Connect with us

A Háború

KÖZÖS CSALÁD: Olaszország romániai logisztikai központon keresztül küld segélyt Ukrajnának

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

luigi bogdan
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Olaszország elsőként küldött segélyt Ukrajnának a romániai humanitárius logisztikai központon keresztül, a két ország pedig „a továbbiakban is szorosan együttműködik az Ukrajna elleni agresszió következményeinek elhárításában. Erről Bogdan Aurescu, a román diplomácia vezetője beszélt Bukarestben, miután tárgyalt Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel.

Közös sajtóértekezletükön Aurescu elmondta: a Szucsáván (Suceava) létrehozott logisztikai központba március 9-én – a központ megnyitásának napján – érkezett meg az első négy kamion abból a 26 teherautónyi gyógyszer-szállítmányból, amellyel Olaszország segíti az ukrán hatóságokat.

Románia és Olaszország a háború elől menekülők segítésében is együttműködik: a román hatóságok több mint kétezer olasz állampolgár evakuálásában vállaltak szerepet.

Aurescu köszönetet mondott Olaszországnak azért, hogy a Romániába küldött, nyolc Eurofighter Typhoon vadászgéppel és 130 katonával részt vesz a NATO keleti szárnya védelmének és elrettentő képességének az erősítésében.

Luigi Di Maio úgy értékelte, hogy Olaszország és Románia közös családhoz tartozik, ezért egységről és szolidaritásról tesz tanúbizonyságot.

– Mindkét ország elítélte az Ukrajna elleni orosz támadást, kifejezte szolidaritását Ukrajnával, és a több NATO-országgal közösen kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása mellett

– emlékeztetett az olasz külügyminiszter. Hozzátette: miközben egyre nehezebben elviselhető gazdasági szankciókkal próbálják rákényszeríteni Oroszországot a háború beszüntetésére, a diplomáciai kapcsolatokat sem szakították meg. Di Maio kifejezte meggyőződését, hogy „ebben a sötét időszakban” is csakis a diplomácia hozhat megoldást.

– Néhány kilométernyire a román határoktól katasztrofális a helyzet, nagyon sok a halott, 2,8 millió ember már elmenekült, ezért az elsődleges cél a tűzszünet elérése, amely utat nyit a kimenekítés és a segélyszállítmányok előtt

– mutatott rá az olasz külügyminiszer.

Luigi Di Maio bukaresti látogatása során Nicolae Ciucă román miniszterelnökkel is találkozott, akivel az ukrán menekültek európai uniós szintű támogatásáról és védelméről egyeztettek.

Hétfői sajtóértekezletén Raed Arafat, román katasztrófavédelmi államtitkár is kitért az európai polgári védelem ernyője alatt Szucsáván beüzemelt, humanitárius logisztikai központra.

Elmondta: eddig Olaszország, Szlovénia, Bulgária és Románia segélyszállítmányainak átadását szervezték meg az ukrán féllel együttműködve, oly módon, hogy a segélyt ukrán kamionokra átrakodva küldik tovább a háború sújtotta országba.

Romániába több mint 410 ezer ukrán állampolgár érkezett a háború kezdete óta. Többségük továbbutazott, de 75 ezren Romániában maradtak, közülük csaknem 30 ezer a kiskorú.

Bulgária

CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

elobujt a bokorbol
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.

A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.

Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.

Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.

– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik

– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.

A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.

Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.

Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava