnököt még Slobodan Miloševićnek hívták.

Dačić szerint Koszovónak soha nem lesz ENSZ-tagsága

A szintén New Yorkban tartózkodó szerb külügyminiszter rámutatott, hogy Aleksandar Vučić, beszéde a legerőteljesebb szerb elnöki beszéd volt az ENSZ-közgyűlésében, amelyet valaha is szerb elnök mondott New Yorkban.

Dačić úgy értékelte, hogy ez nagyon jelentős nap Szerbia számára, mert a szerb elnök hangsúlyozta az ENSZ Alapokmányának alapelveihez való ragaszkodást, és egyértelműen ismertette álláspontját az ország területi integritásának és szuverenitásának legfontosabb kérdéseiben.

– Tíz év miniszterelnöki és külügyminiszteri tapasztalat távlatából, az előtte elhangzott beszédeket is ismerve, bátran kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb és legerősebb beszéd, amelyet szerb elnök mondott itt, az Egyesült Nemzetek székházában

– állapította meg Dačić, aki a helyszínen élvezhette ki a szerb elnök “világraszóló beszédét”, és egyúttal ő is beletörölte a lábát az ellenzékbe, amellyel kapcsolatban megállapította, hogy az a 2000-es fordulat alkalmával azt ígérte, hogy Slobodan Milošević távozása után a helyzet megoldódik, ami végül azonban Koszovó függetlenségéhez vezetett.

A szerb külügyminiszter szerint azonban Koszovó soha sem lesz az ENSZ tagja, mert ezt nemcsak Oroszország és Kína, hanem a világ 193 országának többsége ellenzi, és csak 84 támogatja.

Más kérdés, hogy Koszovó ennek éppen a fordítottját állítja, a koszovói vezetés szerint 117 ország ismerte el a volt szerbiai tartomány függetlenségét, de ez már a számháború része, amibe most nem akarnánk belemenni.

Szinte ugyanaz az outfit

Ami azonnal szembetűnő volt, hogy a szerb elnök mostani outfitje ugyanaz, vagy nagyon hasonló volt, mint hat évvel ezelőtt, bár ami azt illeti az amerikai-európai dress codeban túl nagyot nem lehet alkotni.

Hat évvel ezelőtt a szerb elnök napra pontosan ugyanakkor szólalt fel, mint idén, vagyis szeptember 21-én.

A 2017-ben mondott beszéde elején azt hangsúlyozta, hogy néhány állami vezetőhöz képest nem érzi szükségét annak, hogy a saját népének udvaroljon, vagy hogy választási kampányt folytasson az ENSZ-közgyűlésének szószékéről, mert már minden belső csatát megnyert (abban az évben lett elnök).

Az akkori Vučić szerint a balkáni régió prosperálása szempontjából a béke és a stabilitás megőrzése a legfontosabb, ezért Szerbia nagyon sok erőt fektet a régió stabilitásának megőrzésébe.

A szerb elnök akkor is azt hangoztatta, hogy Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ebben nincs semmi új, mert csorbát szenved Szerbia szuverenitása és területi integritása, de ennek ellenére hazája nemzeti prioritásnak tekinti a koszovói kérdés békés megoldását.

Hat évvel ezelőtt Vučić úgy fogalmazott, hogy a pontosan meg nem nevezett nagyhatalmak nem voltak konstruktívak 1999-ben és 2008-ban, vagyis a Kis-Jugoszlávia bombázása és Koszovó függetlenségének kikiáltása alkalmával.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a térségbe érkező idegenek általában azt kérdezik, hogy Szerbia egy jobb jövő vagy egy konfliktus felé halad-e? Ehhez hozzátette, hogy Szerbia új és minőségi viszonyok kiépítésére törekszik a régióban a kölcsönös tisztelet és az uniós előrelépés érdekében.

Vučić akkor azt is kijelentette, hogy nehéz kompromisszumokat hoztak meg hogy elfogadható megoldásokat találjanak a súlyos kérdésekre, viszont fizikai konfliktusok nem történtek abban az értelemben, hogy bárki is etnikai összetűzésben vesztette volna életét.

A szerb elnök akkor azt mondta, hogy a szerbek és az albánok nagy lépést tettek előre, és ezért mindenki arra törekszik, hogy folytassa a politikai erőfeszítéseket.

Ha figyelmesen végig olvassuk ez a visszaemlékezést, akkor az az érzésünk támad, hogy 2017-ben egy békülékeny, kiegyensúlyozott, és higgadt Vučić állt a pulpituson, aki nem volt konfrontatív, és – ami fontos – nem volt fenyegető, bár az alaptézisek akkor is ugyanazok voltak, mint ma.

ENSZ

A szerb elnök szerb újságírólnak azt mondta, hogy fejből

A képükbe vágta az igazságot!

A szerbiai kormányközeli és nacionalista sajtó úgy számolt be a szerb elnök idei beszédéről, mint valami hősies kiállásról, amely során mindazt a nagyok és hatalmasok képébe vágta, amit hallani sem akarnak.

A Republika szerint Aleksandar Vučić szerb államfő az ENSZ közgyűlésének 78. New York-i ülésén bátor beszédet mondott, amelyben leleplezte a nagyhatalmak képmutatását, ezzel egyúttal figyelmeztetett a nemzetközi normák megszegésének messzemenő következményeire, és ezzel megerősítette, hogy nagy államférfi.

A szerb elnök az ENSZ-ben mondott beszédében kiemelt helyen taglalta, hogy Szerbia úton van az EU felé, de nem áll készen arra, hogy hátat fordítson régi barátságainak, barátjainak.

Aligha kétséges, hogy ma már szó sincs arról, hogy Szerbia uniós irányba szeretne elmozdulni, merthogy közben fontosak lettek azok a régi barátságok, amelyekről hat évvel ezelőtt szó sem esett, amihez adalékként érdemes hozzátenni, hogy Vučić New Yorkban találkozott a kínai alelnökkel is.

A szerb elnök megemlítette, hogy a közösségi média lájkvadász törekvéseinek köszönhetően mostanában nagyobb figyelem irányul egy lájkra, mint a gyermekekre, így nem is csoda, hogy nem ismerjük fel a veszélyeket, amelyekkel szembe kerülünk.

Vučić úgy fogalmazott, hogy Szerbia feldarabolása, amely 2008-ban kezdődött Koszovó függetlenségének kikiáltásával, még mindig nem fejeződött be, az ENSZ Alapokmányának megszegése pedig Szerbia esetében az egyik előidézője azoknak a problémáknak, amelyekkel szembesülünk, és ugyanez vonatkozik a világra is.

A szerb elnök azt hangsúlyozta, hogy szinte minden nyugati ország brutálisan megszegte az ENSZ alapokmányát és a Biztonsági Tanács 1244-es (Koszovóról szóló) határozatát, vagyis sárba tiporták azokat az értékeket, amelyeket most védelmeznek (Ukrajna esetében), amiben van némi igazság, ezt nem tagadhatjuk, és nem is kívánjuk tagadni.

Vučić rosszallta, hogy az amerikai elnök a közgyűlés szünetében fogadta a koszovói elnököt, miközben egy német miniszter úgy fogalmazott, hogy Németország tiszteletben tartja a Világszervezet alapdokumentumát, amihez Vučić annyit tett hozzá, hogy ez mind szép lenne, ha igaz lenne.

A szerb elnök ezúttal is megemlítette a Kis-Jugoszlávia bombázását, de nem elégedett meg azzal, hogy 1999-ben a nagyhatalmak nem voltak konstruktívak, hanem az eseménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy példanélküli eset történt, amikor a világtörténelemben először 19 szövetséges erő úgy határozott, hogy a Biztonsági Tanács bevonása nélkül brutálisan (ez “ünnepi” jelző mostanában) megtámadjon és megbüntessen egy szuverén európai országot egy állítólagos humanitárius katasztrófa megakadályozása érdekében.

A szerb elnök értelmezhetetlennek nevezte azokat az állításokat, hogy a szerbek (a kilencvenes években és korábban) rendőrterrort hajtottak végre Koszovóban, ahol állítólag humanitárius katasztrófa alakult ki, miközben az albán lakosság elűzése folyt: mindez a propaganda Vučić szerint egyedül azt szolgálta, hogy támadást hajtsanak végre egy szuverén ország, értsd Szerbia ellen.

A szerb elnök itt azt találta mondani, hogy az említett országok nem nevettek, amikor az orosz elnök ugyanazzal indokolta az Ukrajna elleni támadás megindítását, amit korábban tőlük lehetett hallani Koszovó vonatkozásában.

Miután már bőven túl léptünk a BALK szokás terjedelmét – szinte megdupláztuk azt – itt jegyeznénk meg, hogy a szerb elnök messziről jött embereknek, mondjuk az afrikaiaknak vagy az ázsiaiaknak, azt mond amit akar, újságíróként azonban emlékszem rá, hogy Aleksandar Vučić 1999-ben hatalmas pénzbírságokkal sújtotta vagy más módszerekkel büntette azokat a szerkesztőségeket – például a Beta hírügynökséget is, amelynek akkortájt dolgoztam – ha nem a kormány hazugságait terjesztették.

Mivel most nem megyünk végig a szerb elnök nagyszerű beszédének összes világraszóló állításán, annyit jegyeznénk meg, hogy nem a ruha teszi az embert, mert most ugyanabban, vagy egy nagyon hasonló öltönyben egy provokatív Aleksandar Vučićot láttunk a 2017-es békülékeny és konstruktív elnöki figurához képest.

Arra már nem emlékszem, hogy 1999-ben milyen gatya volt rajta, de az biztos, hogy akkor szintén egy egészen más ember állt előttünk, aki fenyegetésekkel igyekezett eltitkolni a gaztetteket, amelyek jóval nagyobbak voltak azoknál, amelyeket a koszovói albánok elkövettek, mert hogy arra is volt példa.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava