Connect with us

Magyarország

ENERGIAELLÁTÁS: Szijjártó szerint Magyarország Szerbia érdekeit is képviseli Brüsszelben

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szerbiai Házasfalva (szerbül Adaševci) mellett a teljesen magyar tulajdonú UBM csoport új szerbiai takarmánykeverő üzemének alapkőletétele alkalmával kijelentette, hogy „amikor Magyarország Brüsszelben az energiaellátás terén saját érdekeit képviseli, akkor Szerbia érdekeit is képviseli”. Szijjártó Péter nem egyedül vett részt az alapkőletétlen, hanem Aleksandar Vučić szerb elnök társaságában, aki szerint Magyarország ma Szerbia ötödik legfontosabb gazdasági partnere.

Regionális realitások

Szijjártó szerint mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az energiaellátás terén is vannak regionális realitások, amelyek az infrastruktúrából és a fellelhető földgáz-forrásokból fakadnak.


– Térségünkben jelenleg az Oroszországból érkező földgáz és kőolaj meghatározó. (…) Éppen ezért nem fogadhatunk el olyan intézkedéseket, amelyek aránytalanul nagy terhet rónának Magyarországra, a magyar emberekre, Szerbiára, a szerb emberekre

– fejtette ki a tárcavezető, aki kitért arra is, hogy a mai világban a biztonság kérdése felértékelődik, „így az élelmiszerellátás és az energiaellátás biztonsága is rendkívüli jelentőséggel bír”.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédben megismételte: Magyarország nem engedi meg, hogy a saját polgárai fizessék meg a szomszédban zajló háború árát.

– Ezért intézkedéseket hoztunk Magyarország élelmiszerellátási és energiaellátási biztonságának szavatolására is. Kiviteli korlátozást léptettünk életbe a gabona területén, és a kormány kiemelt támogatást biztosít a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatoknak

– mondta, az ukrajnai háborúval kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a magyar emberek nem akartak és nem akarnak háborút, hanem békét akarnak, és ezt a szerbek is meg tudják érteni.

Szijjártó szerint, „ha vannak nemzetek ebben a térségben, akik kellőképpen tudják értékelni a béke jelentőségét, akkor azok a szerbek és a magyarok”:

– Szerbek és magyarok büszkén állíthatjuk, hogy példát tudunk mutatni a világnak abban, hogyan kell ellenségeskedésből békét teremteni, és hogyan kell nemzeti közösségeket konfliktusforrás helyett erőforrásként kezelni.

Ötödik helyezés

Szijjártó az alapkőletételt Aleksandar Vučić szerb elnök társaságában „követte el”, aki azt hangsúlyozta, hogy Magyarország Szerbia ötödik legfontosabb partnere. A szerbiai sajtóbeszámolók szerint a magyar tulajdonú üzem éves szinte több, mint egymillió tonna állati takarmányt állít majd elő, ha egyszer felépül.

Vučić elnök szintén beszédet mondott, amelyben fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Szerbiának gondoskodnia kell polgárairól, „az általános politikai hisztéria korszakában”.

– Az elmúlt 10 évben két és félszeresére növeltük a kereskedelmet Szerbia és Magyarország között. Most Magyarország az 5. partnerünk, korábban viszont csak a 11. vagy a 12. volt. Hogy nyitott legyek, ezért a legnagyobb elismerés Orbán magyar miniszterelnököt illeti, aki sok energiát és erőfeszítést fektetett a baráti kapcsolatok építésébe

– mutatott rá Vučić, aki a nagy nyilvánosság előtt kérte, hogy adják át üdvözletét Orbán Viktor úrnak, de köszönetet mondott a jelenlévő Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének is azért, amit tett a két ország közötti viszonyok kialakításáért.

– Jó, hogy ezekben a nehéz időkben tudjuk, hogy lesz takarmánygyárunk, és lesz elegendő élelem az embereknek és az állatoknak egyaránt, mert ez összefügg

– mondta a szerb államfő, aki kitért arra is, hogy Szerbiában mindenből van elegendő mennyiség, ami különösen a sóra, cukorra, lisztre, étolajra búzára, kukoricára vonatkozik, és ezen a téren sokkal jobb a helyzet Szerbiában, mint az unió számos országában.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A belgrádi kormányzat megpróbál a választási bizottságon keresztül is csalni a szerbiai választásokon, mert azt sejti, hogy a külföldre szakad szerbek többsége minden bizonnyal nem a haladók híve (A kép forrása: RIK)
Szerbia4 nap telt el azóta

Éjszaka szavaztatják a szerb diaszpóra egy részét
Több mint százezer emberre 93 szavazóhely jut a világban - A szerb kormányzat mindent megtesz, hogy elvegye az emberek kedvét a szavazástól

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap