Connect with us

Bosznia

LÁTOGATÁS: Budapesten tárgyal Milorad Dodik, miközben Boszniában megkezdik a szavazatok újraszámlálását

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Budapesten tárgyal Milorad Dodik boszniai szerb politikus, aki hivatalosan még a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja. A boszniai szerb politikus Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozik, hogy tárgyaljon vele a boszniai fejleményekről. Bosznia- Hercegovinában közben megkezdődik a Szerb Köztársaság elnöki posztjára leadott szavazatok újraszámlálása. Dodik ezért a posztért indult, ám az ellenzéki vádak szerint elcsalta a választásokat.

A szarajevói Avaz hírportál rövid beszámolója szerint Dodik az Orbánnal való találkozó előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a boszniai Szerb Köztársaság az egyetlen a Balkánon, amely „többletenergiát termel”, új erőműveket épít, és erről tárgyal majd Orbánnal.


Dodik szeptember második felében ugyanerről a témáról beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is, akkor a számára baráti boszniai szerb ATV-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az orosz Zarubezsnyefty állami irányítású olajipari vállalat merült fel egy (vagy több) gázerőmű építőjeként a boszniai Szerb Köztársaságban, és ebben „nagyfokú egyetértést” értek el. Az orosz cég több, mint egy évtizede jelen van a boszniai szerb entitásban.

A bosznia-hercegovinai választási bizottság döntését követően közben délután megkezdődik a boszniai Szerb Köztársaság elnöki posztjára leadott szavazatok újraszámlálása.

Boszniában 15 óra 30 perckor nyitják ki a szavazatokat tartalmazó zsákokat, hogy ellenőrizzék a leadott voksokat az boszniai Szerb Köztársaság elnöki és alelnöki szintjén.

Az újraszámláláson részt vesznek a politikai pártok és a független jelöltek, valamint a fő számlálóközpont akkreditált megfigyelői.

A Központi Választási Bizottság adatai szerint Milorad Dodik 291 915, ellenzéki kihívója Jelena Trivić pedig 262 969 szavazattal rendelkezik, ami közel 29 ezer szavazatnyi különbséget jelent.

Az ellenzéki jelölt és az őt támogató pártok azonban új szavazatszámlálást követeltek, mert meg vannak győződve arról, hogy jelöltjüket „brutálisan meglopták” a szavazatok megszámlálása alkalmával.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap