Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

Montenegró

ÁTKÜLDTÉK A MÁSVILÁGRA: Várandós felesége és kislánya szeme láttára ölték meg a škaljari klán vezetőjét Törökországban

Jovan Vukotic
LIKVIDÁLTÁK: Jovan Vukotićot csak sikerült eltenni láb alól, nem először akarták megölni (Forrás: Blic)
Olvasási idő: 1 perc

Médiajelentések szerint Jovan Vukotićot várandós felesége és kiskorú lánya szeme láttára ölték meg Isztambulban csütörtökön este nyolc óra körül. A škaljari klán vezetője szökésben volt, miután a montenegrói igazságügyi hatóságok egy éve elfogatóparancsot adtak ki ellene. Vukotić azt követően vette át a bűnbanda vezetését, miután a keresztapja szintén gyilkosság áldozata lett 2020 januárjában.

Vukotić a feleségével és a lányával együtt állítólag az autójában ült, amikor egy motoros támadó lövéseket adott le a járműre. A bandavezér felesége és gyermeke nem sérült meg.

Az orvosok megpróbáltak segíteni rajta, de nem tudták megmenteni az életét.

Vukotić – aki ellen nemzetközi körözés volt érvényben – augusztusban szökött meg Montenegróból, de a rendőrökön kívül kereste a rivális kavači klán is, amely állítólag 900 ezer, más források szerint 4 millió euró vérdíjat tűzött ki a fejére.

A montenegrói maffiózó korábban is járt már Törökországban, ahol 2018 szeptemberében letartóztatták, és kiadták Szerbiának. A belgrádi bíróság akkor 15 hónap börtönre ítélte, mert hamis macedón útlevéllel utazott.

A szerbiai speciális ügyészség közben azzal gyanúsította meg, hogy 2020 novemberében és decemberében bűnszervezetet hozott létre a kavači klán vezetőinek, Slobodan Kašćelannak és Radoje Zvicernek a meggyilkolására. Állítólag a másik banda vezetőjének feleségét, Tamara Zvicert is megpróbálta levadászni.

Egyes értesülések szerint a rivális banda két vezetőjének meggyilkolását a Sky telefonos applikáción keresztül igyekezett megszervezni.

A škaljari és a kavači klán közötti háború 2014 végén kezdődött, amikor 300 kilogramm kokain tűnt el Valencia kikötőjében. A bandaháború első áldozata a škaljari klánhoz tartozó Goran Radoman volt, akinek a halála után mindkét oldalon “potyogni kezdtek az áldozatok”, mára már jóval ötven felett tartunk.

Legutóbb Pag szigetén lőtték le a škaljari klán egyik tagját. Goran Vlaovićot a közkedvelt Zrće strand strandnál brutálisan gyilkolták meg, támadója egy szerbiai származású bérgyilkos volt, aki hátulról egy hangtompítós pisztollyal nyakon lőtte áldozatát, a férfi a helyszínen meghalt.



kis festett kabatok222kis festett kabatok


Lektor nélkül dolgozunk. Ha helyesírási hibát találsz, akkor jelöld ki a szót az egérrel, majd egyszerre nyomd le a következő két billentyűt: Ctrl+Enter. A program semmiféle személyes adatot nem kér, és nem továbbít. Köszönjük, hogy segítesz jobbá tenni a BALK-ot!

Napi hírlevél


Mi munkát teszünk bele, legyen a megosztás a fizetség!





Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: