Bosznia
LEHALLGATJÁK: A boszniai államelnökség szerb tagja lehallgatja az amerikai nagykövetet

Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja egy Brčkóban tartott találkozón elmondta, hogy lehallgatják Michael Murphy amerikai nagykövetet. A kijelentés azt követően hangzott el, hogy az Amerika Hangján megjelent egy cikk, miszerint Oroszország titokban finanszírozta a boszniai szerb vezetőt.
Az amerikaiak által többszörösen szankcionált Milorad Dodik egy a brčkói pártgyűlésen azzal a kijelentéssel derítette jókedvre a hallgatóságot, hogy lehallgatják az amerikai nagykövetet.
– Most már mi is lehallgatjuk őket, nem csak ők hallgatnak le minket. Tudom, miről beszélnek. Ez öt-hat évvel ezelőtt nem volt lehetséges. Gondolni sem mertél rá, hogy lehallgatod az amerikai nagykövetet, most meg csak rákattintunk. Mi is tudjuk, hogy mit csinál. Mi vagyunk az állam
– hallható azon a videón, amelyet a Dodik által gyűlölt Istraga.ba hozott nyilvánoságra. Egyelőre nem világos, hogy a bosnyák portál miként jutott hozzá a felvételhez.
A rövid videó szerint a jelenlévők jót derültek a kijelentésen, amely szinte egyidőben hangzott el azzal, hogy az említett amerikai nagykövet Dragan Lukač boszniai szerb belügyminiszterrel és Siniša Kostrešević rendőrfőkapitánnyal találkozott, és a boszniai szerb köztársaság biztonsági helyzetéről, a jogállamiságról és a korrupció elleni küzdelem fontosságáról tárgyalt velük.
A balkáni hálózattal rendelkező és általában jól informált N1 hírcsatorna megjegyezte, hogy Dodik nem első alkalommal beszél a lehallgatásokról, 2020 májusában a boszniai szerb parlamentben ugyanis megemlítette, hogy lehallgatják Draško Stanivuković Banja Luka-i polgármestert, és az ellenzék többi tagját.
Dodik és az Istraga kapcsolata
A Brčkói Körzet – ahol az amerikai nagykövettel kapcsolatos kijelentés elhangzott – Bosznia- Hercegovina különleges jogállású területe az ország északkeleti részén, a Száva partján.
Ezzel szemben Dodik úgy tekint a városra, mint a boszniai Szerb Köztársaság részére, ezért azt szeretné, hogy Brčkót autópálya kösse össze a tőle nyugatra lévő Banja Lukával és a keletre lévő Bijeljinával, annak folytatásaként pedig Szerbiával.
Brčko jogi státusának megváltoztatása nyilván csak a daytoni szerződés megváltoztatása által lenne lehetséges.

-
Bosznia4 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot