Connect with us

Írd be ide, amit keresel!

A Háború

HÁBORÚ: A horvát elnök szerint a horvát katonák legfeljebb Magyarországig mehetnek

milanovic horvat katonak
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök horvát katonák körében a gašinci katonai poligonon 2021 áprilisában (Forrás: Zoran Milanović, Facebook)

Olvasási idő: 2 perc

horvát köztársasági elnök – akit a BALK olvasói inkább Zoki Bondként ismernek – pénteken délben meglepően összeszedetten nyilatakozott az helyzettel kapcsolatban. Elöljáróban elítélte Oroszország ellen irányuló támadását, de ugyanakkor megismételte, hogy továbbra is kitart amellett, hogy Ukrajna áról szó sem lehet. A -nak szerinte exkluzív klubnak kell lenni, ahová csak meghívásos alapon lehet belépni, meghívást pedig csak a legjobbak kaphatnak.

Elnöki bölcsességek

A “nyílt ajtós” hozzáállás a múlté, s véleménye szerint ez a “kalandorpolitika az EU-nak nem hozott semmi jót”.

Milanović szerint Ukrajnával szolidárisnak kell lenni, és Horvátország ilyesféle hozzáállásához nem fér semmi kétség, de a horvát katonák legmesszebb Magyarországra mehetnek – itt a horvát elnök az esetlegesen felállításra kerülő magyar--horvát-szlovén harci egységre utalt, melyben Horvátország vagy egy rakétavető üteggel, vagy PZH2000 önjáró tarackokkal vesz részt.



Kevesen figyeltek fel rá, de a magyar PZH2000-esek személyzetének egy része mellett éppen Horvátországban volt kiképzésen.

Az újságírók kérdésére válaszolva a horvát elnök elmondta, hogy véleménye szerint a Balkánt nem fenyegeti háborús veszély. Szerbia nemcsak hogy gyenge, de egyben roppant kellemetlen helyzetben találta magát az orosz invázió miatt.

Olyan ez számukra, mintha parázson járnának, egyszerűen nem tudnak mihez kezdeni. Ha elismerik az ukrajnai orosz bábállamokat, Koszovót is el kell ismerniük, ha nem ismerik el, Moszkvával keverednek bajba

– mondta ezúttal meglepően bölcsen Zoki Bond.

Az esetleges Koszovó elleni támadás ötletét Milanović nevetségesnek találta.

Mivel támadják őket meg? Vízipisztollyal?



– tette hozzá már kevésbé bölcsen.

A horvát elnök elmélkedése során annak a véleményének is hangot adott, hogy Ukrajna magára van hagyatva.

Elképesztő milyen katonai sikereket értek el az oroszok 24 óra alatt, ám ez a brutális orosz erőfitogtatás egyáltalán nem jelenti sem Putyin, sem Oroszország végét. Putyin egyszer majd el fog távozni, de Oroszország megmarad, efelől senkinek sem lehet kétsége

– állapította meg Milanović, aki szerint minden nagy állam potenciális monstrum, ezért őket komolyan kell venni, akárcsak a rendelkezésükre álló romboló potenciálokat.

Ma ez Putyin, holnap valaki más. Nekünk elsősorban arra kell törekednünk, hogy megőrizzük a saját életvitelünket.

A horvát köztársasági elnök itt arra is kitért, hogy nem mászkálhatunk prédikátorként a világban, nem határozhatjuk meg, mit tanulnak máshol a gyermekek az iskolában.

Az EU pillanatnyilag éppen ezt teszi Lengyelország és Magyarország esetében. Én nem támogatom ezeknek az államoknak a politikáját, de ehhez nekik joguk van.



Gyorssegély Ukrajnának

A horvát kormány csütörtöki kormányülésén lehet hogy nem volt ilyen bőbeszédű, mint a köztársasági elnök, viszont megszavazta az Ukrajnának szánt gyorssegélyt, kicsit több mint 9 millió kuna (megközelítőleg 1 millió 300 ezer euró) összegben.

A segély nem katonai jellegű, főként gyógyszerekből, kórházi- és katasztrófavédelmi felszerelésből áll. Ugyanakkor arról is döntés született, hogy Horvátország készen áll az esetleges befogadására, és szívesen az ukrán kormány rendelkezésére áll az esetleges aknamentesítő munkálatokban, ebben Horvátországnak sajnos nagy tapasztalata van.

védelmi miniszter elmondta, hogy Horvátország vállalt kötelezettségeivel összhangban 10 katonával támogatja a NATO kiemelten magas harckészültségű csoportját (Very High Readiness Joint Task Force – VJTF), amely a NATO gyors reagálású erőinek keretében egy 4000 fős harci csoport, és gyakorlatilag bármikor, bárhol bevethető.

Lehet, hogy valaki murisnak fogja találni a horvát kontigens létszámát, de vegyük számításba, hogy egy 30 országot magába foglaló szövetségről van szó, ha a 4000-ret elosztjuk 30-cal, a picinyke Horvátország hozzájárulása már nem is annyira komikus.

Like
Love
Care
Haha
Wow
Sad
Angry





🚗 H-1089 Budapest, Delej utca 51

📬 contact@balk.hu

☎️ +36 30 631 3104

💁‍♂️ Rólunk - About us

📰 Impresszum

💰 Szponzorált tartalom

🏁SEO-partner

BALK Magazin © 2019-2022


Friss

Horvátország

A délelőtti órákban, kivétel nélkül minden horvát bíróságra névtelen bejelentés érkezett, amit utána még néhány, a bevásárlóközpontoknak küldött bejelentés követett. Az átvizsgálás során a...

Szerbia

Tomislav Mićović, a Szerbiai Olajvállalatok Szövetségének főtitkára a tengeren érkező orosz kőolajra vonatkozó uniós embargó életbe lépésével kapcsolatban kijelentette, hogy Szerbiában az elkövetkező időszakban...

Horvátország

Kalapács alá kerül a Royal Romance, amely Trogirban vesztegel. A jacht Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli barátjának és oligarchájának, Viktor Medvedcsuk ukrajnai képviselőnek a...

Horvátország

Horvátországnak összesen négy Black Hawk helikoptere van, amelyből kettőt az Egyesült Államok kormánya adományozta februárban Horvátországnak, a mostani kettőt pedig a horvát védelmi minisztérium...

Bulgária

A holland kormány miniszterei pénteki (december 2-i) tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy támogatják Románia és Horvátország csatlakozását az Európán belül szabad mozgást biztosító schengeni övezethez,...

Magyarország

Olvasási idő: 5 perc Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán...

Horvátország

Olvasási idő: 3 perc Az európai Vc közlekedési korridor horvátországi szakasza egészen közel, mintegy 5 kilométernyire jár a magyar határtól, a ma (december 2-án)...

Szerbia

Olvasási idő: 1 perc Horgoson letartóztattak két marokkói férfit, akiknél csaknem 10 ezer eurót és 202 hamis személyi igazolványt találtak. Hivatalos adatok szerint idén...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A horvát államfő kedden (november 29-én) Zágrábban a horvát-szlovén gazdasági fórumon úgy fogalmazott, hogy Magyarország érzelmi, nem pedig racionális okokból...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc A szerb rendőrök hétfőn a preševói határátkelőnél 268 ezer eurót találtak, amelyet két férfi akart átcsempészni Észak-Macedóniába. A szerb belügyminisztérium...

Magyarország

Szerbia

Olvasási idő: 3 perc A szerbiai menekültügyi biztos a csütörtöki, horgosi lövöldözést követően azt ígérte, hogy ezentúl “nulla tolerancia” lesz azokkal a migránsokkal szemben,...

Horvátország

Olvasási idő: 3 perc Az elmúlt napokban Horvátországban elképesztő békevilág volt. Elmaradt a szokásos anyázás, jobbára senki sem mondott semmi jelentőset, nem jelentettek be...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc A belgrádi liberális Danas napilapban a Vajdasági Szociáldemokrata Párt szóvivője azon méltatlankodik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „Nagy-Magyarország” térképével díszített...

Szerbia

Olvasási idő: 5 perc Vajdasági származású magyarként mindig féltem attól, hogy közeleg az év vége, mert alig múlt el esztendő, hogy ez idő tájt...

Magyarország

Olvasási idő: 1 perc Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül Magyarországon, van ugyanis, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző...

Magyarország

Olvasási idő: 2 perc Adománygyűjtésbe kezdtek a migránsbarát szervezetek az Észak-Szerbiában, vagyis a magyar határ mentén tartózkodó migránsok megsegítésére a kettőskereszt Égesd az erdőt,...

Friss
Bezár

Helyesírási hiba jelentése

A következő értesítést küldjük a szerkesztőnek: