Connect with us

Energia

EGY NEMZETI STADIONT SPÓROLTAK MEG: Vučić nem tudta leplezni az örömét, miután Putyin nem emeli a szerbeknek a gáz árát

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

Oroszország fél évre meghosszabbította Szerbia számára a jelenlegi gázárat, ami magyarán azt jelenti, hogy Belgrád a fűtési szezon végéig ezer köbméterenként 270 dollárt fizet – ami körülbelül a világpiaci ár egynegyede. Aleksandar Vučić szó szerint vigyorogva nyilatkozott a szerbiai sajtónak (Pink Televízió), miután csütörtökön Szocsiban mintegy három órás megbeszélést folytatott négyszemközt orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal.

Jól jön egy barát

Az orosz elnök már a találkozó előtt azzal bátorította vendégét, hogy találnak olyan megoldást, amely elfogadható lesz szerb barátaik számára.

Érdekes a szóhasználatra figyelni, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő a találkozó előtt például fontosnak nevezte a mai megbeszélést Oroszország “barátjával és szövetségesével”.

Ezt csak azért érdemes észben tartani, mert Szerbia folyamatos semlegességét hangsúlyozza politikai és katonai téren egyaránt.

Putyin megelégedéssel nyugtázta, hogy az egy évvel korábbi visszaesést követően most ismét növekszik a kereskedelmi együttműködés a két ország között, és hogy a szerbiai iskolákban tanítják az orosz nyelvet. Putyin azonban tudta, hogy a szerb elnök nem azért utazott Szocsiba, hogy ezt hallja tőle.

– Tudom, hogy néhány kérdés különösen nyugtalanítja Önt azzal összefüggésben, hogy lejár a Szerbiába irányuló gázszállításokról megkötött szerződés. Úgy gondolom, hogy meg fogunk állapodni. Megbízzuk a gazdálkodó szervezeteket, hogy végigvigyék ezt a munkát

– mondta Putyin a találkozó előtt, és még hozzátette, hogy biztosan találnak olyan megoldást, ami elfogadható lesz “szerb barátaik” számára.

Az orosz elnök nem tévesztette szem elől azt sem, hogy áprilisban választásokat tartanak Szerbiában.

– Szeretnék köszönetet mondani azért a személyes hozzájárulásért, amelyet az orosz-szerb barátság fejlesztéséért tesz, és remélem, hogy ezt a szerb választók is értékelni fogják, sok szerencsét kívánok Önnek ezeken a választásokon

– jelentette ki Vlagyimir Putyin, és ezzel alighanem el is oszlatott minden kétséget afelől, hogy a választásokon Oroszország kit támogat.

Barátot nem hagyunk cserben

Ha a Kreml netalán meg akarta volna buktatni Aleksandar Vučićot, azt most nagyon könnyen megtehette volna a gáz árának emelésével, ám a találkozó után a szerb elnök sugárzott a boldogságtól.

A folyamatosan vigyorgó Vučić szerint Putyin megértette, hogy Szerbia számára mennyire fontos a gáz ára, mennyisége, és az úgynevezett rugalmassági tényező azokban az esetekben, amikor a fogyasztás átlép bizonyos mennyiségi korlátokat.

– Putyin elnök kimondottan baráti hozzáállást tanúsított Szerbia iránt, és a következő hat hónapra a hihetetlen 270 dollárban határozta meg a gáz árát (ezer köbméterenként), vagyis nem változik a mostani ár, ugyanaz marad. Ezen kívül megnövelte a rendelkezésünkre álló mennyiséget, és jóváhagyta a rugalmasságot is, amit külön kéretem tőle.

– nyilatkozta a szerb elnök, aki azt is elmondta, hogy Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója szinte ugrált örömében, amikor értesült a találkozó eredményéről, mert nem hitt abban, hogy egy ilyen alku elérhető.

Vučić “kiszivárogtatta”, hogy szóba került a hosszútávú gázmegállapodás is, amellyel kapcsolatban azonban csak annyit árult el, amennyit “elvi értelemben” Putyin mondott neki.

– Sándor (Aleksandar)! Minden jó lesz, és elégedettek lesztek

– bíztatta az orosz államfő szerb kollégáját, és megígérte neki, hogy Szerbia a hosszútávú szerződésben is kivételesen jó árat kap, de a másik két vonatkozásban, tehát a mennyiség és a rugalmasság tekintetében is kedvezők lesznek a feltételek.

A szerb elnök azok számára is lefordította, hogy mekkora számokról van szó, akik “mértékegységként a stadiont” használják.

– Putyin baráti hozzáállásának köszönhetően egy nemzeti stadion árát spóroltuk meg, de nem csak pénzről van szó, hanem az ország lakosságának biztonságáról is

– nyilatkozta a találkozót követően adott első interjújában a szerb elnök, aki korábban úgy fogalmazott, hogy ha ő lenne Putyin, akkor maga sem teljesítené a saját kéréseit.

A Putyin és Vučić közötti találkozónak számtalan olyan vonatkozása van még, amelyről érdemes lenne beszélni, de az már túlfeszítené egy ilyen tudósítás kereteit.

Egyelőre az viszont nem derült ki, hogy a szerb atomerőmű kérdése szóba került-e, bár az a mondat elhangzott a szerb elnök szájából, miszerint Putyin biztosította őt, hogy Oroszország segíteni fog Szerbiának, amiben csak tud.

Végezetül még csak annyit jegyezzünk meg, hogy Vučić szerint Putyin megmentette Szerbiát, így hazájának nem lesznek problémái sem a gáz, sem az áram tekintetében, vagyis ettől kezdve a szerbek energiafronton igencsak jól állnak.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava