Connect with us

Albánia

CELLA: Az albán miniszterelnök meglátogatta Hashim Thaçi volt koszovói elnököt a hágai börtönben

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

1rama borton
play icon A cikk meghallgatása

Nem szokványos diplomácia esemény színhelye volt a héten Hága, ahol Edi Rama albán miniszterelnök “megbeszélést folytatott” Hashim Thaçi volt koszovói elnökkel, akinek a “székhelye” jelenleg a hágai börtönben van. A találkozót követően Rama kijelentette, hogy a látogatás számára “meglehetősen találkozó volt”. A két politikus legutóbb 2020. június 29-én találkozott, akkor még Pristinában, ahol a “fogadó fél” szintén Hashim Thaçi volt, egészen más körülmények között. Hashim Thaçit 2020 decembere óta tartják fogva Hágában.

Az albán miniszterelnök szerint a koszovói felszabadító háborút nem lehet átírni, és más keretekbe sem lehet helyezni, mert az annak során mutatott “hősiesség és a véráldozatok” az eseményeket “aranykeretbe foglalják”.

Rama börtönlátogatásának elsősorban az volt a célja , hogy “többet tudjon meg” a különleges ügyészség vádemeléséről Hashim Thaçi koszovói elnök és a koszovói parlament volt elnöke, Kadri Veseli ellen.

– Thaçi elnököt csúcsformában találtam, aki talán erősebb, mint amikor idejötte előtt találkoztam vele

– mondta az albán miniszterelnök, aki szerint “az eljárás elkerülhetetlen és szükséges módja annak, hogy bebizonyítsák a Koszovói Felszabadító Hadsereg és a szabadságharc vezetőinek tisztaságát, amit az érintettek a demokratikus, szabad és szuverén Koszovó érdekében tesznek”.

A kérdéssel foglalkozó Különleges Bíróság a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori tagjai által elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgálja.

A vádirat szerint az 1998 márciusa és 1999 szeptembere közötti időszakban az UÇK volt vezetői és más tagjai “bűnszervezetet” működtettek azzal a céllal, hogy átvegyék az ellenőrzést és a hatalmat Koszovó felett. Ezt olyan módszerekkel hajtották végre, amelyek magukban foglalták a megfélemlítést, a rossz bánásmódot, az erőszakot és az ellenségnek tekintett személyek illegális kiirtását, vagyis háborús bűnöket követtek el.

A módosított vádirat benyújtására 2022. április 29-én került sor, ennek következtében a vádak súlyosbodása várható Thaçi és társai ellen.

Hashim Thaçi, aki a 2020-as vádemelés hírére lemondott elnöki tisztségéről, Koszovó ötödik elnöke volt, korában a Szerbiától való elszakadásáért harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereget, majd a Koszovói Demokrata Pártot vezette.

A börtön, ahol a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (Ushtria Çlirimtare e Kosovës, UÇK) egykori vezetőit tartják fogva, a Hágához tartozó Scheveningenben található, ahol a nagy ellenfél, Slobodan Milošević volt jugoszláv, majd szerb elnök raboskodott, és halt meg.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava